Háromnyelvű fogorvosi szakszótár

  • György Matekovits Fogorvostudományi Kar, Temesvári Victor Babeş Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Temesvár, Románia
  • Melinda Székely Fogorvostudományi Kar, Marosvásárhelyi „George Emil Palade” Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológiai Egyetem, Marosvásárhely, Románia
Kulcsszavak: fogorvosi szótár, szakinformáció három nyelven, Erdélyi Magyar Fogorvosi Felsőoktatás

Absztrakt

Az anyanyelvükön tanuló fogorvostan-hallgatók, diplomájuk kézhezvétele után, az összes további megmérettetésüket – rezidens-, szakorvos- és főorvosi vizsga – román nyelven kell teljesítsék. A fiatal diplomások rengeteg román kifejezést nem ismernek, amit a gyakorlatok során használtak, és rendszerint tükörfordítást alkalmaznak, amiből gyakran értelmetlen, sőt néha humoros mondatok kerekednek ki. Ennek a megalázó helyzetnek a megoldására elkészítettük a szakirodalom első, háromnyelvű, Magyar–Román–Angol Fogorvosi Szakszótárát, amely 13 550 címszóból áll. Szótárunk a Scientia Kiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron 2003-ban. Három újrakiadást élt meg, és több mint ezer példány talált olvasóra. Az érdeklődők között, a magyar fogorvostan-hallgatók mellett, román és angol nyelven tanuló medikusok is voltak. Bizonyíték a régi bölcsességre, miszerint a könyveknek megvan a maguk sorsa…

Megjelent
2022-03-16
Hogyan kell idézni
MatekovitsG., & SzékelyM. (2022). Háromnyelvű fogorvosi szakszótár. Fogorvosi Szemle, 115(1), 8-10. https://doi.org/10.33891/FSZ.114.1.8-10
Rovat
Tematikus melléklet