Az egyházi esztendő utolsó előtti (reménység) vasárnapja

Mt 25,31–46 Isten irgalmából élni és cselekedni…

Abstract

A vasárnap jellege

Az egyházi esztendő utolsó vasárnapjai a végidő, az utolsó ítélet felé fordítják a tekintetünket. Olyan bibliai történetek kerülnek a szemünk elé, melyek életünk és Istennel való kapcsolatunk rendezésére helyezik a hangsúlyt. A bevezető zsoltár (Zsolt 143,1.2.7.8.) őszinte vallomás arról, hogy senki sem igaz az Úr előtt. Az Úr ítéletre jön, fel kell készülnünk a fogadására. Reménység vasárnapját az öröm és félelem kettőssége hatja át. Öröm, mert érkezik az Úr, de egyfajta félelem is, mert egy élő sem igaz előtte. De mégis van reménységünk Krisztusban. Igehirdetési alapige az Emberfia eljöveteléről beszél, aki előtt a népek felsorakoznak, hogy elválassza azokat egymástól, akik örök életre ill. örök kárhozatra jutnak (Mt 25,31–46). Pál apostol a kitartó hit áldásairól beszél (2Thessz 1,3–10) az újszövetségi lekcióban. Az méltó Isten országára, aki még a szenvedést is vállalta érte. Pál azokról is szól, akik nem jártak hitben földi életük során. Az ószövetségi lekció Jeremiás prófétától származik (Jer 8,4–7), aki Izrael konokságáról és a megtérés hiányáról beszél. A vasárnap igéi egymást kiegészítve hirdetik, hogy még tart a kegyelem ideje, amelyben az egyház tagjainak fel kell készülniük az Úr érkezésére. Nem félelemmel, hanem reménységgel.