A Balaton legnagyobb kiterjedésének rekonstrukciója a függőleges kéregmozgások figyelembevételével

Absztrakt

A Balaton egykori, a tó legnagyobb kiterjedésére jellemző vízszint meghatározására kézenfekvő lehetőségként
adódik az utóbbi időben egyre jobb pontossággal és felbontóképességgel jellemzett digitális domborzati modellek
alkalmazása. A tómedence statikus kitöltése a domborzati modelleken beállított vízszintű elárasztással önmagában
azonban nem hoz pontos eredményt. Az elárasztási modellek alkalmazásakor az utólagos függőleges kéregmozgásokat is
figyelembe kell venni, a rekonstruált partvonalak ekkor mutatnak jó egyezéseket a geológiai térképeken jelzett tavi
üledékek határával. Az ismételt szintezések eredményeként a tó északi partja és előtere a délihez képest emelkedik. E
relatív elmozdulás mértéke évente néhány tizedmilliméter. E mozgás állandóságát feltételezve az elmúlt néhány ezer
évben, a holocén elején, közepén az északi (elsősorban a messze kinyúló tapolcai) öblözetek szintje a déliekhez
(elsősorban a messze kinyúló nagyberekihez) képest a mainál 2-3 méterrel mélyebben lehetett. Ezzel a megfontolással a
statikus modellhez képest egyértelműen jobb eredményekhez jutunk; olyan tókörvonalat állíthatunk elő, amely a LÓCZY
által is térképezett tavi üledékekhez jól illeszkedik, ugyanakkor a déli peremen sem „csordul túl” a vízgyűjtő határán. Az
így megállapított maximális tókiterjedés és a tavi üledékkel borított terület határának kismértékű eltérései emellett
utalnak a mai, geodéziai úton meghatározott felszínemelkedési ráta időbeli változásaira is az elmúlt évezredek folyamán.