A belső-somogyi gyepvasércek genetikája, geokémiai jellemzői és archeometallurgiai jelentősége
Absztrakt
Belső-Somogyban, a késő-pleisztocén–óholocén folyóvízi–ártéri környezet kialakulását és megváltozását aktív tektonikai deformáció okozta és kísérte. A Nagyberek déli peremén megjelenő ártéri mocsarakban és lápokban a magas oldott Fe(II) tartalmú felszíni és felszín alatti vizekből, kémiai és biogén oxidációval vas-hidroxid ásványokból álló gyepvasérc telepek keletkeztek. A ma fellelhető gyepvasérc telepek genetikailag három csoportba oszthatók. A Nagyberek déli nyúlványának megfelelő, mára kiemeltebb területen, lápi környezetben, vasbaktériumok életműködése következtében gyepvasérc lencsék váltak ki. A homokos üledékkel feltöltődő láp peremén, illetve a kiemeltebb része ken, talajosodáshoz köthető kémiai oxidációval limonitos indikációk keletkeztek. A kora-holocéntől kezdve megemelkedő területen, a felszín közeli biogén gyepvasérc lencséit patakok tárták fel és halmozták át, ezzel másodlagos, torlatos, áthalmozott gyepvasérc rétegeket hozva létre. A biogén gyepvasérc lencsékben és az áthalmozott gyepvasérc rétegekben található érc, megfelelő geokémiai összetétele és mennyisége miatt, a területen folyó intenzív avar és honfoglalás kori vaskohászat ércbázisául szolgált. Bár a gyakran mészkiválásos szinttel kísért belső-somogyi gyepvasércek foszfortartalma magas volt, így kohósításukkal általában rossz mechanikai tulajdonságokkal rendelkező, nagy foszfortartalmú vasanyagot lehetett előállítani, a területen gyakran előforduló kalcium-karbonát kiválásnak köszönhetően a vasbucák foszfortartalma csökkenthető volt.