A polgári védelmi kötelezettségre vonatkozó szabályok változásai és katasztrófavédelmi vonatkozásai a védelmi és biztonsági reform tükrében

Kulcsszavak: katasztrófavédelem, polgári védelem, szabályozási reform, polgári védelmi kötelezettségek

Absztrakt

Az ország, valamint a magyar állampolgárok védelmének és biztonságának további erősítése jegyében az Alaptörvény módosítása, és a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény, annak végrehajtási rendeletei teljesen megváltoztatták és új alapokra helyezték a különleges jogrendi helyzeteket, továbbá a kapcsolódó állami feladatellátást meghatározó jogi szabályozási területeket, valamint a feladatok mögött húzódó állami, illetve nemzeti funkciók ellátását. A szerző ebben a tanulmányban röviden bemutatja a reformot szükségessé tevő tényezőket továbbá a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló törvény alapvető jellemzőit, legfontosabb újításait. Kettős vonatkozásban vizsgálja a polgári védelmi kötelezettségre vonatkozó szabályozás módosításait. Elemzi egyfelől a szabályrendszer elhelyezkedésében, másfelől annak tartalmában megfigyelhető változásokat.

Információk a szerzőről

Dr. Ambrusz József, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Rendészettudományi Kar,

Katasztrófavédelmi Intézet

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék

tanszékvezető, egyetemi docens

Hivatkozások

Farkas Ádám (2022b): Az Alaptörvény új, védelmi és biztonsági tárgyú rendelkezéseinek elemzése I. In: Védelmi-biztonsági Szabályozási és Kormányzástani Műhelytanulmányok 2022/38. szám

Kádár Pál szerk. (2023): A védelmi és biztonsági szabályozás magyarországi reformja (első kiadás). Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Védelmi-Biztonsági Szabályozási és Kormányzástani Kutatóműhely. [Online] Elérhetőség: https://hhk.uni-nke.hu (2025.03.22)

László Viktória: A különleges jogrend és a veszélyhelyzet intézménye Magyarországon – aktuális kérdések és a 2023-tól hatályba lépő szabályozás. Polgári Védelmi Szemle, 2022/14. DAREnet projekt Különszám. 201-216. [Online] Elérhetőség: https://mpvsz.hu/pv_szemlek/pvszemle2022/index.html (2025.03.27.)

Tóth Ferenc - Szarka Zsolt (2023): A védelmi és biztonsági reform katasztrófavédelmi jellemzői. In: Polgári Védelmi Szemle XV. évfolyam. [Online] Elérhetőség: https://mpvsz.hu/pv_szemlek/pvszemle2023/index.html (2025.03.27.)

Magyarország Alaptörvénye

László Viktória: A hatályos magyar szabályozás és a koronavírus-járvány első hulláma idején kihirdetett veszélyhelyzet során bevezetett kormányzati intézkedések vizsgálata. Katonai jogi és hadijogi szemle 91 pp. 43-76. , 34 p. (2021)

László Viktória: A védelmi és biztonsági szabályozási reform hatásai a polgári védelmi kötelezettségre vonatkozó alapvető szabályozásra. Polgári Védelmi Szemle 16: Különszám pp. 340-352., 13 p. (2024)

Puskás Anna: A védelemmel és biztonsággal összefüggő kötelezettségek rendszerének fejlesztési lehetőségei. Budapest, Magyarország: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Védelmi-biztonsági Szabályozási és Kormányzástani Kutatóműhely (2024), 17 p.

A 2021. évi XCIII. törvény a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról

A 402/2022. (X. 24.) Korm. rendelet a polgári védelmi kötelezettségről

Megjelent
2025-04-30
Hogyan kell idézni
AmbruszJ. (2025). A polgári védelmi kötelezettségre vonatkozó szabályok változásai és katasztrófavédelmi vonatkozásai a védelmi és biztonsági reform tükrében. Védelem Tudomány a Katasztrófavédelem Online Szakmai, tudományos folyóirata, 10(ksz), 20-25. Elérés forrás https://ojs.mtak.hu/index.php/vedelemtudomany/article/view/18920