Mikroműanyagok előfordulása és kockázatuk csökkentése

Kulcsszavak: mikroműanyag, egészségügyi kockázat, élelmiszer és ivóvízbiztonság

Absztrakt

Napjainkban a kutatások során több figyelmet kapott az ivóvízben jelenlevő mikroműanyagok és azok egészségre gyakorolt hatásai. A WHO 2019-ben megállapította, hogy a mikroműanyagok mind fizikai, mind kémia és mikrobiológiai kockázatot jelentenek az élővilág számára, hiszen a mikroműanyag részecskék bejuthatnak az élőlények szervezetébe, bekerülhetnek az élelmiszerekbe. Ezek a részecskék bejuthatnak a levegőbe, felszíni vizekbe és az ivóvízbe. A környezetbe jutott mikroműanyagok, mikroszennyezők az állati vagy növényi életfolyamatok feltételeit és a víz ember számára való használhatóságát csökkentik vagy esetlegesen meg is szüntethetik. Társadalmunk számára fontos ezen anyagok környezetbe kerülésének felmérése és a szennyezők egészségre gyakorolt hatásának elemzése. Jelen cikkben a szerző célja a mikroműanyagok környezeti előfordulásának és a vízbiztonsági, egészségügyi kockázatának áttekintése és magyarországi mikroműanyag kutatások bemutatása.

Hivatkozások

MTA. ÖKVK. Csoportja: A Nemzeti Víztudományi Kutatási Program Kihívásai és Feladati, Budapest: MTA, pp. 1-67., pp. 27-30.(2018)

KUTASI Csaba: A műanyagok-textiles szemmel is, Vegyipar és Kémiatudomány, LXXV. ÉVFOLYAM 6. SZÁM, DOI: 10.24364/MKL.2020.06 pp.178-181. (2020)

BORDÓS Gábor et all.: „Mikroműanyagok a környezetben és a táplálékláncban,”Élelmiszervizsgálati közlemények, kötet 2., pp. 1020-1037,.LXXII. évf. 2. szám, pp.1020-1037., 1025 p., (2016)

KUTASI Csaba: A mikroműanyagok textiles szemmel is, Művelődés-, Tudomány-, és Orvostörténeti Kiadvány, Kötet: 2019/19, DOI: 10.17107/KH.2019.19. pp.178-181., 180 p.(2019)

KUTASI Csaba: Vegyipar és Kémiatudomány, A műanyagok-textiles szemmel is. LXXV. ÉVFOLYAM 6. SZÁM, 2020. Június, DOI: 10.24364/MKL.2020.06., pp. 190-203., 197 p.(2020)

BORDÓS Gábor et all.: „Mikroműanyagok a környezetben és a táplálékláncban,”Élelmiszervizsgálati közlemények, Kötet 2, 2016.LXXII. évf. 2. szám, pp. 1020-1037., 1025 p., (2016)

KASHWIDAS et all.: Distribution of Nanoparticles int he See-through Medaka( Oryziaslatipes;EnvironHealt Perspect.114(11), pp. 1697-1702, (2006)

SVIGRUHA Réka, Fodor István, Maász Gábor, Szoboszlay Sándor, Bordós Gábor, Pirger Zsolt: Jelölt mikroműanyagpartikulumok körforgása vízi teszt szervezetekben, A Magyar Ökotoxikológia IX 2019. konferencia, Poszter (2019)

MICHAEL Scheurer, Moritz Bigalke Environ: Microplastics in Swiss Floodplain Soils, Sci. Technol. 2018, 52, 6, Publication Date:February 15,pp. 3591–3598. (2018)

MATTHIAS C. Rilling et all.: Microplastic in terrestrial ecosystems, Science 2020, Vol 368, 6, Publication Date: 26 Jun. 2020. pp. 1430-1431.(2020)

MANI, T., Hauk, A., Walter, U., Burkhardt- Holm, P.: Microplastics profile along the Rhine River. Scientific Reports 5. Article number: 17988.pp. 1-7., (2015)

Friss kutatás bizonyítja: a dunai víz mikroműanyaggal szennyezett (2020):

https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2020/04/7b636405-594851_greenpeace___2020_k_01306___mikromuanyag_vizsgalat_duna.pdf (letöltés:

12.12)

Friss kutatás bizonyítja: a vizeink mikroműanyaggal szennyezettek (2020): https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2020/04/3b7559c8-

_greenpeace___2020_k_00918___mikromuanyag_vizsgalat_ivoviz.pdf (letöltés:

12.12)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG: A bizottság közleménye az európai parlamentnek, a tanácsnak, az európai gazdasági és szociális bizottságnak és a régiók bizottságának. A műanyagok körforgásos gazdaságban betöltött szerepével kapcsolatos európai stratégia,Strasbourg, 2018.1.16, COM (2018) 28 final, pp. 1-22. (2018)

KIERAN D. Cox, Garth A. Covernton, Hailey L. Davies, John F Dower, Francis Juanes, Sarah E. Dudas: Supplementary Materials for Human Consumtion of Mikroplastics, 2019.06.05., pp. 7068-7074.(2019)

SCHWABL P, Köppel S, Königshofer P, Bucsics T, Trauner M, Reiberger T, Liebmann B.: Detection of Various Microplastics in Human Stool: A Prospective Case Series. Ann Intern Med. 2019 Oct 1; 171(7):453-457. doi: 10.7326/M19-0618. Epub 2019 Sep 3. PMID, pp. 453-457. (2019)

WRIGHT, S.L., Thompson, R.C. , Galloway, T.S.: The physical impacts of microplastics on marine organisms: A review. Environ Pollut. 178, pp. 483-492. (2013)

EURÓPAI BIZOTTSÁG: ZÖLD KÖNYV a környezetben található műanyaghulladékokkal kapcsolatos európai stratégiáról, Brüsszel, 2013.3.7., COM(2013) 123 final, pp. 1-24., 7 p. (2013)

HUERTA Fontela Mm, Galceran Mt, Ventura F.: Occurance and removal of pharmaceuticals and hermones through drinking water treatment. Water Research 2011 Jan;45(3): doi: 10.1016/j.watres., pp. 1432-1442. (2011)

BOLEDA M.R., Galceran M. T, Ventura F: Behavior od pharmaceuticals and drugs of abuse in drinking water treatment plant(DWTP) using combined conventional and ultration and reverse osmosis (UF/RO) treatments. Environmental Pollution, 2011. április 2, 159 (6): pp. 1584-1591.(2011)

PARRAG Tamás Károly: A vízbe kerülő mikroszennyezők és mikroműanyagok kockázatának csökkentése, III: Tolna Megyei Polgári Védelem Munkaműhely Katasztrófák, kockázatok, önkéntesek tanulmánykötet 2019., pp. 22-36. (2019)

CALVITA J., Mikola A.,Koistinen A, Setala O.: Solutions to microplastic pollution –Removal of microplastics from wastewater effluent with advanced wastewater treatment technologies, Water Res. 123, 2017.07.pp. 401-407.(2019)

DRIS R.et all.: Synthetic fibers in atmospheric fallout: a source of microplastics in the environment? Marine Pollution Bulletin, 104 (1-2), 290-293.p. (2016)

KÁTAI-URBÁN Lajos SIBALINNÉ, FEKETE Katalin ; VASS, Gyula. Hungarian Regulation On The Protection Of Major Accidents Hazards. (2016) JOURNAL OF ENVIRONMENTAL PROTECTION, SAFETY, EDUCATION AND MANAGEMENT

-5270 2453-9813 4 8 83-86

ALMÁSI Csaba, CIMER Zsolt, KÁTAI-URBÁN Lajos: Mezőgazdasági felhasználású veszélyes áruk közúti szállítási tapasztalatai, VÉDELEM TUDOMÁNY: KATASZTRÓFAVÉDELMI ONLINE TUDOMÁNYOS FOLYÓIRAT V: 2 pp. 118-136., 19 p. (2020)

A vízszennyező anyagok kibocsátásaira vonatkozó határértékekről és alkalmazásuk egyes szabályairól, 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet.

A szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól, 50/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet.

A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről, 2011.évi 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet

HORVÁTH Hermina, KÁTAI-URBÁN Lajos. Veszély-elhárítási tervezés a vasúti rendező-pályaudvarokon. (2013) VÉDELEM - KATASZTRÓFA- TŰZ- ÉS POLGÁRI VÉDELMI SZEMLE 1218-2958 XX 2 16-18.

MTA Ökológiai Kutatóközpont Víztudományi Koordinációs Csoportja: A NEMZETI VÍZTUDOMÁNYI KUTATÁSI PROGRAM KIHÍVÁSAI ÉS FELADATAI. Budapest: MTA, 2018., pp. 1-67., pp. 5-32.

Megjelent
2023-11-27
Hogyan kell idézni
ParragT. K. (2023). Mikroműanyagok előfordulása és kockázatuk csökkentése. Védelem Tudomány a Katasztrófavédelem Online Szakmai, tudományos folyóirata, 6(1), 103-121. Elérés forrás https://ojs.mtak.hu/index.php/vedelemtudomany/article/view/13447
Folyóirat szám
Rovat
Cikkek