Botanikai Közlemények

Emlékezés Suba Jánosra (1929-2024)

András Vojtkó — 2025-11-19

Suba János 1929. május 29-én született Egerben, alsóbb iskolai tanulmányait is itt végezte. 1948-ban kezdte el a Pázmány Péter Tudományegyetem biológia-földrajz tanár szakát, amit 1952-ben fejezett be kiváló eredménnyel. Egerben, az egykori iskolájában működő Egri Állami Tanítóképző Intézetben kezdett tanítani, majd 1962-ben került a Tanárképző Főiskolára. 1968-ban doktorált florisztikából és vegetációtanból az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Budapesten. 1984-ben szerzett kandidátusi fokozatot fotoszintézis-ökológia tudományterületen. A Növénytani Tanszéket több ciklusban és sok éven keresztül vezette, 1994-ben vonult nyugdíjba. Egerben hunyt el 2024. október 22-én.

Suba János szakmai tevékenysége a Heves–Borsodi-dombságban indult. Kezdetben florisztikával, vegetációtannal foglalkozott, majd az 1980-as években fotoszintézis-ökológiai kutatásokba kezdett. Úttörő jellegű vizsgálataival feltárta egy cseres-tölgyes társulás 12 domináns fajának évi és napszakos fotoszintézis dinamikáját. Izotóptechnikát alkalmazott, kiválóan ötvözte a terepi vizsgálatokat a laboratóriumi módszerekkel. Alaposan ismerte a Bükk hegység növényvilágát, erről egy önálló kötete és egy könyvfejezete is megjelent. Egy életen át a természetvédelemben végzett tevékenységéért 2005-ben Pro Natura díjat kapott.

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ alapító állományának (Teleki-gyűjtemény) növénytani témájú könyvei

Ádám Szabó — 2025-11-19

Jelen tanulmány célja a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) 1826-os alapító állományában, a Teleki-gyűjteményben található növénytani tárgyú könyvek átfogó ismertetése. További feladat annak megállapítása, hogy az állomány mennyire lehetett alkalmas a könyvtáralapítók szándékának megvalósítására: korszerű és széles körű tájékoztatást nyújtani azoknak, akik a könyvgyűjtemény segítségével kívántak botanikai ismeretekhez jutni az intézmény működésének első időszakában. Közleményünk alapjául a 2015 és 2018 között végrehajtott állományrekonstrukció szolgált, amely során autopszia segítségével megtörtént a könyvtár állományában lévő Teleki-könyvek azonosítása. Ebből kiindulva mértük fel a növénytani állományt a könyvgyűjtemény keletkezésének időszakára jellemző témák szerint csoportosítva. Eredményként megállapítható, hogy a botanikához sorolható 120 mű 219 kötete kevesebb, mint 1%-ot tesz ki a teljes gyűjteményből, tehát arányuk csekély, de a meglévő könyvek tudománytörténeti szempontból jelentősek. Kötetekben számolva, az állomány döntő többsége (85%) 18. századi, 9%-a származik a 19. századból, és csupán 7%-a a 16–17. századból. A botanikai témájú kötetek legnagyobb része német (42%) vagy latin (35%) nyelvű, kisebb hányadban találunk francia (11%), magyar (8%), illetve elvétve angol, holland vagy olasz nyelvűeket (ezek együtt 3%-ot tesznek ki). A magyar vonatkozású művek a botanikai irodalmon belül is csekély részesedésűek, de a kor legtöbb fontos alkotását megtaláljuk köztük. Összességében tehát a korszak mérvadó botanikai szakirodalmának jelentős része elérhetővé vált a gyűjteményben. Így az alapító állomány hasznos kiindulópontként szolgálhatott botanikai kutatómunkához, ám az Akadémia működésének első éveiben már szükség volt korszerűsítésére, a legújabb szakirodalom beszerzésére.

Kishegyes település (Mali Iđoš, Vajdaság, Szerbia) temetőinek flórája

Géza Czékus — 2025-11-19

A temetők kulturális értékeit régóta kutatják, ugyanakkor élőviláguk gyakran még a szakemberek figyelmét is elkerüli. Több kiadvány néprajzi vonatkozású, pedig a temetők felbecsülhetetlen értéket képviselnek azzal is, hogy állatok, gombák és növények számára nyújtanak élőhelyet, menedéket. Jelen tanulmány a vajdasági Kishegyes település három temetőjének a növényvilágát mutatja be. A térségre jellemzőek ezek a sírkertek, területük egy részén szántóföldi növénytermesztés folyik. A felmérésüket célzó terepbejárások 2021 tavasza és 2023 ősze között a vegetációs időszakban 10–15 naponként történtek. A vizsgálat eredményeként 390 növényfajt sikerült azonosítani, közülük a sírok díszítésére 196 szolgál, míg spontán előfordulású 217 faj, melyek közül az eredeti természetes növényzet maradványa 68 faj, továbbá egy gazdasági növényfaj is előfordul. A kishegyesi temetőkben 13 Szerbiában védett vagy fokozottan védett fajt találtam, de közülük csak a fokozottan védett tavaszi hérics (Adonis vernalis), a védett kónya sárma (Ornithogalum boucheanum), selymes boglárka (Ranunculus illyricus), osztrák zsálya (Salvia austriaca) a helyi növényzet maradványa, míg a többi kertészeti eredetű, ültetett példány, vagyis a természetestől eltérő genetikai állományú. Az évszázadok óta mezőgazdasági művelés alatt álló tájban az eredeti növényzet számos faja számára sokszor a temetők jelenthetik az utolsó menedéket, egyfajta génbankot. A kishegyesi temetők esetében ez kevésbé érvényesül: alacsony az eredeti természetes növényzet megmaradt fajainak a száma, összesen 68 fajt tartunk a sztyepnövényzet maradványának. A tájra nézve ritka a már említett védett növényeken kívül a közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum) is, melynek gyűjtését törvény szabályozza. A hagyományosan ültetett temetői növények mellett megtaláljuk a ma divatos dísznövényeket is. A sírok díszítésére a telepített dísznövényeken kívül a helyi spontán növényzet díszítőértékkel rendelkező tagjait is felhasználják. A díszítő növényeket földrajzi származásuk szerint csoportosítva, 88 európai, 40 észak-amerikai és 35 ázsiai fajt találunk, valamint kis számban előfordul közöttük afrikai, közép- és dél-amerikai, valamint ausztáliai is. Életformájukat tekintve a lágy szárú évelők a leggyakoribbak, ezeket követik a cserjék, majd a kamefitonok és az egyéves fajok. Viszonylag kevés a fafaj, fasorból pedig mindössze öt van. A spontán növő fajok közül 171 őshonos, 44 faj idegenhonos. Életformájuk szerint az egyéves fajok részesedése a legmagasabb, az évelő lágyszárúak a második helyre szorulnak, fák és cserjék pedig kisebb számban tartoznak közéjük. A temetőkben észlelt növények között magas az idegenhonos fajok száma (155) és ezen belül a Szerbiában inváziós viselkedésűeké is (34), utóbbiak közül is többet dísznövényként ültetnek. Jól látható a fenntartó kezelésként végzett, évi többszöri gépi fűnyírás szelektív hatása, ugyanis jobbára a ritka fajok kis állományai zsugorodnak.

Adatok a Duna–Tisza köze flórájának ismeretéhez II.

Kristóf Süveges — 2025-11-19

Ebben a közleményben a Duna–Tisza köze flórájához nyújtok újabb ismereteket. A dolgozatban 76 faj és 1 hibrid összesen 261 előfordulási adatát közlöm. A most bemutatott lokalitások nagy része valamilyen másodlagos élőhelyhez köthető, így előfordulásokat jelzek többek között erdőültetvényekből, kunhalmokról, mesterséges árkokból, csatornákból és tavakból, mezsgyékről, temetőkből, útszélekről, vasútvonalakhoz köthető élőhelyekről, valamint települési környezetből is. A dolgozatban 18 védett és 1 fokozottan védett taxon előfordulási adatait is bemutatom, melyek közül a legfontosabbak: Allium paniculatum, Carduus hamulosus, Chamaenerion dodonaei, Corispermum canescens, Ephedra distachya, Samolus valerandi. Növényföldrajzi szempontból jelentősebb adatokat ismertetek például az Artemisia scoparia, Epipactis tallosii, Ranunculus bulbosus fajokhoz. Jelentősen bővítem a táj idegenhonos flórájával kapcsolatos ismereteket is; ezek közül a legjelentősebbek a Bromus catharticus, Chenopodium ambrosioides, Cochlearia danica, Geranium pyrenaicum, Lepidium oblongum, Vulpia ciliata újabb előfordulásai. A közleményben szerepel néhány, a térségben ritka vagy adathiányos egyéves faj újabb lokalitása is, pl.: Adonis flammea, Geranium divaricatum, Papaver argemone, Papaver hybridum, Ranunculus arvensis. Számos faj előfordulását ismertetem vasútvonalak mellől, például olyan idegenhonos fajokét, mint a Galium humifusum, Galium parisiense, Euphorbia prostrata és olyan őshonos vagy archeofita növényekét, mint a Sideritis montana, Microrrhinum minus, Geranium rotundifolium, Trifolium retusum, Medicago monspeliaca, Polycnemum arvense. A Duna–Tisza közi erdőtelepítések flórájáról is új információkkal szolgálok, például a következő fajokról: Epipactis helleborine, Senecio sylvaticus, Mycelis muralis, Juniperus virginiana. Bővítem továbbá a temetőkben túlélő maradványgyepek (pl. Ranunculus illyricus, Taraxacum serotinum, Gagea villosa), valamint a kunhalmok (pl. Allium paniculatum, Allium sphaerocephalon, Bupleurum affine, Caucalis platycarpos) növényvilágának ismeretét is.

Adatok a gyilkos csomorika (Cicuta virosa L.) ismeretéhez

Szabolcs Kis — 2025-11-19

A gyilkos csomorika Magyarországon ritka, védett, igen erősen mérgező növény. A faj anatómiájáról és szövettani felépítéséről, csírázásáról, valamint ízeltlábúakkal való interakcióiról eddig kevés adat állt rendelkezésre a szakirodalomban. Ezért a terepi megfigyelések (Keleti-főcsatorna, Balmazújváros) során mintát gyűjtöttünk a növények szerveiből kézi és mikrotomos metszetek készítéséhez, melyeket fénymikroszkóppal elemeztünk. Vizsgáltuk az ikerkaszatok csírázóképességének fényfüggését is. Eredményeink alapján a gyökér mintegy 75,2%-a, továbbá a rizómafal körülbelül 31,7%-a aerenchimatikus szövet. A faj aerenchimában gazdag gyöktörzse és gyökerei, valamint üreges szára, felfújt levélnyele és nagy szekréciós járatú termései révén is alkalmazkodott a víz felszínén lebegő életmódhoz és a sodródás általi terjedéshez. A nemzetségre jellemző skizogén kiválasztó járatok elrendeződése is ennek megfelelő. Termései érést követően csíraképesek, nincs szükségük hideghatásra, azonban kizárólag fény jelenlétében csíráznak. A faj virágait számos, különböző rendszertani csoportba tartozó (Hymenoptera: Andrenidae, Gasteruptiidae, Sphecidae; Diptera: Syrphidae; Coleoptera: Cantharidae, Cerambycidae, Mordellidae; Hemiptera: Lygaeidae) rovar látogatja. Hajtásai a Lixus iridis (A.G. Olivier 1807) ormányosbogár táplálékául szolgálnak, amit sikerült kimutatni a faj generatív hajtásában.

A szürke tölgy (Quercus robur L. subsp. pedunculiflora (K. Koch) Menitsky) és a kocsányos tölgy (Quercus robur L. subsp. robur) virágzatainak mikromorfológiai összehasonlítása

Ivett Hegedüs — 2025-11-19

Jelen tanulmányban a szürke tölgy (Quercus robur L. subsp. pedunculiflora (K. Koch) Menitsky) és a kocsányos tölgy (Quercus robur L. subsp. robur) virágzatának mikromorfológiáját hasonlítjuk össze. A szürke tölgy mintákat Romániában, a kocsányos tölgy mintákat Magyarországon és Romániában gyűjtöttük 2023, 2024 és 2025 tavaszán, összesen 11 lelőhelyen. A 70 minta 33 fáról származott. A virágzatokon a mikromorfológiai jellemzőket – elsősorban a szőrtípusok jelenlétét – pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) felvételekkel vizsgáltuk a virágzati tengelyen, valamint a virágokhoz tartozó képleteken, ideértve a kupacskezdeményeket, a bibét, a porzószálat és a portokot. Meghatároztuk a termős és a porzós virágzati tengelyen a szőrdenzitást, és mértük ugyanott a szőrkarok hosszát. Érintőlegesen a pollenszemeket is vizsgáltuk. Indumentumot (szőrözöttséget) a bibén, a portokon és a porzószálon egyik taxon esetében sem találtunk. A termős virágzati tengelyen, a kupacskezdeményeken és a porzós virágzat tengelyén viszont mindkét taxonnál csillagszőröket és nyalábszőröket figyeltünk meg. A kocsányos tölgy esetében előfordultak olyan termős virágzatok, melyek tengelye teljesen szőrtelen volt – ez egyértelmű mikromorfológiai különbséget jelent a két taxon között a vizsgált minták vonatkozásában. A szürke tölgy termős virágzati tengelye mintegy négyszer nagyobb szőrdenzitásúnak adódott, mint a kocsányos tölgyé (93,71, ill. 25,00 trichóma/mm²), és hosszabb szőrkarokat mértünk mind a csillagszőrök (329,14 ± 86,01 μm), mind a nyalábszőrök (468,39 ± 117,31 μm) esetében. A kocsányos tölgynél a csillagszőrök hossza 152,63 ± 63,83 μm, míg a nyalábszőröké 225,59 ± 74,23 μm volt. Szignifikáns különbséget találtunk a pollenszemek hosszában: a szürke tölgynél 35,67 ± 4,11 μm, a kocsányos tölgynél 32,83 ± 4,04 μm volt. A szürke tölgy virágzatainak nagyobb szőrdenzitása segítheti a taxon pontosabb azonosítását. Az erősebb szőrözöttség, amit a virágzatokon kívül korábbi vizsgálatban a levelek esetében is tapasztaltunk, jobb szárazságtűrést jelezhet, ami a klímaváltozás szempontjából előnyös tulajdonság. Tanulmányunk az első részletes mikromorfológiai összehasonlítás a szürke tölgy és a kocsányos tölgy virágzatai között, így új ismeretekkel járul hozzá a két taxon morfológiai elkülönítéséhez.

A babérboroszlán (Daphne laureola L., Thymelaeaceae) élőhely-preferenciája elterjedési területének északkeleti határán

Zoltán Barina — 2025-11-19

A babérboroszlán (Daphne laureola L.) Magyarországon, a Vértes területén éri el elterjedésének északkeleti határát. Elterjedési területén különböző növénytársulásokból, gyakran bükkösökből jelzik, míg hazánkban kimondottan bükkös fajként ismert és a Dunántúli-középhegységi bükkösök (Daphno laureolae–Fagetum) karakterfaja. A faj élőhelypreferenciáját a Vértes területén gyűjtött 2635 előfordulási pont és 725 vegetációfolt adatai alapján elemeztük. Az előfordulásokat többféle jellemző szerint vetettük össze a hegység élőhelytérképével: aktuális és potenciális vegetáció, természetesség, tengerszint feletti magasság. Megállapítottuk, hogy a babérboroszlán elterjedése a Vértes területén belül is bizonyos vegetációtípusokra korlátozódik. Az aktuális vegetációt tekintve, a növény megtalálható bükkösökben, gyertyános- és cseres-tölgyesekben, valamint molyhos-tölgyesekben; esetenként ültetvényekben, cserjésekben és gyepekben is megjelenik. Míg a bükkösök, gyertyános- és cseres-tölgyesek, valamint molyhos-tölgyesek elterjedése és a D. laureola előfordulásai között pozitív kapcsolat mutatkozik, a nem természetes élőhelyek és gyepállományok elterjedésével negatív a kapcsolat. A potenciális vegetációt tekintve a pozitív kapcsolat már csak a bükkösökre és molyhos-tölgyesekre igaz, míg a cseres- és gyertyános-tölgyesek esetében ez nem jelentkezik. A faj előfordulásainak 87%-a természetvédelmi értékszámok alapján is a természetes, illetve természetközeli kategóriába esik. A babérboroszlán európai elterjedési területének jelentős részén hegyvidéki élőhelyeken, 500–1500 m közötti magasságban jelenik meg, a Vértes területén azonban 350–450 m között fordul elő leginkább, hasonlóan a dolomitsziklákon, sziklagyepekben megjelenő hegyvidéki reliktumfajokhoz, azoktól eltérően azonban erdei élőhelyeken. Mindezek alapján a babérboroszlán eredeti erdőállományok jó, természetes jelzőfajának tekinthető a Vértesben széles élőhelypreferenciával, és a hegység dolomitterületeinek hegyvidéki kapcsolatait támasztja alá.

Az Eranthis hyemalis (L.) Salisb. felfedezése és az Adenophora liliifolia (L.) Ledeb. ex A. DC. új előfordulása a Gömör–Tornai-karszton

Tünde Farkas — 2025-11-19

A rövid közleményben két védett növényfaj utóbbi években talált új előfordulásáról számolok be. 2025 februárjában az Eranthis hyemalis egy kis állománya került elő a Baradla-tetőn Aggtelek községhatárában, melegkedvelő tölgyes aljnövényzetében. A faj a Gömör–Tornai-karszt flórájára új. Ugyancsak Aggtelek környékén, a Lopó-galyától északra lévő töbör északi kitettségű oldalában pedig a térségben rendkívül megritkult, fokozottan védett Adenophora liliifolia három kifejlett, többéves tövét találtam 2022 májusában. Jelenleg a Gömör–Tornai-karszton összesen négy tőről van tudomásunk.

Növénytani szakülések

Júlia Tamás — 2025-11-19

Összefoglaló nélkül.