Infrastruktúrális alapkövetelmények a katasztrófamenekültek ideiglenes elhelyezése tükrében és egy civil szervezet működésében I.

Kulcsszavak: katasztrófa, menekült, polgári védelem, civil szervezetek, humanitárius segítségnyújtás

Absztrakt

A mind gyakoribbá váló katasztrófák és válsághelyzetek komoly kihívások elé állítják az érintett országok társadalmát, valamint az erre létrehozott megelőzési, elhárítási és helyreállítási szervezeteit, továbbá a közreműködő civil szervezeteket. Ennek hátterében elsődlegesen a hatások által fenyegetett menekültek nagy száma, illetve a befogadók infrastruktúrájának és erőforrásainak korlátozott volta húzódik meg. Mindazt, ami az emberi életet veszélyeztetheti, a közösségi értékekben kárt okozhat, valamint a társadalmi sebezhetőséget fokozhatja, csak a nemzeti és nemzetközi intézményi és eszközök jelentette képességek integrálásával lehet megelőzni és kivédeni. Az államok által működtetett szervek közösen a civil szervezetekkel összefogva tudnak gondoskodni az otthonukat elhagyó emberek ideiglenes elhelyezéséhez szükséges infrastruktúráról, ellátási szükségleteikről mindaddig, amíg vissza nem térhetnek otthonaikba, vagy az őket befogadó környezetben új stabil egzisztenciális helyzetüket végérvényesen ki nem tudják alakítani.

Megjelent
2023-11-29
Hogyan kell idézni
TampuS. (2023). Infrastruktúrális alapkövetelmények a katasztrófamenekültek ideiglenes elhelyezése tükrében és egy civil szervezet működésében I. Védelem Tudomány a Katasztrófavédelem Online Szakmai, tudományos folyóirata, 8(2), 122-146. Elérés forrás https://ojs.mtak.hu/index.php/vedelemtudomany/article/view/13517
Folyóirat szám
Rovat
Cikkek