Szentháromság ünnepe után 10. vasárnap

2Móz 19,1–8 Isten szövetségeseket keres!

  • Zsuzsánna Szabóné Piri Magyarországi Evangélikus Egyház

Abstract

A vasárnap jellege

A vasárnappal kezdődően ószövetségi igék kerülnek elénk. A 16. vasárnapig az összefoglaló cím: Akiket Isten elhívott, azokat meg is igazította. A vasárnap igéinek összefoglaló címe: Hit által igazultunk meg.

A 10. vasárnapnak külön jelentősége van azért is, mert egy határozott történeti tényt illeszt be az egyházi év drámájába: Jeruzsálemnek Kr. u. 70-ben, augusztus 10-én bekövetkezett pusztulását. Isten kegyelme megvetésének szörnyű következményét tárja elénk az ősi evangélium (Lk 19,41–48), amely a vesztébe rohanó nemzetét sirató Úrnak Jeruzsálem pusztulásáról való jövendölése. Jaj annak, aki megveti Isten kegyelmes hozzánk látogatásának idejét! Ne áltassuk azért magunkat! Krisztus gyülekezetéből is vezet út a kárhozatba, ha megvetjük Krisztus kegyelmét, aki itt jár-kel közöttünk az igében és a szentségekben, és keres bennünket, hogy magánál, az anyaszentegyház ölén megtartson.

Author Biography

Zsuzsánna Szabóné Piri , Magyarországi Evangélikus Egyház

lelkész – Pusztaszentlászló

References

Bolyki László 1993. Kegyelem és kalmárszellem. Édesvíz Kiadó, Budapest.

Boyd, Gregory A. 2022. A keresztény nemzet mítosza. Hogyan pusztítja el az egyházat a politikai hatalomvágy? Luther Kiadó, Budapest.

Jánosi Lajos 2008. Az egyházi év útmutatása. Fraternitás Magyarországi Evangélikus Lelkészek Közössége, Veszprém.

Jubileumi Kommentár. A Szentírás magyarázata. Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1974.

Published
2025-07-09
Section
Az igehirdető műhelye