A numinózus hermeneutikája – a lovecrafti szövegvilág vallásfenomenológiai nézőpontból
Absztrakt
Az alábbi tanulmányban szeretnék kísérletet tenni Howard Phillips Lovecraft (1890–1937) életműve néhány szövegének a hermeneutikai eljárás segítségével történő megszólaltatására. Ennek során igyekszem felmutatni azt az eidetikus tapasztalatmodellt, melybe a lovecrafti szövegvilágban a numinózus avagy a szent fenomenológiai-esztétikai „áttörése” rendeződik. Hipotézisem szerint a szerző a numinózus egy olyan radikális megjelenítésébe vonja be az olvasót, ami filozófiai szempontból a szent irodalmi, esztétikai és egyéb kulturális megnyilatkozásainak újraértelmezését, új árnyalatok felfedezését teszi lehetővé. Érinteni fogom a mitopoétikus alkotásmód, valamint a romantikus formai örökség jelentőségét, majd ezt követően a szöveget „átfuttatom” a posztmodern, dekonstruktív gondolkodás fogalomrendszerén is. Az eljárás célja függetleníteni a szent poétikáját és hermeneutikáját a klasszikus nyugati metafizikai létszemléletből fakadó egyoldalú előfeltevésektől. A „lovecraftiánus” numinózuskoncepció így termékeny módon bevonhatóvá válik a posztmodernből kiinduló világérzékelés diszkurzusaiba is. A dolgozat kiemelten Lovecraft két, az úgynevezett Álom-ciklushoz (Dream Cycle) sorolható művét szeretné „szóra bírni”: a Zarándoklat Kadathba/Az ismeretlen Kadath álomkeresése (1926/Beyond the Wall of Sleep, 1943) című kisregényt és Az ezüstkulcs kapuin át (Weird Tales, 24, No. 1, 60–85, 1934. július) című elbeszélést. Ezen kívül felhasználom még A megnevezhetetlen (Weird Tales, 1925. július) című novellát és az Azathoth (1922; Leaves 2, 107, 1938) regénytöredéket.
Hivatkozások
Lovecraft, Howard Phillips – Price E. Hoffmann: Az ezüstkulcs kapuin át. Ford. Bihari György, hplovecraft.hu/index.php?page=library_etexts&id=104&lang=magyar [2023. 01. 11.]
Lovecraft, Howard Phillips: A megnevezhetetlen. Ford. Bihari György – Kornya Zsolt, hplovecraft.hu/index.php?page=library_etexts&id=113&lang=magyar [2023. 01. 11.]
Lovecraft, Howard Phillips: Az ismeretlen Kadath álomkeresése/Zarándokút Kadathba. Ford. Bihari György, hplovecraft.hu/index.php?page=library_biblio&id=27 [2023. 01. 11.]
Lovecraft, Howard Phillips: Azathoth. Ford. Galamb Zoltán – Vitális Imre, hplovecraft.hu/index.php?page=library_etexts&id=5&lang=magyar [2023. 01. 11.]
Felhasznált irodalom
Bacsó Béla: Logosz és megértés = Vulgo 2000/3–5., 33–34.
Barbour, Ian Graeme: Myths, Models and Paradigms. Harper & Row: New York, 1975.
Brooks, Cleanth: Az irónia mint strukturális elv. Ford. Vámosi Pál. = Bókay Antal – Vilcsek Béla (szerk.): A modern irodalomtudomány kialakulása. A pozitivizmustól a strukturalizmusig. Szöveggyűjtemény. Budapest: Osiris, 1998, 347–356.
Carrol, Noël: A horror paradoxona = Metropolis 2006/1, metropolis.org.hu/a-horror-paradoxona [2023. 01. 11]
Derrida, Jacques: Grammatológia. Ford. Marsó Paula. Budapest: Typotex, 2014.
Eliade, Mircea: A szent és a profán. Ford. Berényi Gábor – M. Nagy Miklós. Budapest: Helikon, 2014.
Galamb Zoltán: Utószó – Mítosz az időn túlról = Uő. (szerk.): Howard Phillips Lovecraft legjobb művei. Szeged: Szukits, 2011.
Harman, Graham: The Weird Realism – Lovecraft and Philosophy. Winchester – Washington: Zero Books, 2012.
Heidegger, Martin: The onto - theo - logical constitution of metaphysics. = S. a.: Identity and Difference. Transl. by Joan Stambaugh. New York: Harper & Row, Publishers, Incorporated, 1969, 42–74.
Jauss, Hans Robert: A recepcióesztétikai megközelítés részlegessége. Ford. Katona Gergely = Uő.: Recepcióelmélet – esztétikai tapasztalat – irodalmi hermeneutika. Irodalomelméleti tanulmányok. Budapest: Osiris, 1999, 85–135.
Kant, Immanuel: A gyakorlati ész kritikája. Ford. Papp Zoltán. Budapest: Osiris, 2004.
Keserű József: Lehetnek sárkányaid is – A fantáziavilágok építése mint kulturális gyakorlat. Budapest: Prae, 2021.
Lévinas, Emmanuel: God and Philosophy = S. a.: Of God Who Comes to Mind. Stanford: Stanford University Press, 1998, 55–78.
Livingston, James C.: Bevezetés a vallástudományba. Ford. Lukácsy Dorottya. Budapest: Sapientia, 2021.
Malinowski, Bronislaw: Myth in Primitive Psychology. London: Kegan Paul, 1926.
Marion, Jean-Luc: Dieu sans l’étre. Paris: PUF, 1991.
Marion, Jean-Luc: La rigueur des choses. Entretiens avec Dan Arbib. Paris: Flammarion, 2012.
Marosán Bence Péter: Kontextus és fenomén – Igazság, evidencia és tapasztalat Edmund Husserl munkásságában. Budapest: L’Harmattan, 2017.
Naess, Arne: Az ökológiától az ökozófiáig – részletek. Ford. Mihály Árpád. = Lányi András (szerk.): Természet és szabadság – Humánökológiai olvasókönyv. Budapest: Osiris, 2000, 65–75.
Nancy, Jean-Luc: Ami a művészetből megmarad. In: Változó művészetfogalom. Szerk./Ford. Házas Nikoletta. Budapest: Kijárat, 2001, 21–37.
Otto, Rudolf: A szent – Az isteni eszméjében rejlő irracionális és viszonya a racionálishoz. Ford. Bendl Júlia. Budapest: Osiris, 2001.
Pavlovits Tamás: Az istenfogalom megkettőződése – Pascal és a 20. századi metafizika-kritika = Kendeffy, Gábor – Vassányi, Miklós (szerk.): Istenérvek és istenfogalmak a világ filozófiai hagyományaiban. Budapest: KRE – L’Harmattan; 2017, 53–71.
Plótinosz: Plótinosz a szépről (Plótinosz, Enneászok 1, 6, 1–3) = Ritoók Zsigmond (szerk.): Források az ókori görög zeneesztétika történetéhez – Görögül és magyarul. Budapest: Akadémiai, 1982, 430–437.
Schneider, Marius: A szimbólum eredete és természete = Ars Naturae, 15–18. (2017–2018), arsnaturae.hu/hu/szimbolum-eredete-es-termeszete [2023. 01. 11.]
Scholem, Gershom: Isten neve és a kabbala nyelvelmélete = Uő.: A kabbala helye az európai szellemtörténetben – Válogatott írások 2. Ford. Bendl Júlia és mtsai. Budapest: Atlantisz, 1995, 105–160.
Tillich, Paul: Rendszeres teológia. Ford. Szabó István. Budapest: Osiris, 1996.
Van der Leeuw, Gerardus: A vallás fenomenológiája. Ford. Bendl Júlia – Dani Tivadar – Takács László. Budapest: Osiris, 2001.
Watts, Alan: Myth and Ritual in Christianity. London: Thames and Hudson, 1953.