Óriáskanyon-rendszer szeli át a pannóniai üledékeket?

Absztrakt

Az Alföld középső részén, a Pannon-tavat ENy-i irányból feltöltő deltarendszer útvonalán hatalmas
bevágódott kanyonrendszer észlelhető a szeizmikus szelvényeken. A kanyon méretei elgondolkodtatóak, a bevágódások mélysége a tengelyvonalban 200-700 ms között mozog, szélességük egyes
helyeken 5-10 km. Egy szűk területen szinte a pannóniai képződmények talpáig leér a bevágódás.
Felmerül a kérdés, lehetségesek-e ezek a méretek egy tóban, és mi hozhatta létre őket?

A másik szál a vizsgálatok elindításában az volt, hogy néhány fúrás az adott területen érdekes, a
hagyományos pannóniai üledéksorba nem illő képződményeket harántolt a rétegsor felső részében.
Ezek közül elsőnek a helyenként több száz méter vastag, tavi üledékekre utaló, szinte homogén
agyagtestek említhetők.
A harmadik szál a mederkitöltések fedőképződményeit alkotó, igen jól reflektáló, nagy területre
kiterjedő szeizmikus reflexió vizsgálata volt, amely kavicsos kifejlődésű, „pliocén" faunát tartalmazó,
transzgresszív elöntési szintet képvisel.
Az eddig elvégzett vizsgálatok alapján a kanyonrendszer kialakulása több tényező időben és térben
történő véletlen egybeesését, együttes hatását tükrözi. A kanyonok a dőlésirányú szeizmikus szelvények
vizsgálata alapján egyértelműen a medencében eddig azonosított egyik legjellegzetesebb felülethez, a
Pa-4 (6,8 Ma sensu VAKARCS 1997) szekvenciahatárhoz kötődnek. A kanyonrendszer legmarkánsabb
része a fő Duna-Tisza közi oldaleltolódási zóna irányváltásához köthető és az ott kialakuló duplex
szerkezettel mutat térbeli egyezést (POGÁCSÁS et al. 1989a). A kanyonok falát több helyen a
virágszerkezetek helikoidális nyírási zónái alkotják, jelezve, hogy kialakulásukban a relatív
vízszintcsökkenésen túl az oldaleltolódásos tektonika is nagy szerepet játszott. A legmélyebb bevágódás
több kanyon összefolyásával, az oldaleltolódási zóna duplexénél alakult ki.
A kanyonrendszer léte három eddig nem tisztázott jelenségre nyújt magyarázatot, ül. bizonyítékot:
1. A Pa-4 (6,8 M év sensu VAKARCS 1997) szekvenciahatár megléte az elmúlt időszakban
megkérdőjeleződött, A kanyonrendszer rétegtani helyzete erős érvként szól amellett, hogy ez a markáns
felület létezik, és szekvenciahatár volt.
2. A Duna-Tisza közén valamikor a 6-8 M év közötti időintervallumban oldaleltolódások mehettek
végbe, amelyek aztán a későbbiekben a pliocén során újra reaktiválódhattak. Tektonikai deformációk
létrejöttére ebben az időintervallumban a Derecskéi-árokban végzett szekvenciasztratigráfiai-szedimentológiai vizsgálatok is egyértelműen rámutattak (JUHÁSZ et al. 2006).
3. Az agyagos kanyonkitöltés magyarázattal szolgálhat az oly sokat vitatott Nagyalföldi Formáció
fáciesére és leülepedési körülményeire.