Advent 2. vasárnapja
Ézs 63,15–64,3 Egyszer majd úgyis kiderül…
Absztrakt
A vasárnap témáinak összefonódása
„Íme, eljön az Úr a népek üdvözítésére, és hallatja dicsőséges hangját szívetek örömére” – hangzik advent 2. vasárnapjának introitusa, a textushoz hasonlóan, Ézsaiás könyvéből. Eljövetel, üdvösség, Isten dicsőséges megnyilatkozása, az emberi szív öröme – ez a szófelhő tulajdonképpen összefoglalja a karácsonyra felkészülő időszak lényegét. Egy folyamatban vagyunk, melyben évről évre átéljük az üdvtörténet eseményeit, de úgy, hogy már elővételezzük ennek a folyamatnak a végkifejletét. Advent várakozása bizonyos értelemben hármas fókuszú, a már feltámadott Krisztus minden liturgiai évben kísér és vezet bennünket a mindenkori lineáris jelenünkben a beteljesedés felé, hitünk és reménységünk szerint az életünk végén a mindenható Úristennel való színről színre „találkozás” felé. Az első eljövetel újraaktualizálódik 2025. adventjén és karácsonyán is és előre mutat a második eljövetelre. Az Ítélet előtt, kegyelem alatt agendai témamegjelölés eszkatologikus előremutatása a vasárnap egyik lekcióján, az óegyházi rend „szinoptikus apokalipszisdarabján” (Lk 21,25–30) alapszik, mely a végidők jeleinek kontextusába helyezi az ígéreteket: „közeledik megváltásotok”; „közel van az Isten országa”.
Hivatkozások
Brown, Francis – Driver, Samuel R. – Briggs, Charles A. 1952. A Hebrew and English Lexicon of the Old Testament. Clarendon Press, Oxford.
Heffelfinger, Katie M. 2024. Isaiah 40–66. Cambridge University Press, Cambridge. (New Cambridge Bible Commentary)
Westermann, Klaus 1969. Isaiah 40–66. A Commentary. SCM Canterbury Press, London. (Old Testament Library)

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.

