Transversal folding in Himalaya foothill ranges
In memory of Frank Horváth
Absztrakt
Az észak-pakisztáni Himalája Fő frontális feltolódási (MFT) és Fő határ-feltolódási (MBT) zónája több szintaxist (beöblösödést) tartalmaz. Ezek mentén az általános K-Ny-i csapású feltolódásokat nagyjából É-D-i csapású szakaszok kötik össze, amelyeket a közvélekedés eltolódásos jellegű oldalsó rámpáknak tart. E feltolódási zónák mentén két területet: a Kalabagh város környékit és az Islamabadtól keletre-délkeletre fekvőt mutatjuk be, amelyek szerkezeti elemzése ezt a vélekedést megkérdőjelezi. Az itt bemutatott szeizmikus szelvények alapján a javasolt oldalsó rámpák nem észlelhetők, ellenben É-D-I tengelyű redőket és keleti, vagy nyugati vergenciájú feltolódásokat térképezhetünk, melyek érintik a paleo-mezozoos kőzeteket és az oligo-mio-pliocén molasszt is.
A Surghar hegység ÉK-i sarkát egymást váltó pikkelyek alkotják, amelyeknek kiemelkedő kambriumi-eocén magja van a kissé lenyesett miocén molassz alatt. Ezek az egymást váltó szerkezetek egy széles zónában dél felé legörbülnek. Ebben a zónában kulisszaszerű transzpressziós Riedelek, kulisszaszerű redők és délre görbülő korábbi feltoldások találhatók. Az összes ilyen szerkezet egy széles képlékeny jobbos nyírási zónaként értelmezhető, mely deformálja a korábban kialakult É-D-i tengelyű redőket és keleti vergenciájú feltolódásokat is (de a korábban javasolt Kalabagh eltolódás nem térképezhető).
A Hazara szintaxist nagy antiformként értelmezzük, amely meghajlította az MBT és Panjal feltolódásokat egy oligo-miocéne molassz mag körül, mely maga is antiformot képez (BOSSART ET AL. 1988). Modellünkben a nyugati vergenciájú Balakot feltolódás és más, mélyebb vak feltolódások vannak ezen antiform magjában. A szintaxis deli folytatásában a miocénben tapasztalható redők folyamatosan nyomozhatók a kelet-Potwar régiótól nyugat-Kasmirig; ezekben a szerkezetekben nem tapasztalható nagyobb törés. E szerkezetek szintén újrahajlítódtak, hogy egy nagyszabású, É-D-i tengelyű antiformot alkossanak. A tágabb terület térképelemzése azt sugallja, hogy É-D-i tengelyű redők bőséggel találhatók az észak-indiai szegélyen.
Több független adat szól a harántirányú redők létezése mellett: földtani térképe (és űrfotók) elemzése; korábban mért paleomágneses deklináció-irányok, a deformációs ellpiszoidok tengely-irányainak szórása mind azt sugallják, hogy az eredeti szerkezetek nagyjából lineáris elrendeződésűek voltak és később gyűrődtek meg regionális redőkbe, amelyek esetenként a beöblösödő szakaszokat magyarázzák. Ha a korábbi nagy feltolódások lineárisabbak voltak, az ezeken tapasztalható váltó szerkezetek az MBT esetében balos, az MFT esetében hol balos, hol jobbos nyírási komponenst jeleznek a nagyméretű feltolódás mellett.
Korábbi (ZEITLER 1985) és most közölt alacsony hőmérsékletű termokronológiai korok egy általános K-Ny-i rövidülési eseményt körvonalaznak 4-5 Ma között az egész észak-indiai szegélyre. Valószínű azonban, hogy a harántirányú redők, dómok keletkezése már az oligocén folyamán megindult (DIPIETRO ET AL. 2008). Az is világos, hogy a hosszabb É-D-I rövidülési időszakokat csak röviden szakították meg K-Ny-i epizódok.
Több lehetséges magyarázat van a K-Ny-I rövidüléses szerkezetek kialakulására egy általános É-D-i rövidülési rezsimben. Egyik szerint az egymást meredeken metsző törések elvégződése egy adott zónában (TREOLAR ET AL. 1992) ellentétes forgásokat generál. Egy másik lehetőség a kulisszás redőződés egy nagy K-Ny-i jobbos vető mentén, szélesebb eltolódási zónában. Valószínűbb azonban, hogy a harántirányú redőződés az egyész indiai lemezt érintette, ezért a legkézenfekvőbb magyarázatot analóg modellek sugallják (REPLUMAZ ET AL. 2012). Ezek szerint az észak felé haladó Indiai-táblát oldalról egymás felé konvergáló litoszféra-határok szegélyezik. Az észak felé haladáskor a szegélyek mentén kelet-nyugati rövidülés ébred és azokkal párhuzamosan ilyen irányú feltolódások, hegyláncok keletkeznek.
