Rezisztens hypertoniák modern kezelése

Abstract

A hypertoniás betegek kezelésének célja, hogy meggátoljuk vagy lassítsuk a hypertonia okozta célszervkárosodások, illetve a szövődmények kialakulását, ezáltal meghosszabbítsuk az egészségben eltöltött élettartamot, csökkentsük a mortalitást, és javítsuk az életminőséget. Rezisztens – azaz az átlagos terápiára nem válaszoló – a hypertonia, ha az előírt életmódváltoztatás és legalább 3 különböző hatóanyag (egyikük diuretikum) ellenére 3 hónap alatt a szisztolés/diasztolés célvérnyomás nem érhető el. Valódi terápiarezisztens a hypertonia akkor állapítható meg, ha kizártuk a pszeudorezisztenciát és a szekunder hypertoniákat. Pszeudorezisztens hypertonia – nem valódi, a kezelésre nem reagáló állapot- okai közt a vérnyomásmérés pontatlanságából, az életmódbeli sajátosságokból, gyógyszerelésből adódó pszeudorezisztencia, valamint az életkor, az obesitas és a betegegyüttműködés hiánya állhat. Szekunder hypertonia okozta terápiarezisztencia hátterében leggyakrabban a primer aldosteronismus, a Cushing-szindróma, az obstruktív alvási apnoe szindróma, és renovascularis hypertonia állhat. Ezek ellátásában a háttér pontos feltárása és annak célzott kezelése az elsődleges.
Miután kizártuk a pszeudorezisztencia és szekunder hypertonia okait a nem-gyógyszeres és gyógyszeres kezelés alapelveit alkalmazzuk. A valódi terápiarezisztens hypertonia kezelését RAS gátlóval, kalciumcsatorna blokkolóval és diuretikum adásával kezdjük, és ezután építjük fel a mineralokortikoid receptor antagonista, értágító és centrálisan ható szereket.