Luther vitája Kopernikusszal Józs 10,12–15 értelmezéséről

Geocentrikus és heliocentrikus exegézis a teológia és a csillagászat reformátoránál

  • Szakács Tamás Magyarországi Evangélikus Egyház
Kulcsszavak: Luther, Kopernikusz, heliocentrikus világkép, geocentrikus világkép, Józsué, gibeóni csata

Absztrakt

A tanulmányom egy képzeletbeli disputát taglal Luther és Kopernikusz között. A vita fizikailag nem, csak áttételes értelemben történt meg – ugyanakkor igen tanulságos e wittenberg–fromborki vita. A szerző elsőként a két újító közötti összhangot mutatja fel, tömören ismertetve a földközéppontú (ptolemaioszi) rendszert. Utána azt keresi, miért állnak mégis szemben egymással, miközben ismerteti konkrét véleményüket. Végül Józs 10,12–15 magyarázati lehetőségeit mutatja fel, kitérve azoknak a geocentrikus, illetve heliocentrikus szemlélettel való összefüggéseire. A szerző tudomány és írásértelmezés viszonyára vonatkozó rövid konklúzióval zárja cikkét.

Információk a szerzőről

Szakács Tamás, Magyarországi Evangélikus Egyház

lelkész, rendszeres teológus, fizikus, rovatszerkesztő – Aszód

Hivatkozások

Bolyki János 1979. A természettudományok kérdései a XX. század teológiatörténetében. Doktori értekezés. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Tanulmányi Osztálya, Budapest. (Theologiai Tanulmányok, új folyam 12. kötet.)

Brown, Raymond E. – Fitzmyer, Joseph A. – Murphy, Roland E. (szerk.) 2002. Jeromos Bibliakommentár. 1. köt. Az Ószövetség könyveinek magyarázata. Ford. Benyik György et al. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest.

Campbell, Donald K. 1999. Józsué könyve. Ford. Hargitai Róbert – Köves Gábor. In: John F. Walwoord – Roy B. Zuck (szerk.): A Biblia ismerete kommentársorozat. 2. köt. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest.

Fehér Márta 2016. Az újrarendezett kozmosz. In: Laki János – Székely László (szerk.): A kopernikuszi fordulat fél évezred távlatában. L’Harmattan–Könyvpont, Budapest.

Infeld, Leopold 1973. Kopernikusztól Einsteinig. In: Barbara Bieńkowska (szerk.): Kopernikusz és kora. Gondolat, Budapest.

Jáki Szaniszló 2004. A fizika látóhatára. Kairosz, Budapest.

Kuhn, Thomas Samuel 1984. A tudományos forradalmak szerkezete. Ford. Bíró Dániel. Gondolat, Budapest.

Laki János – Székely László (szerk.) 2016. A kopernikuszi fordulat fél évezred távlatában. L’Harmattan–Könyvpont, Budapest.

Lindbeck, George Arthur 1998. A dogma természete. Vallás és teológia a posztliberális korban. Ford. Ittzés Gábor. Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest. (Hermeneutikai Füzetek 17.)

Luther Márton 1999. Heidelbergi disputáció. Nagybocskai Vilmos. Magyarországi Luther Szövetség, Budapest. (Magyar Luther Füzetek 8.)

Luther, Martin 2014. Asztali beszélgetések. Szerk. Csepregi Zoltán. Ford. Márton László et al. Luther Kiadó, Budapest. (Luther válogatott művei 8.)

MacDonald, William 2009. Ószövetségi kommentár. Evangéliumi Kiadó, Budapest.

McGrath, Alister Edgar 1985. Luther’s Theology of the Cross. Martin Luther’s Theological Breakthrough. Basil Blackwell, Oxford.

Rusinek, Michael 1973. Kopernikusz. Életrajz és korrajz. Ford. Dávid Csaba. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest.

Simonyi Károly 2011. A fizika kultúrtörténete. A kezdetektől a huszadik század végéig. 5., jav., bőv. kiad. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Szakács Tamás 2021. A Szent kommunikációja igében és fizikai törvényekben. In: Hubai Péter (szerk.): A szent és kommunikációja. Előadások a vallástudomány és a theológia vonzásköréből. Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest. (Wesley Konferenciakötetek.)

Székely László 2016. A „Commentariolus” és a kopernikuszi fordulat az európai gondolkodás történetében. In: Laki János – Székely László (szerk.): A kopernikuszi fordulat fél évezred távlatában. L’Harmattan–Könyvpont, Budapest.

Vassányi Miklós – Kutrovátz Gábor 2021. A világ bizonyos szimmetriája. A kora újkori csillagászat története válogatott források tükrében. Tanulmány- és forrásgyűjtemény. Typotex, Budapest.

Megjelent
2024-06-13
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok