Összefüggések az éghajlatváltozás és a csapadék hatására kialakuló katasztrófák között

Kulcsszavak: éghajlatváltozás, extrém csapadékhullás, hidrológiai katasztrófák

Absztrakt

A hivatásos katasztrófavédelmi szerveknek napjainkban – a hagyományos tűzvédelmi, polgári védelmi és iparbiztonsági feladataikon túl – nagyon komoly kihívásokkal kell szembenézniük az éghajlatváltozás biztonsági és katasztrófavédelmi vonatkozásaival összefüggésben. Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás részeként, a katasztrófák megelőzése és az ellenük való védekezés mindenkinek joga és kötelezettsége az állampolgároktól a hivatásos katasztrófavédelmi szerveken át, a nemzeti védekezésben résztvevő szereplőkig. Egyre inkább általánossá váló jellemző hazánkban a csapadékhullás szélsőségessége. A túl sok és a túl kevés csapadék is egyaránt káreseményekhez vezethet. Előfordul, hogy ugyanazon a területen, ugyanabban az évben előfordul belvíz és aszály is. (Pl: 2018.). Az éghajlatváltozással összefüggésbe hozható csapadékcsökkenés ellenére jellemző a csapadékhullás szélsőségessége (hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék), így az árvizek, belvizek, villámárvizek, települési elöntések és az aszályok gyakorisága és intenzitása is növekszik.

Hivatkozások

KIROVNÉ RÁCZ, R.M.., The potential impact of the extreme volume and intensity rainfall on the natural disaster risk levels of hydrological origin in Hungary in the period from fall 2017 to spring 2018. In: Advances in Hadmérnök, 2018, vol. 13, no. 2, p. 182-190.

PADÁNYI, J., HALÁSZ, L. A klímaváltozás hatásai, Budapest, NKE, 2012. p.110. Védelem Tudomány – VI. évfolyam, 3. szám, 2021. 7. hó 458

Nemzeti Aszálystratégia tervezet available from: https://2010-2014.kormany.hu/download/7/0a/90000/Aszalystrategia.pdf

KIROVNÉ RÁCZ, R.M., Az éghajlatváltozás okozta hidrológiai katasztrófák elleni védelem oktatásának helyzete, fejlesztési lehetőségei, PhD dissertation, University of Public Service, 2015.

Megjelent
2023-12-18
Hogyan kell idézni
Kirovné RáczR. M. (2023). Összefüggések az éghajlatváltozás és a csapadék hatására kialakuló katasztrófák között. Védelem Tudomány a Katasztrófavédelem Online Szakmai, tudományos folyóirata, 6(3), 452-458. Elérés forrás https://ojs.mtak.hu/index.php/vedelemtudomany/article/view/13835
Folyóirat szám
Rovat
Cikkek