Szellemi örökség a globális térben: A hagyomány és az autentikus táncélmény keresése a tangó nemzetközi világában

Absztrakt

Az ‘argentin és uruguay-i tangó’ az emberiség kiemelkedő kulturális teljesítményeként 2009-ben bekerült az UNESCO védendő szellemi örökségeinek jegyzékébe. A tangót társadalmi jelenségként vizsgáló kutatók közül többen felhívták a figyelmet a tangó felterjesztésével és örökségesítésével kapcsolatos ellentmondásokra és hiányosságokra. A felterjesztés szövegére és az örökségesítési döntésre irányuló kritikák két fő problémakörre összpontosítottak és két eltérő nézőpontból fogalmazódtak meg. A tangó, mint örökség meghatározásából mindkét megközelítés hiányolta az alulról szerveződő, élő tangóközösségeket és az általuk képviselt értékeket. Ez a dolgozat a tangó örökségesítésére adott tudományos és közösségi reakciókat kívánja összekapcsolni a tangó nemzetközi, kiváltképpen európai világában megfigyelt fejlődési irányokkal, különösen az úgynevezett tangó maraton, illetve encuentro milonguero[1] elnevezésű két-három napos nemzetközi táncesemények növekvő elterjedésével. A tangó összetett és sokszínű globális világában ezekhez a tánceseményekhez a táncosok számára az alapvető és autentikus milonga-tapasztalat, valamint a közös tánctérben megélt táncokon keresztül megvalósuló bensőségesség és közösség élményei kapcsolódnak.

[1] Milonguero stílusú, azaz közeli tánctartás gyakorlatát érvényesítő tangó-találkozók.