A végső remény

Néhány gondolat Luther vigasziratáról

  • Reuss András Evangélikus Hittudományi Egyetem
Kulcsszavak: vigasztalás, Luther Márton, szekularizáció, szenvedés, kvietizmus

Absztrakt

Luther kis vigasziratának latin szövegét az ő zsoltároskönyvében találták és onnan másolták ki. Szövege, amely a reformátor személyes használatára készült, tömör utalás a keresztény hit alapvető kijelentéseire. A Justus Jonas által készített német fordítás ezt minden bajban lévő emberre alkalmazza. Korunk keresztényei és igehirdetői hajlanak arra, hogy a jelen világ távlataiból és elvárásaiból merítsenek vigasztalást. Ilyen módon a kereszténység is a szekularizáció foglya, amint Anders Nygren már 1948-ban Lundban megfogalmazta. Luther vigasza nem zárja ki az emberi szenvedést, és nem vezet kvietizmushoz, de méltósággal ajándékozza meg az embert.

Információk a szerzőről

Reuss András, Evangélikus Hittudományi Egyetem

nyugalmazott egyetemi tanár

Budapest

MTMT: Reuss András (Rendszeres teológia (dogmatika és etika)) (MTMT)

Hivatkozások

Bonhoeffer, Dietrich 1999. Börtönlevelek. Fogságban írt levelek és feljegyzések. Szerk. Eberhard Bethge. Ford. Boros Attila. Harmat Kiadó, Budapest.

Király Eszter 2019. Szívvel-füllel jelen lenni, „kulcsrakész” bölcsességek nélkül – A vigasztalás lélektana. Pszichoforyou, 2019. november 12. https://pszichoforyou.hu/a-vigasztalas-lelektana/. (Megtekintés: 2024. január 5.)

Luther Márton 2011. Magnificat (1521). Ford. Percze Sándor – Takács János. In: Bibliafordítás, vigasztalás, imádság. Luther Kiadó, Budapest. (Luther válogatott művei 5.) 209–262. o.

Luther Márton 2015. Nyolc böjti prédikáció Wittenberg népének (1522). Ford. Szebik Zsófia. In: Prédikációk. Luther Kiadó, Budapest. (Luther válogatott művei 6.) 215–242.

Luther Márton 2017. A keresztyén ember szabadsága (1520). In: Felelősség az egyházért. Luther Kiadó, Budapest. (Luther válogatott művei 2.) 339–377. o.

Luther Márton 2019a. A világi felsőbbség (1523). Ford. Mayer Endre. In: Felelősség a társadalomért. Luther Kiadó, Budapest. (Luther válogatott művei 4.) 87–124. o.

Luther Márton 2019b. A házaséletről (1522). Ford. Gromon András. In: Felelősség a társadalomért. Luther Kiadó, Budapest. (Luther válogatott művei 4.) 49–79. o.

Möller, Christian: A lutheri spiritualitás. Ford. Balog Eszter – Szűcsné Prőhle Lívia. Lelkipásztor, 80. évf. 2005/8–9. 288–294. o.

Nygren, Anders: A lutheránus egyház feladata az új időkben. Ford. Németh Károly. Lelkipásztor, 23. évf. 1948/9–10. 352–362. o.

Megjelent
2024-04-14
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok