A Pannon-tó só- és vízháztartásának számítása

  • András Uhrin

Absztrakt

A késő-miocénben a Pannon-medence nagy részét elborító víztömeget általában Pannon-tó néven említi a
szakirodalom, azonban máig nem tekinthető bizonyítottnak, hogy ez a képződmény fennállása során nem állt közvetlen
kapcsolatban a világtengerrel. Habár élővilágának nagyfokú endemizmusa miatt valószínűleg hosszú életű tóról van szó
(GEARY et al. 2000, MAGYAR 2009), bizonyos jelenségek ebben az esetben nehezen magyarázhatók. A tengeri
mikroszervezetek pannon-medencebeli előfordulása és egyes (bár vitatott) szeizmikus rétegtani eredmények mellett
elsősorban az utal tengeri kapcsolatra, hogy a víztömeg sótartalma mintegy 6 millió éven keresztül egy szűk tartományon
(8–15‰) belül maradt.
A „tó vagy tenger” kérdés megválaszolását nagyban segíthetné az egykori víztömeg só- és vízháztartásának
modellezése. Ez a tanulmány erre tesz kísérletet: a szükséges paraméterek — a tó és a vízgyűjtő kiterjedése, a lefolyási
tényező, a csapadékmennyiség, valamint a tó és a beömlő vizek sótartalma — összegyűjtése, ill. ősföldrajzi adatokra
támaszkodó becslése után bemutatásra kerül a Pannon-tóra felállított só- és vízmérleg. A számítások szerint az ismert
sótartalom tengeri összeköttetés nélkül is tartósan állandó maradhatott abban az esetben, ha a tó néhány tíz m3
/s
vízhozamú (a térség mai folyói közül pl. az Ipoly vagy a Hernád középvízi hozamának megfelelő) lefolyással
rendelkezett. A Pannon-tóból kivezető folyó vízhozama a tó vízszintjének ingadozása miatt nem maradhatott stabil, ezért
megvizsgáltam, miként reagált volna a sótartalom a lefolyás átmeneti megszűnésére, ill. fokozódására. A 

Megjelent
2020-02-25
Rovat
Értekezés