Gyors klíma- és ásványi porciklus változások az utolsó glaciális során az észak-atlanti térség és Európa vonatkozásában
Absztrakt
Az észak-atlanti térség éghajlata meglehetősen változatos volt az utolsó eljegesedés során, ami a poláris jégmagok és mélytengeri üledékek proxy adatsoraiban igen jól dokumentált. Az általánosan hideg klímát hirtelen, néhány évtized alatt bekövetkező felmelegedési fázisok szakították meg, amelyek hosszabb, ezeréves időskálájú ciklusoknak voltak a részei. Ezek az úgynevezett Dansgaard–Oeschger (D–O) ciklusok sokszor igen hideg, Heinrich-stadiálisokban kulmináltak, ami intenzív jéghegyborjadzással járt a Labrador-félsziget körüli térségben. Ezek a gyors klímakilengések globális hatást gyakoroltak és érintették az eurázsiai kontinens éghajlatát is, valamint kihatottak a növényzetre és a kontinentális porkibocsátára, amely direkt és indirekt visszacsatolásokon keresztül visszahatott a globális klímára. A közepes földrajzi szélességek (például Eurázsia) nagy területeit fedték be ebben az időszakban a szél által szállított por kiülepedéséből származó löszüledékek, amelyek unikális lehetőséget kínálnak a környezeti átalakulások és a porciklus változásainak együttes megismerésére a kontinenseken. Ezenfelül a szárazföldi porforrások és a poláris jégmagokba zárt ásványi por közötti kapcsolatok felderítése az északi félteke glaciális légkörzési mintázataiba enged bepillantást. Ebben a tanulmányban, amely az MTA doktori rövid értekezésem alapján született, két fő kutatási irányra koncentráltam: egyfelől arra, hogy a löszüledékek nagy pontosságú radiokarbon kormeghatározásával és újszerű, kvantitatív proxyk felhasználásával a korábbiaknál pontosabban érthessem meg a D–O események hatásait a Kárpát-medencében és tágabb értelemben Közép-Európában, és rávilágítsak az ezek mögött álló mechanizmusokra. Másfelől a NGRIP (North Greeland Ice Core Project) jégmag glaciális aeroszolmintáinak és az északi félteke különböző kontinentális porforrásrégióiból származó porminták felhasználásával, valamint agyagásványos, tradicionális (Sr-Nd) és új izotóp-geokémiai (Hf, δ2H) indikátorok segítségével világosabb képet szerettem volna kapni a fő porforrás(ok)ról.
