Megjelent a Földtani Közlöny 155/1 száma!

2025-04-27

Tisztelt Olvasóink!

Lezajlott 2025 évi közgyűlésünk. Kevesen gyűltünk össze és azon belül is nagyon kevéssé volt reprezentálva a középgenerációs dolgozó, döntéshozó, eseteleg támogatások útját is egyengetni képes derékhad, valamint a fiatalok sem jöttek el. A sok pozitív fejlemény mellett érdemes emlékeztetni a tagtársakat arra, hogy anyagi helyzetünk további erősítésre szorul. Például a Földtani Közlöny technikai szerkesztési munkálatai, azaz az online megjelenése is igen tetemes összegre rúg évente, amit a tagdíjak nem fedeznek. Bár van, aki ezért hajlandó lenne a közteherviselés (tagdíj) összegét emelni, és erre javaslatot is tett a közgyűlésen. Érvei szemléletesek és helytállóak, ám ezt elkerülendő, igen hálásak vagyunk, lennénk minden egyéb eseti támogatásért, jogi tagjainkért, akiknek a száma meglepően csekély. További részletekről a következő lapszámban számolunk be. Addig is, akinek lehetősége van tegyen közös ügyeninkért! Köszönjük!

Első tanulmányunk a Társulat alapítása éveire, az alapító atyák tetteire világít rá, kicsit a jubiláló MTA-val együtt emlékezve a több, mint 175 éve történtekre. Szakcikkeink a Villány fiatal kitakaródás történetéről, egy Maros menti kolostor messziről és közelből érkező kőzeteinek eredetéről és a pirolízis eredményeit befolyásoló tényezőkról szólnak. Rendhagyóan egy geológiai vonatkozású múzeumpedagógiai írás zárja a füzetet!

Jó szerencsét!
Sztanó Orsolya, főszerkesztő