A földtani szakigazgatás története
Absztrakt
Az intézményesített földtan 170 éve van jelen Magyarországon, a kezdetektől fogva támogatva az államigazgatást, majd a XX. század közepétől külön hatóságként a hazai közigazgatást. A hatósági és szakhatósági jogkörök aránya és tematikája folyamatosan változott, csakúgy, mint a kérdéses intézmények neve, szervezete és jogállása. Ez utóbbi jól tükrözi a tágabb politikai kontextus időbeli változásait is. A centralizáció-decentralizáció dilemmája végig jelen van a hazai közigazgatás történetében, azonban a földtan esetében, amely jelentős adat- és információ-igényű, az első és másodfokú földtani hatóság kommunikácójának és munkakapcsolatának gyengülése, az információszolgáltatási képességek csökkenése, nehezítheti a hatékony és ügyfélbarát „jó kormányzást”. A földtan jogszabályi „beágyazottsága” az elmúlt évtizedek szakmai jogalkotói munkájának és az Európai Uniós vonatkozó közösségi joga átültetésének köszönhetően jó, 2008-2012-ig folyamatosan nőtt.Ezt, és a végrehajtás intézményi eszközrendszerét megóvni ésszerű szakpolitikai cél lehet.
Hivatkozások
Böckh, J., Szontagh T. 1900: A Magyar Királyi Földtani Intézet – Franklin Társulat Nyomdája, Budapest, 66 p.
Dudich, E. 1994: A Magyar Állami Földtani Intézet 125 éve - Természettudományi Közlöny, V. 125., No. 9., pp. 387-39 1.
Fülöp, J. 1984: Az ásványi nyersanyagok története Magyarországon - Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 179 p.
Fülöp, J., Tasnádi Kubacska, A. (szerk.) 1969: 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet - MÁFI, Budapest, 274 p.
Hála, J. (szerk.) 1994: 125 éves a Magyar Állami Földtani Intézet, Tanulmányok - MÁFI, Budapest, 180 p.
Hámor, T. 1996: A földtani intézményrendszer szerepe a magyar közigazgatásban - Szakdolgozat, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Jogi Továbbképző Intézet, 56 p.;
Hámor, T., Rezessy, G. 1997: A földtani szakigazgatás szerepe a földtani kutatásban - Földtani Kutatás, Vol. XXXIV., No. 1., pp. 17-19.
Hámor, T. 1999: Jogharmonizáció, csatlakozás, földtani kutatás – Földtani Kutatás, Vol. XXXVI., No. 3., pp. 44-45.
Hámor, T. 2002: A Magyar Geológiai Szolgálat az uniós csatlakozás küszöbén: Elemző összehasonlítás az EU tagállamok földtani szolgálataival - Földtani Kutatás, Vol 39., No. 3., pp. 41-49
Hámor, T. 2004: Sustainable mining in the European Union: The legislative aspect – Environmental Management, Vol. 33., pp. 252-261.; JRC Publication N°: JRC23122; https://link.springer.com/article/10.1007/s00267-003-0081-7
Hámor, T., Farkas I. 2012: A földtani kutatás és a földtani közeg hasznosítás szabályozása és állami felügyelete – Földtudományi és Környezetvédelmi Vándorgyűlés és Kiállítás, Miskolc, Absztrakt kötet, pp. 47-48.
Hámor, T. 2014a: Jogszabályi keretek, engedélyeztetés – in Szilárd ásványi nyersanyagok Magyarországon (szerk.: Pál-Molnár E. – Bíró L.), Szeged, Geolitera, pp. 205-228.
Hámor, T. 2014b: Legal duties of eurogeologists in the past, and future vision according to the ERA-MIN Roadmap – EFG Workshop “Geologists of Europe in the 3rd Millenium”, Palermo, Programme and Abstracts, p. 8.
Hamor, T. 2016: Geology, the regulated discipline in Europe – a historical review and a vision – 35th International Geological Congress, Cape Town, Abstracts; https://www.americangeosciences.org/sites/default/files/igc/508.pdf; https://www.americangeosciences.org/information/igc?page=25;
Hámorné Vidó, M. 2002: A hazai szerves kőzettan első száz éve. - Földtani Közlöny 132:, 265-287.
Izsó, I. 2010: A magyar bányajog fejlődésének átmeneti korszaka – Miskolc, https://mek.oszk.hu/09000/09009/pdf/banyajog1.pdf
Morvai, G. 1992: A Központi Földtani Hivatal földtani, államigazgatási ás hatósági tevékenysége, A KFH tevékenysége az 1964-1991. években - Kézirat, Országos Földtani és Geofizikai Adattár, Budapest, T. 17014. I., 58 p.
Németh, J. 1993: Új magyar bányajog - NOVORG, Budapest, 157 p.
Tárkány Szűcs, E., Radnay, J., Kiss L. 1970: Magyar bányajog - Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 735 p.
Vendl, A. 1958: A százéves Magyarhoni Földtani Társulat története - Tankönyvkiadó, Budapest, 276 p.
Verebélyi, I. 1996: A kormányzás és a közigazgatás reformjának tervezete - Magyar Közigazgatás, V. XLVI., No. 4., pp. 193-229.
Vörös, K., Boreczky, B., Máté, G., Müller, V. G., Vass, I. (szerk.) 1985: A magyar állam szervei 1944-1950 - Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, I-II., 863 p.
Zelenka, T. 1993: A magyarországi állami földtani-geofizikai kutatások története (1868-1949) - Földtani Közlöny, V. 123., No. 1., pp. 99-105.
Zsámboki, L. 1982: Az országos bányajog és bányaigazgatás fejlődési iránya Magyarországon a honfoglalástól az I. világháború végéig - A Nehézipari Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 20. sz., pp. 167-196.
Zsarnai, S. (szerk.) 1986: A bányahatósági igazgatás - ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Budapest, (Jegyzet), I-II kötet, 398 p.