A ceglédberceli útbevágás kvarter üledékeinek ásványtani, üledékföldtani és őskörnyezeti vizsgálata
Absztrakt
A Ceglédbercel külterületén négysávosra bővített 4. sz. főút egy 700 m hosszú bevágásán végeztünk részletes
szelvényezést és mintavételt. Kutatásaink a Kálvin-hegy (191,5 m) DNy-i oldalán átszelt löszösszlet keletkezésére és
korára vonatkoztak. E célból megvizsgáltuk az üledék ásványos összetételét, szemcseméret eloszlását. Vizsgálatainkat
pollen-, csigafauna- és 14C-kormeghatározással egészítettük ki, megfigyeltük a töréses deformációkra utaló jeleket
(repedéseket, vetőket), végül az üledékképződést követő (diagenetikus) elváltozásokat.
A vizsgált üledékszelvényből részletesen a löszt és a benne lévő eltemetett talajokat elemeztük meg, de megvizsgáltuk a löszt fedő három folyóvízi homokréteget is.
A vizsgált szakasz három löszréteg között két eltemetett, részben erodálódott paleotalajt tartalmaz. Az alsó l1 és felső
l3 löszréteg szemcseeloszlása és ásványi összetétele alapján eolikus eredetű, a köztes l2 szint valószínűleg áthalmozott
betelepülés a két talaj között. A szemcseméret és a variációs koefficiensek eloszlása alapján megállapítható, hogy a
porhullás kelet felől jött, valószínűleg magával hozva az akkor fedetlen, fellazult oligocén vagy miocén agyagos
üledékekből származó finom frakciót is. Ez magyarázza a löszben lévő agyagásványok rendezett rácsszerkezetét is.
Ugyanakkor a löszhullás (legalább is a felső l3 lösz esetében) egy folyamatos, aránylag állandó erősségű és irányítottságú,
földtani léptékben is hosszú történés volt, beleértve a diagenetikus változások nagy részét is.
Az őslénytani-őskörnyezeti adatokat figyelembe véve a feltárt ceglédberceli lösz keletkezése 19 780 évvel ezelőtt
kezdődött és a jászfelsőszentgyörgyi (18 500 éves), ill. mendei (16 750 éves) „Dunaujváros–Tápiósülyt” követő utolsó
(W3) hideg és száraz időszak végéig tartott. A glaciális végét jelző olvadás a három homokrétegnek, az alsó-holocén QC
fázisának a homokrétegre települő erdőtalajnak felel meg. Ezen belül a neotektonikus deformáció itt csak a pleisztocén
idején működött, kiemelvén a Kálvin-hegyet több tíz méterre a környező síkság szintje fölé.