Az épületlakó denevérkolóniák védelméhez kapcsolódó hatósági engedélyezési eljárások javasolt szempontjai

  • Dobrosi Dénes Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal
  • Mészáros József Bakonyi Denevérvédelmi Alapítvány
Kulcsszavak: épületlakó denevérek, denevérvédelem, épületfelújítás, faanyagvédelem, természetvédelmi szabályozás

Absztrakt

Az évezredek során számos denevérfaj költözött be az ember által létrehozott építményekbe. Ezek a fajok elviselik az emberi jelenlétet, kihasználják az épületek adta mikroklimatikus előnyöket, így előnybe kerülhetnek a kizárólagos barlangi fajokhoz képest. Az épített környezet ugyanakkor nemcsak előnyökkel jár, hanem számos veszély is leselkedik a denevérekre. Az épületek külső reflektoros kivilágítása, a faanyagvédő vegyszerek használata, a bebúvónyílások lezárása, a sík felületeknek való ütközések mint potenciális veszélyforrások vannak jelen. Az épületek felújítása során mind a telelő, mind a szülőkolóniák megsemmisülésének esélye is fennáll. Útmutatónk a denevérlakta épületek felújításához nyújt szakmai segítséget, bemutatjuk a helyes kivitelezési időintervallumokat, a denevérbarát technikai megoldásokat, valamint a felhasználható fakonzerváló szereket, külön tárgyalva a közösségi épületeket, a társasházakat és a magánházakat.

Hivatkozások

Ahlen, I., Bach, L., Johansson, T. (2004): Första kolonin av pipistrell funnen i Sverige: a common pipistrelle Pipistrellus pipistrellus colony found in Sweden. Fauna och Flora 99(3): 16–18.

Bihari, Z., Bakos, J. (2001): Roost selection of Nyctalus noctula (Chiroptera, Vespertilionidae) in urban habitat. In: Woloszyn, B. W. (ed.): Proceedings of the European Bat Research Symposium. Poland, pp. 29–39.

Boldogh, S., Dobrosi, D., Samu, P. (2007): The effects of the illumination of buildings on house-dwelling bats and its conservation consequences. Acta Chiropterologica 9(2): 527–534. https://doi.org/10.3161/1733-5329(2007)9[527:TEOTIO]2.0.CO;2

Boldogh, S. (2022): Hogyan történhet épületek denevérbarát felújítása? Két Víz Köze (A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Hírlevele) 2022 (tél): 7–9.

Cel’uch, M., Danko, Š., Kaňuch, P. (2006): On urbanisation of Pipistrellus pygmaeus in Slovakia. Vespertilio 9–10: 219–221.

Dobrosi, D. (2003): Gyöngybagoly vagy denevér? In: Molnár, V., Orbán, É., Molnár, Z. (szerk.): A II. Magyar Denevérvédelmi Konferencia (Szabadkígyós, 1999. december 4.), a III. Magyar Denevérvédelmi Konferencia (Tokaj, 2001. december 1.) és a IV. Magyar Denevérvédelmi Konferencia (Szögliget, 2003. november 22–23.) kiadványa. Magyar Denevérkutatók Baráti Köre, Budapest, pp. 11–15.

Dobrosi, D., Samu, P. (2003): A gyöngybagoly elleni védekezés lehetőségei denevérkolóniáknál. In: Molnár, V., Orbán, É., Molnár, Z. (szerk.): A II. Magyar Denevérvédelmi Konferencia (Szabadkígyós, 1999. december 4.), a III. Magyar Denevérvédelmi Konferencia (Tokaj, 2001. december 1.) és a IV. Magyar Denevérvédelmi Konferencia (Szögliget, 2003. november 22–23.) kiadványa. Magyar Denevérkutatók Baráti Köre, Budapest, pp. 128–130.

Entwistle, A. C., Racey, P. A., Speakman. J. R. (1997): Roost selection by the brown long-eared bat Plecotus auritus. Journal of Applied Ecology 34: 399–408. https://doi.org/10.2307/2404885

Geiser, F., Drury, R. L. (2003): Radiant heat affects thermoregulation and energy expenditure during arousal from torpor. Journal of Comparative Physiology B 173: 55–60. https://doi.org/10.1007/s00360-002-0311-y

Gombkötő, P. (2008): Panelépületekben előforduló denevérek által okozott problémák és megoldási lehetőségük. Denevérkutatás 4: 50–56.

Halsall, A. L., Boyles, J. G., Whitaker, J. O. (2012): Body temperature patterns of big brown bats during winter in a building hibernaculum. Journal of Mammalogy 93: 497–503. https://doi.org/10.1644/11-MAMM-A-262.1

Kerth, G. Perony, N., Schweitzer, F. (2011): Bats are able to maintain long-term social relationships despite the high fission-fusion dynamics of groups. Proceeding of the Royal Society B 278 (1719): 2761–2767. https://doi.org/10.1098/rspb.2010.2718

Kunz, T. H., Reynolds, D. S. (2003): Bat colonies in buildings. In: O’Shea, T. J., Bogan, M. A. (eds.): Monitoring Trends in Bat Populations of the United States and Territories: Problems and Prospects. US Geological Survey, Biological Resources Discipline, Information and Technology Report, pp. 91–102.

Lausen C. L, Barclay R. M. R. (2006): Benefits of living in a building: big brown bats (Eptesicus fuscus) in rocks versus buildings. Journal of Mammalogy 87: 362–370. https://doi.org/10.1644/05-MAMM-A-127R1.1

Marnell, F., Prsetnik, P. (2010): Protection of overground roosts for bats. Eurobats Publication Series 4, 57 pp.

Mészáros J. (2020): Adatok Veszprém megye épületlakó denevérállományához (2015-2020). Folia Musei historico-naturalis Bakonyiensis 37: 153–171.

Mészáros, J. (2023): A Bakonyi denevérvédelem újabb eredményei. Folia Musei historico-naturalis Bakonyiensis 40: 147–155.

Schneider Z., Klein Á., Mátics R., Laczi M. (2026): Az egyházi épületkezelők attitűdje a gyöngybagollyal (Tyto alba) és költőhelyeinek védelmével kapcsolatban. Természetvédelmi Közlemények 32: 23883. https://doi.org/10.20332/tvk-jnatconserv.2026.32.23883

Szodoray-Parádi, F., Szodoray-Parádi, A., Sike, T. (2004): Building dwelling bats survey in Satu Mare County, Romania. Satu Mare, Studii şi Comunicri, Seria Ştiinţele Naturale 4–5: 196–200.

Turbill, C., Körtner, G., Geiser, F. (2003): Natural use of heterothermy by a small, tree-roosting bat during summer. Physiological and Biochemical Zoology 76: 868–876. https://doi.org/10.1086/378915

Turbill, C., Geiser, F. (2008): Hibernation by tree-roosting bats. Journal of Comparative Physiology B, Biochemical, Systems, and Environmental Physiology 178: 597–605. https://doi.org/10.1007/s00360-007-0249-1

Zahn, A. (1999): Reproductive success, colony size and roost temperature in attic-dwelling bat Myotis myotis. Journal of Zoology 247: 275–280. https://doi.org/10.1111/j.1469-7998.1999.tb00991.x

Voigt, C. C., Phelps, K. L., Aguirre, L. F., Corrie Schoeman, M., Vanitharani, J., Zubaid, A. (2016): Bats and Buildings: The Conservation of Synanthropic Bats. In: Voigt, C., Kingston, T. (eds): Bats in the Anthropocene: Conservation of Bats in a Changing World. pp. 427–462. Springer, Cham. https://doi.org/10.1007/978-3-319-25220-9_14

http1: https://www.gov.uk/guidance/bat-roosts-use-of-chemical-pest-control-products-and-timber-treatments-in-or-near-them

- 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről

- 348/2006. (XII. 23.) Kormányrendelet a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról

A természetes élőhelyek és a vadon élő növény- és állatvilág megőrzéséről szóló, 1992. május21-i 92/43/EGK tanácsi irányelv (más néven élőhelyvédelmi irányelv) 275/2004. (X. 8.) Kormányrendelet

Megjelent
2026-10-16
Folyóirat szám
Rovat
Gyakorlati természetvédelmi tapasztalatok