Gerinces fosszíliák és kutatásuk a Kárpát-medencében

Absztrakt

A Kárpát-medence leggazdagabb gerinces lelőhelyei főként neogén és pleisztocén korúak, de akad köztük néhány mezozoikumi is, mely évtizedek óta kutatott és nagy nemzetközi érdeklődésre tart számot. Az igen szórványos paleozoikumi leletanyag leginkább mikrofosszíliákon (Conodonták) és néhány karbon-perm lábnyomon alapul, mely előbbiek biosztratigráfiai, utóbbiak ősállatföldrajzi hozadéka jelentős. Amíg a triász időszakból néhány számottevő szórványlelet (Placochelys placodonta) mellett a bihari és villányi lelőhelyek szolgáltattak diverz, döntően tengeri gerinces faunát, jura gerinces leleteink a hettangi korú Komlosaurus lábnyomokon túl tengeri szórványleletek (pl. Magyarosuchus tengeri krokodil). A kréta időszak legidősebb faunáját a bihari berriázi bauxitban csapdázódott Archosauria csontok jelentik, melyeket időben az Alsóperei Bauxitból nemrégiben felfedezett, hal- és hüllőcsontok, illetve fogak követnek. A 125 éve feltárt erdélyi és 20 éve felfedezett santoni korú iharkúti és ajkai ősgerinces lelőhelyek sokezres leletanyagukkal és diverz faunájukkal mára Európa meghatározó, paleobiológiai szempontból igazi csemegéket szolgáltató kontinentális gerinces együttesei.

Néhány gazdagabb fauna (pl. Máriahalom, Bodajk) kivételével a paleogénből csak szórvány lelőhelyek maradtak fent a Kárpát-medencében, amelyek elsősorban vízi gerinceseket szolgáltattak.  Az alsó miocénből az ipolytarnóci őslábnyomos lelőhely a legismertebb, ahonnan a vulkáni hamuszórás által konzervált több ezer ősgerinces lábnyomon kívül gazdag cápafog-együttes is előkerült. A mecseki homokrétegekből (pl. danitzpusztai homokbánya) bádeni, szarmata és későbbi (pannon) tengeri tehenek, fókák, és cetek maradványait gyűjtötték. A szárazföldi középső miocénből az utóbbi három évtizedben több jelentős lelőhelyet tártak fel (pl. Sámsonháza, Mátraszőlős, Hasznos, Tasád/Tăşad), amelyek meleg és nedves, szubtrópusi klímát jelző kisemlős faunáját mocsári, tavi, vagy lagúna-felhalmozódások őrizték meg. A híres Rudapithecus hungaricus főemlős, amely hazánk nemzetközileg legismertebb lelete, a gazdag rudabányai késő-miocén szubtrópusi életközösség része volt. Hasonló korú és összetételű fosszilis anyagot gyűjtöttek az alsótelekesi gipszbánya fedőjének mocsári-tavi-folyóvízi rétegiből is. Gyepüfüzes (Kohfidisch), Götzendorf, Sümeg, Csákvár, Bérbaltavár, Tardosbánya, Polgárdi, valamint még sok gazdag pannon korú lelőhelyünk azt a környezeti átalakulást tükrözi, melynek során eltűntek a dús, szubtrópusi erdők és helyüket ligetes majd füves szavannák, helyenként sivatagos területek foglalták el. A pulai alginitbánya egy pliocén krátertó üledékeit tárta fel, benne többek között halak és emlősök maradványaival. Az ajnácskői(Hajnáčka) leleteket is vulkáni folyamatok őrizték meg, míg a kis- és nagyemlősökben egyaránt gazdag ivánházai faunát karsztüreg-kitöltésekben fedezték fel. A csarnótai, beremendi és osztramosi karszt-kitöltések a pliocén-végi és az alsó-pleisztocén-eleji változásokat tárják elénk. Felvidékről Gombaszög(Gombasek), Erdélyből Betfia szolgáltatott igen gazdag negyedidőszaki leletegyütteseket. A magyarországi pleisztocénből több mint 100 lelőhelyet és ezekről legalább 150 különböző faunát ismerünk, főként karsztüregek kitöltéseiből, kis részben folyóvízi vagy eolikus üledékekből. Az ősi emberfélék jelentős leletei is előkerültek számos helyről (pl. Vértesszőlős: Homo hedelbergensis, Subalyuk: Homo sapiens neanderthalensis, Istállóskő: Homo sapiens sapiens). Több kvarter lelőhelyen (pl. Somssich-hegy, Süttő, Tokod, Vaskapu-barlang) az utóbbi években is sokoldalú vizsgálatok folytak. Ezek makro- és mikrofaunája egyaránt jól tükrözi a negyedidőszaki klímaváltozásokat