Kiirtástól befogadásig – az ausztrál őslakosok rögös útja

Absztrakt

Az európai hatalmak a nagy földrajzi felfedezések után néhány esztendővel már az 1500-as évek elején létrehozták első telepeiket az Újvilágban, a mai Ausztráliában, de a brit gyarmatosítás csupán 1788-ban kezdődött. A déli földrész lakóit a behajózók fura népeknek tekintették, akiknek sem letelepedett életformájuk, sem mezőgazdaságuk, sem politikai szervezeteik nem voltak, és politikai kapcsolatba sem léptek velük: a hódítók a Nemzetközösség tagjai közül egyedülálló módon az itteni őslakosokkal semmiféle szerződést nem kötöttek. A földekre azonban, melyeket ott találtak, szükségük volt, hiszen az északamerikai földrészen többé nem volt lehetőség a londoni börtönökben fogvatartott elítéltek elhelyezésére, ezért az itteni fegyenctelep létrehozásához szükséges földdarabot kisajátították. Mivel – értelmezésük szerint – el nem foglalt földterületről volt szó (terra nullius), ezt megtehették és meg is tették. Az őslakosok azonban, akik nem gondolták, hogy azért, mert nincs tulajdonuk, ne lenne földjük sem, ameddig tudtak, ellenálltak. Mivel a föld birtokosának tulajdonjogát törvények védték, a kormány pedig betartatta a törvényeket, az őslakosok és a földfoglalók területei között mozgó határ – az ausztrál határvidék – vérrel bőven áztatott volt évtizedeken keresztül.