Munkavállalói elégedettségmérés open office munkakörnyezetben az NCH szervezetében

  • Mária Roberta Nagy NARAMIN Kft.
Kulcsszavak: munkavállalói menedzsment, szervezeti viselkedés, emberi erőforrás, open office

Absztrakt

A vállalat által kitűzött célok elérésében nélkülözhetetlen az emberi erőforrás használata. Tanulmányom az “open office” munkakörnyezet bevezetéséhez kapcsolódó munkavállalói elégedettségmérés eredményeit foglalja össze, amelyet az NCH szervezetében végeztem. A vezetés instrukciója alapján, az európai irodák reformáción esnek át. Ezáltal a magyar irodát is, “open office”, azaz nyitott légterű irodává szükséges átalakítani. Kutatásom célja, hogy a dolgozók elégedettségét felmérjem és javaslatot tegyek a vezetőség részére a további irodák kialakítására vonatkozóan. A téma aktualitása az, hogy a magyar cégvezető megosztotta tapasztalatait, vezetői értékelését az iroda átadása óta, visszatekintve az irodafelújítási projektre.

Az irodafelújítási beruházás bemutatását követően, az „open office” elégedettséggel kapcsolatos korábbi szekunder kutatásokat tekintem át, majd primer kutatásban vizsgálom meg, hogy a magyar és cseh nemzetiségű alkalmazottak valóban elégedettek-e a megvalósult új munkakörnyezettel mélyinterjú segítségével.

Az eredmények összegezve, a magyar és cseh munkavállalók alapvetően elégedettek a munkakörnyezetükkel. Igényüket fejezték ki a nagyobb terekre és a tágabb saját munkakörnyezetre, továbbá tárgyalók és pihenő zónák kialakítására vonatkozóan, valamint jelezték a zaj túlzott mértékét. A modern és zárható bútorokat sorolják előre az értékelés során, továbbá közvetlen és gyors kommunikációt vettek észre az egymás közötti működésükben.

A kutatás következtetéseit tekintve, a vizsgálat alapján javaslom a további „open office”-ok kialakítását az európai országokban, elsősorban projektcsapat felállításával. Fontos, hogy a funkcionális vezetők részére továbbra is zárt tereket alakítsanak ki. Kiemelt szerepe van a pihenő zónáknak. Fektessenek hangsúlyt a bútorzat kiválasztására, elsősorban kényelemben, mely egyúttal variálható az iroda átrendezése során. A zaj csökkentésére pedig lokális megoldások számbavétele szükséges a helyi adottságoknak megfelelően.

Információk a szerzőről

Mária Roberta Nagy, NARAMIN Kft.

Ügyvezető

Hivatkozások

Adamcsik, J., 1998. Irodaautomatizálás. Budapest, Indok Bt.

Baker, K. A., 2008. Organizational communication. In: Catalytic Conversations: Organizational Communication and Innovation, M. E. Sharpe. www.au.af.mil/au/awc/awcgate/doe/benchmark/ch13.pdf (2020.02.03.)

Bernstein E. S. & Turban S., 2018. The impact of the ‘open’ workspace on human collaboration „Philosophical Transactions of the Royal Society B”. B3732017023920170239 http://doi.org/10.1098/rstb.2017.0239

Bernstein E. & Waber, B., 2019. The Truth About Open Offices. Harvard Business Review, November–December 2019 https://hbr.org/2019/11/the-truth-about-open-offices

Barnkopf, Zs., 2002. A kommunikáció könyve. Flaccus Kiadó, Budapest.

Csepeli, Gy., 2003. Szociálpszichológia. Osiris, Budapest.

Csoma, O. Z., 2017. Munkakörnyezet és generációk. Szakdolgozat, Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar.

De Croon, E., Sluiter, J., Kuijer, P. P. F. M. & Frings-Dresen, M. H. W., 2005. The effect of office concept on worker health and performance: A systematic review of the literature. Ergonomics, 48 (2), 119-134.

Desor, J. A., 1972. Toward a psychological theory of crowding. Journal of Personality and Social Psychology, 21, 79-83.

Digital Hungary, 2019. https://www.digitalhungary.hu/e-volution/Az-open-office-aldas-vagy-atok-avagy-nyilt-legteru-vagy-zart-legyen-az-irodank/8626/ (2019.12.10.)

Dobay, P., 1996. Az iroda. Emberek, gépek, szervezet. Panem, Budapest.

Dúll, A., & Tauszik, K., 2006. A munkahelyhez kötődés konstruktumának vizsgálata – elméleti megfontolások egy tranzakcionális helykutatáshoz. Akadémiai Kiadó, Budapest. 87–105., 90.

Eurostat, 2019. How usual is it to work from home? https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/DDN-20200424-1?inheritRedirect=true&redirect=%2Feurostat%2Fnews%2Fwhats-new (2020.04.24.)

Farkas, T., 2012. Az iroda története. https://bit.ly/2G5Rxaz (2019.12.10.)

Fehérvári, Á. & Szeles, P., 2001. A vállalat belső kommunikációja. Munkaügyi Szemle, 45(11), 17-21.

Gensler Study, 2013. US Workplace Survey. https://bit.ly/2JrN3f9 (2020.02.02.)

Gerlitz, A., & Hülsbeck, M., 2023. The productivity tax of new office concepts: a comparative review of open-plan offices, activity-based working, and single-office concepts. Management Review Quarterly https://doi.org/10.1007/s11301-022-00316-2

Gjerland, A., Søiland, E., & Thuen, F., 2019. Office concepts: A scoping review, Building and Environment, 163, 106294, https://doi.org/10.1016/j.buildenv.2019.106294

Hervie, D. M., Amoako-Atta, E., Hossain, M.B., Illés, C.B., & Dunay, A., 2022. Impact of COVID-19 Pandemic on Hotel Employees in the Greater Accra Region of Ghana. Sustainability, 14, 2509. https://doi.org/10.3390/su14052509

Illés, B. Cs., Hurta, H., Dunay, A., 2021. Francia érdekeltségű vállalkozások működésének kihívásai Magyarországon. In: Blahó, A., Czakó, E., Poór, J. (szerk.) Nemzetközi menedzsment. pp. 479-488 Akadémiai Kiadó, Budapest.

James, O., Delfabbro, P. & King, D. L., 2021. A Comparison of Psychological and Work Outcomes in Open-Plan and Cellular Office Designs: A Systematic Review. SAGE Open, 11(1). https://doi.org/10.1177/2158244020988869

Klein, S., 2012. Vezetés-és szervezetpszichológia. Budapest, EDGE 2000 Kft.

Klein, S., 2018. Munkapszichológia a 21. században. Budapest, EDGE 2000 Kft.

Laurence, G. A., Fried, Y. & Slowik, L. H., 2013. Moderated mediation model of the effect of architectural and experienced privacy and workspace personalization on emotional exhaustion at work. Journal of Environmental Psychology, 36, 144-152.

Marciniak, R., Móricz, P., & Baksa M., 2020. Digitális transzformáció a magyar üzleti szolgáltató központokban. Multidiszciplináris kihívások, sokszínű válaszok - Gazdálkodás- és Szervezéstudományi folyóirat, (2) 116-139. https://doi.org/10.33565/MKSV.2020.02.07

NCH Europe, 2019. NCH bemutatkozás https://www.ncheurope.com/who-we-are (2019.11.30.)

Oldham, G. R. & Fried, Y., 1987. Employee reactions to workplace characteristics. Journal of Applied Psychology, 72 (1), 75-85.

Project Management Institute, 2020. Projektmenedzsment útmutató. Budapest, Akadémiai Kiadó. DOI: 10.1556/9789634545019 https://mersz.hu/hivatkozas/m663pmbok6_679_p1#m663pmbok6_679_p1 (2020.02.06.)

Rekettye, G., 2018. Értékteremtés 4.0. [Digitális kiadás.] Budapest: Akadémiai Kiadó. DOI: 10.1556/9789634542230 https://mersz.hu/hivatkozas/dj336et_82_p6#dj336et_82_p6 (2019.12.27.)

Roelofsen, P., 2008. Performance loss in open‐plan offices due to noise by speech, Journal of Facilities Management, Vol. 6 No. 3, pp. 202-211. https://doi.org/10.1108/14725960810885970

Sailer, K., & Thomas, M., 2021. Socio-spatial perspectives on open-plan versus cellular offices, Journal of Managerial Psychology, 36 (4), pp. 382-399. https://doi.org/10.1108/JMP-10-2019-0556

Samani S.A., & Alavi S. M. S. Z., 2020. Are Open‐Plan Office Designs Still Popular After Coronavirus Pandemic? Performance Improvement. 59(8):24–32. https://doi.org/10.1002/pfi.21931

Sander, E., Marques, C., Birt, J., Stead, M., & Baumann, O. (2021). Open-plan office noise is stressful: Multimodal stress detection in a simulated work environment. Journal of Management & Organization, 27(6), 1021-1037. https://doi.org/10.1017/jmo.2021.17

Triplett, N., 1981. A kísérleti társadalomlélektan főárama. Gondolat Könyvkiadó, Budapest.

Yildirim, K., Akalin-Baskaya, A., & Celebi, M., 2007. The effects of window proximity, partition height, and gender on perceptions of open-plan offices. Journal of Environmental Psychology, 27, 154-165.

Megjelent
2023-10-31
Hogyan kell idézni
NagyM. R. (2023). Munkavállalói elégedettségmérés open office munkakörnyezetben az NCH szervezetében. Multidiszciplináris kihívások, sokszínű válaszok - Gazdálkodás- és Szervezéstudományi folyóirat , 28-53. https://doi.org/10.33565/MKSV.2023.KSZ.02.02
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmány