Az óriás útifű (Plantago maxima Juss. ex Jacq.) ex situ védelembe vonása II. Élőhelypreferencia-vizsgálat
Absztrakt
Munkánk az óriás útifű (Plantago maxima Juss. ex Jacq.) ex situ védelmét és fenntartását célozza. Kutatásunk előző szakaszában az óriás útifű csírázásbiológiáját tanulmányoztuk, vizsgálva a hidegkezelés és a fény szerepét, valamint a magméret hatását és az egyedek csírázási tulajdonságait. A szaporítási kísérletből származó növényekből 2016 tavaszán ex situ állományokat létesítettünk a faj gyűjteményeskerti megőrzése és élőhelyi igényeinek felmérése céljából. Az ex situ állományokat a Soroksári Botanikus Kert kékperjés láprétjén, három különböző vízellátottságú területen hoztuk létre, így lehetőségünk volt vizsgálni a populációk eltérő élőhelyi adottságokra adott válaszát. Két olyan ex situ állományt is létesítettünk, amelyeknél rendszeres kertészeti fenntartást biztosítottunk (gyommentesség, öntözés): egyet a Soroksári Botanikus Kert alföldi tava mellett, egyet pedig a Budai Arborétum évelőágyában. A vizsgálatok során a növények fejlődését két éven keresztül (2016-2017-ben) morfometriai mérésekkel követtük nyomon. A 2017-es évben felmértük a túlélési arányt is. A kékperjés lápréti élőhelyek pontosabb jellemzésére fajlistát készítettünk. A peroxidázenzim-aktivitás vizsgálatával támasztottuk alá morfometriai méréseink fiziológiai hátterét. Eredményeink alapján megállapítottuk, hogy az egyedek számára optimálisnak a lápréti állományok közül a mezofil élőhely bizonyult, ahol kielégítően fejlődtek az egyedek, magas volt a túlélési arány, és az innen gyűjtött növényi mintákban alacsony volt a peroxidázenzim-aktivitás. A higrofil és sztyeppei állományban a növekmény szignifikánsan kisebb volt. A kertészetileg fenntartott két állományban azt tapasztaltuk, hogy a növények már a kitelepítés évében generatív fázisba léptek, ami a kétéves vizsgálat során a többi állományban elmaradt. A morfometriai mérések alapján ezekben a kertészetileg fenntartott állományokban mértük a legnagyobb növekményt is.
Hivatkozások
/2001. (V. 9.) KöM rendelet - a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A0100013.KOM (Utolsó letöltés: 2019. szeptember 16.)
Asada K. 1992: Ascorbate peroxidase – a hydrogen-peroxid scavenging enzyme in plants. Minireview. Physiologia Plantarum 85: 235–241. https://doi.org/10.1034/j.1399-3054.1992.850216.x
Borhidi A. 1993: A magyar flóra szociális magatartás típusai, természetességi és relatív ökológiai értékszámai. Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 93 pp.
Botta-Dukát Z., Dancza I. 2004: Magas aranyvessző (Solidago gigantea Ait.) és kanadai aranyvessző (Solidago canadensis L.). In: Mihály B., Botta-Dukát Z. (szerk.): Biológiai inváziók Magyarországon: Özönnövények. TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest, pp. 293–318.
European Commission Dg Environment 2013: Interpretation Manual of European Union Habitats - EUR28. http://ec.europa.eu/environment/nature/legislation/habitatsdirective/docs/Int_Manual_EU28.pdf (Utolsó letöltés: 2019. szeptember 16.)
Farkas S. 1990: Tolna megye védett növényei. Babits Mihály Művelődési Központ, Szekszárd, 97 pp.
Farkas S. (szerk.) 1999: Magyarország védett növényei. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 183 pp.
Fraser L., Keddy P. (eds) 2005: The world’s largest wetlands: ecology and conservation. Cambridge University Press, Cambridge, pp. 34–35. https://doi.org/10.1017/CBO9780511542091
Horváth F., Dobolyi K., Morschhauer T., Lőkös L., Karas L., Szerdahelyi T. 1995: FLÓRA adatbázis 1.2. Taxon-lista és attribútum-állomány. Flóra Munkacsoport, MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete és MTM Növénytár, Vácrátót – Budapest, 252 pp.
Höhn M. (szerk.) 2013: 50 éves a Soroksári Botanikus Kert. Budapesti Corvinus Egyetem, Növénytani Tanszék és Soroksári Botanikus Kert, Budapest.
Király G. (szerk.) 2009: Új magyar füvészkönyv. Magyarország hajtásos növényei. Határozó kulcsok. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Jósvafő, 394 pp.
Kovács Zs. 2017: A fokozottan védett óriás útifű (Plantago maxima Juss.) ex-situ fenntartása gyűj teményes kertekben és alkalmazási lehetőségei dísznövényként. Diplomamunka, Szent István Egyetem, Budapest, 56 pp.
Kovács Zs., Barabás S., Höhn M. 2018: Az óriás útifű (Plantago maxima Juss. ex Jacq.) csírázásbiológiai vizsgálatai. Botanikai Közlemények 105(2): 243–252. https://doi.org/10.17716/botkozlem.2018.105.2.243
Láng F. (szerk.) 2002: Növényélettan. A növényi anyagcsere I. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 998 pp.
Molnár-Baji É. (szerk.) 2013: Turjánvidék: Az Alföld rejtett kincse. WWF Magazin (2): 6–9.
Reig P., Shiao T., Gassert F. 2013: Aqueduct water risk framework. Working paper. Washington DC: World Resources Institute. http://www.wri.org/publication/aqueduct-water-riskframework (Utolsó letöltés: 2019. szeptember 16.)
Schneider-Binder, E. 1978: Zur Verbreitung, Ökologie und Zönologie des Riesenwegerichs (Plantago maxima Juss.). Stud. Comm. Muz. Brukenthal 22: 137–172.
Simon T. 2000: A magyarországi edényes flóra határozója. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 422 pp.
Soó R. 1968: A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve III. Akadémiai Kiadó, Budapest, 506 pp.
Tzonev R., Karakiev T. 2007: Plantago maxima (Plantaginaceae): a relict species new for the Bulgarian flora. Phytologia Balcanica 13(3): 347–350.
Vidéki R., Máté A. 2003: Az óriás útifű (Plantago maxima Juss.) Magyarországon. Flora Pannonica 1(1): 94–107.
