Az aljzatdeformáció hatása a pannóniai üledékképződés menetére a Zalai-medencében

  • András Uhrin
  • Imre Magyar
  • Orsolya Sztanó

Absztrakt

A Zalai-medence a késő-miocénben a Pannon-tó egyik mély részmedencéje volt, ahová mintegy 8 millió évvel ezelőtt jutott el a tó progradáló selfjének szegélye. Az itteni pannóniai rétegsor felépítése megfelel a más részmedencékből
ismert összleteknek; a terület sajátosságát a szénhidrogén-tárolóként is jelentős nyugat–keleti csapású antiklinálisok és
a közöttük elhelyezkedő szinklinálisok adják. Munkánkban mintegy 1000 km összhosszúságú 2D szeizmikus szelvényháló értelmezése segítségével részletesen rekonstruáljuk a Zalai-medence feltöltődésének menetét, és választ keresünk
arra, hogy az említett redők képződése mennyiben volt hatással a feltöltődés folyamatára.
A selfperemet a mélymedencével összekötő lejtő üledékein belül kilenc jól elkülöníthető, mintegy 500 km2 területű,
néhány száz méter vastagságú lebenyt lehetett kitérképezni a vizsgált területen. A legidősebb lebenyek a Kisalföld felől
érik el a területet, majd északról dél felé haladva egyre fiatalabb lebenyek követik egymást. Valószínűleg autociklikus
hatás eredményeként néhol egymástól akár 15–20 kilométerrel keletre, ill. nyugatra elhelyezkedő lebenyekkel is találkozhatunk, a lejtő ugyanakkor ezekben az esetekben is déli, délkeleti irányban dől. A self és a medencealjzat szintkülönbsége
alapján a lebenyek kiépülése előtt a terület központi részén, 200–300 méter, északi és déli sávjában mintegy 400 méter
mély víz borította.

A Zalai-medence középső részén lévő budafai antiklinális nem volt hatással a progradáció menetére, azaz e szerkezet
a selfperemi lejtő itteni kiépülésekor még nem volt jelen. A délebbi beleznai antiklinális területét viszont már elkerülik a
lejtő lebenyei. A selfperem áthaladását követően, immár a selfen lerakódott képződmények üledékképződési rátája az
antiklinálisok területén mindenütt jóval alacsonyabb, mint a szinklinálisok felett. A fentiek alapján a redőképződés akkor
vette kezdetét, amikor a Pannon-tó selfpereme a Zalai-medence déli részén helyezkedett el (8–7,5 millió évvel ezelőtt).
Az ezt követő néhány százezer évben a gyűrődéses tektonika már jelentős területi különbségeket okozott az aljzatsüllyedés ütemében, ám emelkedő, erodálódó területekkel még ekkor sem kell számolnunk.

Megjelent
2020-04-06
Rovat
Értekezés

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 3 > >>