Szentháromság ünnepe után 2. vasárnap

1Jn 3,13–18 „Szeretni: nem puszta szó…” (EÉ 574)

Absztrakt

Jánossy Lajos ezt írja Szentháromság ünnepe utáni 2. vasárnap kijelölt igéjéről: „Krisztus élő gyülekezetének szeretetet sugárzó boldogságába enged bepillantást: akik elfogadták az értük lehajló kegyelmes meghívást, átmentek a halálból életbe.” (2008, 46. o.)

Jézus szeretett tanítványa, János az egyetlen a tanítványok között, aki nem halt vértanúhalált, ráadásul hosszú élet adatott számára. A Bibliában szereplő írásai valamikor a ’90-es években keletkeztek, tehát az Újszövetség legkésőbbi iratai. A hosszú élete alatt üldözték őt tanítványtársaival együtt a zsidók, majd a római császárok. Végig kellett élnie a kereszténység üldöztetésének egyik legdurvább időszakát, és ebben az időben rá hárult az a feladat is, hogy bátorítsa, erősítse keresztény testvéreit.

János első levelének 3. fejezete a keresztény identitás és az isteni szeretet összekapcsolódását bontja ki. Az apostol célja, hogy felismerjük Istenhez tartozásunk jeleit magunkban. A 13–18. versek egyfajta egységet alkotnak, melyben a testvéri szeretet és a gyakorlati krisztusi etika kerül középpontba. A perikópa közvetlenül követi Káin példáját (3,11–12): Káin megölte Ábelt, féltékeny haragjában, mert testvére igazabbnak bizonyult.