Aktuális szám
A Dankó László által 2011-ben alapított, - majd 2024-től a Tokaj-Hegyalja Egyetem Lorántffy Intézete gondozásába átadott – és tudományos folyóírattá minősítés alatt álló - Zemplén Régió Fejlesztése Sorozat periodika keretében, annak idei 4. számaként, Zempléni gazdaságfejlesztési tanulmányok 2026. alcímmel jelenik meg 21 lektorált tanulmánnyal.
E tisztelgő kötet (tudományos nevén liber amicorum, vagy emlékkönyv) az alapító 70. születésnapjára, 36 éves felsőoktatási-kutatói pályája előtti tisztelgésképpen kiadott tanulmánygyűjtemény, amelyet tisztelői, pályatársai és kiemelkedő tanítványai írtak.
Szerkesztőségünk és a kötetben publikáló 26 szerző az egyetemünktől teljes állása formájában elköszönő alapító tanszékvezető, majd beosztott egyetemi docens, szerkesztőbizottsági tagunk, az MTA-MAB Teleki József Akadémiai Klub titkára felé ezzel a tisztelgő kötettel kívánja köszönetét és nagyrabecsülését kifejezni az elmúlt öt évben a sárospataki felsőoktatás és tudományos közélet fejlesztésében végzett munkálkodásáért!
Dankó László a 2022 tavaszi megkeresésemtől kezdve nyitottan és segítőkészen fogadta a THE sárospataki oktatói-kutatói közösségébe való beilleszkedésemet, majd a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézetében tanszékvezetőként szerzett három évtizedes tapasztalatai alapján mindvégig segítette tanszékvezetői, majd intézetigazgatói munkámat.
Külön öröm számomra, hogy előterjesztésem alapján egyetemünk Szenátusa a nyugdíjbavonulás alkalmából címzetes egyetemi tanári címmel ismerte el kollégámnak a nagy múltú Sárospataki Református Kollégium szellemi hátországára alapozott, 1869-es alapítású Állami Tanítóképezde, majd Comenius Tanítóképző Főiskola jogútódjaként 2021. augusztus 1.-jétől létrehozott Tokaj-Hegyalja Egyetem gazdaságtudományi képzési területének kialakításában kifejtett aktivitását és teljesítményét.
A Zemplén Régió Fejlesztése Sorozat periodika szerkesztőbizottsága nevében hálásan megköszönöm minden, e számunkba kézíratot eljuttató pályatárs, kolléga és kiemelkedő tanítvány fáradozását, mellyel hozzájárultak a Dankó László 70. születésnapjára készült tisztelgő kötet méltó összeállításához.
Sárospatak, 2026. október 3.
Dr. Remenyik Bulcsú főszerkesztő
ISSN 3094-1873 (Print) (Zemplén Régió Fejlesztése Sorozat)
ISSN 3094-3523 (Print) (Zempléni gazdaságfejlesztési tanulmányok)