Szentháromság ünnepe után 6. vasárnap

Mt 5,20–26 A Törvény van az emberért

  • Csepregi Zoltán Evangélikus Hittudományi Egyetem

Absztrakt

A vasárnap jellege

A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok sorában az Agendában ezen a vasárnapon új témasor kezdődik: „Isten sötétségből világosságra hív”. Ezen belül az adott ünnepnap témája: „Isten a keresztség ajándékával megtérésre hív”. A keresztség ajándékát viszont textusunk (a vasárnap óegyházi evangéliuma) egyáltalán nem tematizálja, ugyanis az a lekcióban (az óegyházi epistolában) jön elő hangsúlyosan: Róm 6,3–11. Az ószövetségi lekció (Ézs 43,1–7) összefüggése ezzel a gondolattal bár ugyancsak közvetett, de – a névadás aktusának köszönhetően – kevesebb magyarázatra szorul. A szószéki alapigét, Jézus törvényértelmezését természetesen kapcsolatba lehet hozni a keresztség kérdésével is, de nem feltétlenül szükséges.

Információk a szerzőről

Csepregi Zoltán, Evangélikus Hittudományi Egyetem

lelkész, egyetemi tanár – Budapest

Hivatkozások

Althaus, Paul 1943. Egy csepp vér sem. Lelkipásztor, 19. évf. 9. sz. 399–403. o.

Cserháti Márta 2012. Erőszakmentesség és Jézus-mozgalom. Lelkipásztor, 87. évf. 11. sz. 402–404. o.

Karner Károly 1935. Máté evangéliuma. Keresztyén Igazság, Sopron.

Klein, Christoph 2003. Bosszú helyett megbocsátás. A megbékélés kultúrájának teológiai alapvetése. Kálvin Kiadó, Budapest.

Luz, Ulrich 2002. Das Evangelium nach Matthäus. 1. köt. Mt 1–7. 5., átdolg. kiad. Benziger Verlag, Düsseldorf–Zürich–Neukirchen-Vluyn. (EKK.)

LVM 6 = Luther válogatott művei. 6. köt. Prédikációk. Szerk. Csepregi Zoltán – Horváth Orsolya. Luther Kiadó, Budapest, 2015.

LVM 9 = Luther válogatott művei. 9. köt. A Római és a Galata levél magyarázata. Szerk. Csepregi Zoltán – Horváth Orsolya – Krähling Edit. Luther Kiadó, Budapest, 2020.

Schniewind, Julius 1984. Das Evangelium nach Matthäus. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen.

Wink, Walter 1992. Engaging the Powers. Discernment and Resistance in a World of Domination. Fortress Press, Minneapolis.

Megjelent
2025-07-09
Rovat
Az igehirdető műhelye