Polgári védelem és az önkéntesség

Kulcsszavak: önkéntesség, polgári védelem, katasztrófa, szolidaritás

Absztrakt

A katasztrófavédelem hazai szabályozásában 2012. január 01-ét követően nagy hangsúly került az önkéntesség szerepére. A katasztrófavédelem nemzeti ügy, mely szerint minden állampolgárnak joga és kötelessége, hogy részt vegyen a katasztrófák elleni védekezésben melynek értelmében a polgári védelmi kötelezettség mellett komoly szerep hárul az önkéntesekre. A polgári védelem össztársadalmi feladat, célja katasztrófa és fegyveres összeütközés esetén a civil lakosság életének megóvása, valamint az életben maradás feltételeinek biztosítása. Ezeket a célokat a polgári védelmi kötelezettség mellett az állampolgárok szolidaritásának erősítésével és a védekezésbe történő bevonásukkal lehet a leghatékonyabban elérni.

Hivatkozások

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.évi CXVIII. törvény http://uj.jogtar.hu/#doc/db/1/id/A1100128.TV/ (letöltés:2016.11.14.)

KSH 2016. szeptember. Az önkéntes munka jellemzői http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/onkentes.pdf (letöltés:2016.11.14.)

Európai Ifjúsági Portál. Európai Önkéntes Szolgálat. https://europa.eu/youth/EU/volunteering/european-voluntary-service_hu(letöltés:2016.11.14.)

A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005.évi LXXXVIII. törvény. http://uj.jogtar.hu/#doc/db/1/id/A0500088.TV/ts/20160701/ (letöltés ideje: 2016.11.14.)

Magyarország Alaptörvénye. http://uj.jogtar.hu/#doc/db/1/id/A1100425.ATV/ (letöltésideje:2016.11.15.)

A légvédelemről szóló 1935. évi XII. törvénycikk. http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=7980 (letöltés ideje: 2016.11.15.)

A m.kir. honvédelmi miniszter 17.176.eln.15-1936. H.M. számú rendelete.

A légvédelemről szóló 1935.évi XII. törvénycikk végrehajtása https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BudapestiKozlony_1936_08/?query=l%C3%A9gv%C3%A9delem&pg=36&layout=s (letöltés ideje: 2016.11.15.)

Statisztikai Hivatal. Statisztikai Szemle http://www.ksh.hu/statszemle_archivum#year=1946 (letöltés: 2016.11.16.)

évi 20. törvényerejű rendelet a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben 1949. augusztus 12-én kötött Egyezmények I. és II. kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről http://uj.jogtar.hu/#doc/db/1/id/98900020.TVR/ts/fffffff4/ (letöltés ideje:2016.11.16.)

A 110/2012. (VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról. http://uj.jogtar.hu/#doc/db/1/id/A1200110.KOR/ (letöltés ideje: 2016.11.23.)

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. http://uj.jogtar.hu/#doc/db/1/id/A1100190.TV/ (letöltés ideje: 20165.11.23.)

Teknős L., Csepregi P., Endrődi I.: Felsőoktatási intézmények önkéntes mentőszervezeteinek jelentősége, helye, szerepe a katasztrófavédelem rendszerében. Hadtudomány, 24 1 (2014), 155–168. http://mhtt.eu/hadtudomany/2014/2014_elektronikus/12_TEKNOS_CSEPREGI_ENDRODI. pdf ( letöltés ideje: 2016.11.23.)

Endrődi I.: A katasztrófavédelemben közreműködő önkéntes mentőszervezetek helyzete Európában. Önkéntesek a katasztrófavédelemben, NKE Szolgáltató Kft., Budapest 2015. 165- 179. ISBN 978-615-5527-11-1

Önkéntes Polgári Védelmi Szervezetek Európai Együttműködés Fóruma. Alapszabály és Ügyrend. http://docplayer.hu/1377139-Onkentes-polgari-vedelmi-szervezetek-europaiegyuttmukodesi-foruma-alapszabaly-es-ugyrend.html (letöltés: 2016.12.07.)

Endrődi I.: Polgári védelmi szakismeretek I. Budapest: NKE Szolgáltató Kft, 2015.

A 6/2013.(X.31.) BM OKF utasítás a Nemzeti Minősítő Rendszer alapkövetelményeiről. http://uj.jogtar.hu/#doc/db/1/id/A13U0006.OKF/ (letöltés ideje: 2016.11.14.)

INSARAG irányelvek http://www.insarag.org/images/stories/INSARAG_Guidelines_and_Methodology_2011_editi

on_Hungarian_translation.pdf (letöltés ideje: 2016.11.30.)

A 234/2011.(XI.10.) Kormányrendelet a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVII. törvény végrehajtásáról http://uj.jogtar.hu/#doc/db/1/id/A1100234.KOR/ (letöltés ideje: 2016.11.30.)

/2011. (XI.10.) Kormányrendelet a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó

egyes törvények módosításáról szóló 2011.évi CXVIII. törvény végrehajtásáról

http://uj.jogtar.hu/#doc/db/1/id/A1100234.KOR/ts/20150401/ (letöltés ideje: 2016.12.02.)

Megjelent
2023-11-10
Hogyan kell idézni
NovákyM., & EndrődiI. (2023). Polgári védelem és az önkéntesség. Védelem Tudomány a Katasztrófavédelem Online Szakmai, tudományos folyóirata, 1(4), 271-283. Elérés forrás https://ojs.mtak.hu/index.php/vedelemtudomany/article/view/13046
Folyóirat szám
Rovat
Cikkek