Idősek közösségben tartása a Berettyóújfalui járásban

  • Mezei József Roland Egészségfejlesztési Iroda, Berettyóújfalu
Kulcsszavak: idősek, közösség, világjárvány, programsorozat, Covid-19

Absztrakt

A berettyóújfalui Egészségfejlesztési Iroda és a Bihari Szociális Szolgáltató Központ 2020 augusztusában és szeptemberében hét helyszínen, hat alkalomból álló programsorozatot szervezett a 65 év felettiek számára. Az életmódváltó programsorozat célja az idősek közösségben tartása mellett a koronavírus-világjárvány okozta nehézségek leküzdésének segítése volt. Mivel az időskorúak a Covid–19-fertőzés által legveszélyeztetettebb csoportba tartoztak, legtöbbjük a szociális távolságtartás szabályait betartva csökkentette a személyes találkozások gyakoriságát, illetve kerülték azokat. Az időskorúak egy része azonban nem értette meg a járványügyi intézkedések okait, így azok gyakorlati megvalósítása is csorbát szenvedett. Klienseink legnagyobb problémaként a lelki nehézségeket említették, melyek okai a Covid–19-fertőzéstől való félelem, a személyes kapcsolatok hiánya és a gyász voltak. A programsorozatunkban résztvevőknek gondot okozott az egészségügyi ellátórendszer működésének változása és ennek elfogadása. Programsorozatunk előadásai foglalkoztak a kézhigiénével, a primer prevencióval és az egészség különböző dimenzióival. Továbbá segítették az akut érzelmi krízisek feldolgozását, a pozitív életszemlélet és az egészséges életmód kialakítását, erősítését. A községekben az időskorú lakosság 8,52–17,12%-át értük el programsorozatunkkal. A berettyóújfalui Egészségfejlesztési Iroda komoly sikerként értékelte, hogy az életmódváltó programsorozatban a Covid–19-fertőzés által legveszélyeztetettebbek lemorzsolódás nélkül vettek részt és kaptak segítséget mindennapi problémáik megoldására, valamint életminőségük javítására. 

 

Hivatkozások

A 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet a kedvezményezett járások besorolásáról. https://net.jogtar.hu/jogszabalyocid=a1400290.kor Megtekintve: 2022. 12. 06.

A 86/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1900086.kor Megtekintve: 2022. 12. 06.

Altay, B. és Çalmaz, A. (2022). Perception of loneliness and life satisfaction in the elderly during the COVID-19 pandemic process. Psychogeriatrics: The official journal of the Japanese Psychogeriatric Society. https://doi.org/10.1111/psyg.12911

Bass, C. (szerk.) (1990). Somatization: Physical symptoms and psychological illnes. Backwell Scientific Publications.

Bentlage, E., Ammar, A., How, D., Ahmed, M., Trabelsi, K., Chtourou, H. és Brach, M. (2020). Practical recommendations for maintaining active lifestyle during the COVID-19 pandemic: A systematic literature review. International Journal of Environmental Research and Public Health, 17(17), 6265. https://doi.org/10.3390/ijerph17176265

Callow, D. D., Arnold-Nedimala, N. A., Jordan, L. S., Pena, G. S., Won, J., Woodard, J. L. és Smith, J. C. (2020). The mental health benefits of physical activity in older adults survive the COVID-19 pandemic. The American Journal of Geriatric Psychiatry: official journal of the American Association for Geriatric Psychiatry, 28(10), 1046–1057. https://doi.org/10.1016/j.jagp.2020.06.024

Ember, I., Kiss, I. és Cseh, K. (szerk.) (2013). Népegészségügyi orvostan. Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar.

Ferenci, T. (2020). Az első hullám tapasztalatai. Index.hu https://index.hu/velemeny/olvir/2020/05/18/koronavirus_jarvany_magyarorszag_elso_hullam_tapasztalatok_sikeres_intezkedesek_hibak_ferenci_tamas/ Megtekintve: 2022. 11. 25.

Gholipour, E., Vizvári, B., Babaqi, T., és Takács, Sz. (2021). Statistical analysis of the Hungarian COVID-19 victims. Journal of Medical Virology, 93(12), 6660–6670. https://doi.org/10.1002/jmv.27242

Hajduska, M. (2015). Krízislélektan. ELTE Eötvös Kiadó.

Kopp, M. és Skrabski, Á. (2009). Magyar lelkiállapot az ezredforduló után. Távlatok, 19(86), 32–52. Megtekintve: 2022. 11. 25.

Központi Statisztikai Hivatal. (2021. 11. 18.). Testmozgás, 2019. https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/elef/testmozgas_2019/index.html#nttamunkjukatlvevgzkarnya Megtekintve: 2022. 11. 25.

Központi Statisztikai Hivatal. (2021. 11. 24.). Szubjektív jóllét, mentális egészség, 2019. https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/elef/szubjektiv_jolet_2019/index.html Megtekintve: 2022. 11. 25.

Központi Statisztikai Hivatal. (2017). Népszámlálás – 2011. Területi adatok – Hajdú-Bihar megye. 4.1.2.1 A népesség korcsoport és nemek szerint, 2011. https://www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_teruleti_09 Megtekintve: 2022. 11. 25.

Központi Statisztikai Hivatal. (2021. 11. 17.). Egészségi okból fakadó korlátozottság, 2019. https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/elef/korlatozottsag_2019/index.html Megtekintve: 2022. 11. 25.

Központi Statisztikai Hivatal. (2022a). 4.1.2.10. Egészségesen várható élettartam régió szerint [év]. https://www.ksh.hu/stadat_files/ege/hu/ege0053.html Megtekintve: 2022. 11. 25.

Központi Statisztikai Hivatal. (2022b). 20.1.2.8. Munkanélküliségi ráta, megye és régió szerint [%]. https://www.ksh.hu/stadat_files/mun/hu/mun0083.html Megtekintve: 2022. 11. 25.

Központi Statisztikai Hivatal. (2022c). 4.1.2.3. Háziorvosok és házi gyermekorvosok megye és régió szerint, december 31. https://www.ksh.hu/stadat_files/ege/hu/ege0046.html Megtekintve: 2022. 11. 25.

Kristenson, M., Kucinskienë, Z., Bergdahl, B., Calkauskas, H., Urmonas, V. és Orth-Gomér, K. (1998). Increased psychosocial strain in Lithuanian versus Swedish men: the LiVicordia study. Psychosomatic medicine, 60(3), 277–282. https://doi.org/10.1097/00006842-199805000-00011

Nagy, E. M. (2021). Cikkismertetés: A fizikai aktivitás jótékony hatásai az időskori mentális egészségre a Covid–19-járvány idején. Egészségfejlesztés, 62(2), 62–63. https://doi.org/10.24365/ef.v62i2.5912

Oliveira, M. R., Sudati, I. P., Konzen, V. M., de Campos, A. C., Wibelinger, L. M., Correa, C., Miguel, F. M., Silva, R. N. és Borghi-Silva, A. (2022). COVID-19 and the impact on the physical activity level of elderly people: A systematic review. Experimental Gerontology, 159, 111675. https://doi.org/10.1016/j.exger.2021.111675

Perczel-Forintos, D. (2020). A jót keresd, ne a rosszat – megküzdés járvány idején. A COVID–19 pszichés hatásai. Orvosképzés, 95(3), 562–569.

Tringer, I., Osváth, P., Ozsváth, K., Tényi, T. és Fekete, S. (2021). Szomatoform (szomatikus tünet) zavarok. In Németh, A., Füredi, J., Lázáry, J. és Somlai Zs. (szerk.) A pszichiátria magyar kézikönyve (pp. 324–336), 6. átdolgozott és bővített kiadás. Medicina Könyvkiadó.

Uzzoli, A., Kovács, S. Zs., Páger, B. és Szabó, T. (2021). A hazai COVID-19-járványhullámok területi különbségei. Területi Statisztika: a Központi Statisztikai Hivatal folyóirata, 61(3), 291–319. https://doi.org/10.15196/TS610302

Megjelent
2022-12-29
Hogyan kell idézni
Mezei, J. R. (2022). Idősek közösségben tartása a Berettyóújfalui járásban. Egészségfejlesztés, 63(4), 29-37. https://doi.org/10.24365/ef.8826
Folyóirat szám
Rovat
EFI tematikus különszám