A vízellátó hálózati tartózkodási idő csökkentésének lehetőségei kistelepüléseken

Absztrakt

A múlt század végén a rendszer- és a gazdasági szerkezet átalakulása ivóvízellátó rendszereinknél kihasználhatatlan és jelentős többletkapacitások keletkezéséhez vezetett. A helyzet különösen a kistelepüléseken vált súlyossá, ahol a tűzoltási víz biztosítása eredetileg is nagy csőátmérőket igényelt, és ahol a fölösleges kapacitásokat a trendszerű népességfogyás tovább erősítette. A túlméretezettség a vízkort, a víznek a rendszerbeli tartózkodási idejét növeli, lehetőséget adva ezzel a másodlagos, hálózati vízminőség romlás bekövetkezésére. Ez akkor okozott kritikus helyzetet, amikor már nem volt elegendő az ivóvízminőséget a tisztító telepen biztosítani. Az ivóvízminőségnek a fogyasztói csapoknál is meg kell maradnia. A
folyamatot a hálózatok életkorának növekedésével romló műszaki állapot és az ehhez kapcsolódó növekvő hálózati vízveszteségek kísérik. A hálózatok felújítása a nem távoli jövőben elkerülhetetlenné válik. A felújított vezetékek, ha azok átmérőit továbbra is a tűzoltási igények kielégítése határozza meg, konzerválják a túlméretezett állapotot. Ezért a kistelepüléseken fel kell hagyni a tűzoltás ivóvízhálózatról történő megoldásával. Oltóvíz tározók létesítésével ez lehetséges. Országos adatbázisra alapozott, becslés jellegű számítások azt mutatják, hogy 2.051 hazai kistelepülés összesen 13.111,632 km hosszú csőhálózatának a vízfogyasztásra méretezett felújítása, (2016 árszinten) 260-270 Mrd Ft költségvetési forrást
igényel, ha csőbehúzásos technológiát alkalmazunk és a tűzoltáshoz 200 m-ként 30 m3-es oltóvíz tározókat létesítünk.