Magyar közép- és nagyvárosok versenyképességi tipológiája és humán tőkét vonzó potenciálja

Abstract

Absztrakt

A globalizációs versenyképesség szempontjából a régiókkal szemben egyre nagyobb szerepet kapnak a városok és a várostérségek, illetve ezzel párhuzamosan a város-vidék különbségek erősödnek. A városi versenyképességhez és a városi sikerességhez a korábban véltnél nagyobb szerepe van a gazdasági tényezők mellett az olyan társadalmi, kulturális tényezőknek, amelyek vonzóvá tesznek egy várost a fiatal, kreatív lakosság számára.

Kutatásunk célja volt, hogy Magyarország térszerkezeti jellemzői és a korábbi magyar településtipológiák áttekintése után infrastrukturális, gazdasági és társadalmi-kulturális jellemzőik alapján versenyképességi potenciáljuk szerint tipizálja az ötvennyolc 20 ezer főnél népesebb magyar közép- és nagyvárost, majd az elkülönített várostípusok viselkedését további változók alapján mutassa be. A releváns változók főkomponens-elemzéssel kerültek kiválasztásra, majd ezután a vizsgált települések pedig a négy kialakult főkomponens alapján kerültek öt klaszterbe (1. tudásintenzív megyeközpontok és csapágyvárosok, 2. infrastrukturálisan fejlett agglomerációs és nyugati centrumvárosok, 3. lemaradó mezővárosok és volt nehézipari központok, 4. kitüntetett szerepű agglomerációs centrum, 5. szolgáltatásban gazdag üdülővárosok).

A kutatás három nagy elemszámú klaszterének tagjai az elmúlt évek hasonló módszertanú magyarországi kutatásaiban hasonlóan csoportosulnak. Ezzel szemben a kicsi, 1-2 elemszámú klaszterek azok, amelyek a változók körétől függően különböző módon különülnek el.

A három nagy elemszámú klaszter tagjait vizsgálva látható, hogy a vártnál még nagyobb térszerkezeti hatása van Budapestnek és agglomerációjának. Szintén fontos eredmény, hogy jelen klaszterelemzésben is kiemelkedik Magyarország kelet-nyugati irányú megosztottsága, illetve az ipari termelés sűrűsége, és az ipari termelés értékének megoszlása mentén is egyértelmű fejlettségi törésvonalak azonosíthatók.