Üdvözlet JUHÁSZ Árpád 90. születésnapjára
Absztrakt
Mint oly sokszor az elmúlt évtizedekben, az idén is a tavasz végén került sor születésnapod megünneplésére. Család tagjaid, barátaid és tisztelőid ismét a Budai-hegység egyik apró, régen felhagyott kőfejtőjében gyűltek össze, hogy a szokásos módon tábortűz mellett, gitárral kísért énekléssel és az emlékek felelevenítésével köszöntsenek. Az idei születésnap mégis különleges volt, hiszen ez volt a kilencvenedik. Legnagyobb sajnálatomra azonban éppen az idei alkalommal nem lehettem jelen, mivel az egybeesett a Földtani Társulat Őslénytani Vándorgyűlésével, ahol a Keszthelyi-hegység triász képződményeinek terepi bemutatásával némi szerepet is vállaltam. Onnan csupán egy rövid videóüdvözlet kórusának szereplőjeként tudtalak köszönteni. Ezért engedd meg, hogy ebben a nyílt levélben üdvözöljelek a kerek évforduló alkalmából, a magam és a geológusok közösségének nevében! De, ahogy ígértem neked, a geológus nótákkal fűszerezett személyes felköszöntést jövőre pótoljuk. (folytatás a PDF-ben)