A Somossy Károlyhoz köthető műintézmények vizsgálata kommunikációs szempontból
Absztrakt
Ez a tanulmány a Károli Gáspár Református Egyetem művészeti igazgatás és művészetmenedzsment szakán megvédett szakdolgozatom szerkesztett változata. Arra a feladatra vállalkozom benne, hogy a kiegyezéstől egészen a millenniumi ünnepségek utáni századfordulóig (1867–1903) elvégezzem a kor nagy hatású alakja, Somossy Károly által létrehozott műintézmények kommunikációs vizsgálatát. Dolgozatomban körüljárom, hogy ebben a korban mennyire volt fontos a mai értelemben vett kommunikáció, PR és marketing, ezekhez milyen eszközök álltak rendelkezésre, kik és hogyan használták őket, mekkora közönségbevonzó hatásuk lehetett, továbbá hogy valószínűsíthető-e az állítás, miszerint a nyomtatott sajtó volt a korban a legfontosabb kommunikációs eszköz, és amennyiben igen, akkor ezt miképpen használta a szórakoztatóipar. Vizsgálati módszernek azt választottam, hogy a kommunikáció alapfogalmainak tisztázása után összevetem a kor népszerű sajtótermékeit, a különböző műintézmények hirdetéseit, reklámfogásait. Az idézetekben megőriztem a korabeli helyesírást. Terjedelmi korlátok okán a legnagyobb és legjobban dokumentált intézmény, a Somossy Mulató[1] és az ugyanabban az épületben ma is működő Budapesti Operettszínház adatait és kommunikációját hasonlítom össze. Ez az az épület, amely közel tíz éven keresztül, 1894-től Somossy haláláig (1903) meghatározta az éjszakai életről, a szórakozásról és a szórakoztatásról alkotott ismereteinket, és utat nyitott Magyarországon a múzsák neveletlen gyermekének, az operettnek, hogy elindulhasson világhódító útjára.
[1] Mivel az évtizedek folyamán több Somossy Orfeum is létezett, fontosnak tartom leszögezni, hogy habár legnagyobb operettjeink a valamikori Új Somossy Mulatóban, vagyis a későbbi Király Színházban lettek bemutatva, mégis a Nagymező utca 17. szám alatti Budapesti Operettszínház adataira támaszkodom, mert ez az intézmény jelenleg is működik, és összevethető adatokkal rendelkezünk róla.
Hivatkozások
Áfra Nagy János. 1930. „Az írástudatlanok Budapesten”. Statisztikai Közlemények. 63. kötet. Budapest: Budapest Székesfőváros.
Bakos Ferenc. 2002: Idegen szavak és kifejezések szótára. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Bányász Ibolya. 2008. A kommunikáció csatornái és jellemzői, a kommunikációs készségek fejlesztése. Budapest: Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet.
Bevilaqua Borsody Béla és Mazsáry Béla. 1935. Pest-budai kávéházak: Kávé és kávésmesterség 1535–1935. II. Budapest: Budapesti Kávésok Ipartestülete.
Buza Péter. 2020. Budapest 30. Budapest: Holnap Kiadó.
Csáth Géza. 1909. „A pesti dal”. Nyugat 2(7): 391–392.
Forrai Judit. 1996. „Kávéházak és kéjnők”. Budapesti Negyed 12–13: 110–120. Online elérés: https://epa.oszk.hu/00000/00003/00011/forrai1.htm (utolsó letöltés: 2024. október 29.).
Gerő András és Berkovits György. 1996. „Mulató város”. Budapesti Negyed 3–4(1): 297–308.
Granasztói Péter. 1997. „Tömegszórakoztatás a Városligetben: A Vurstli”. Budapesti Negyed 16–17: 163–190. Online elérés: https://epa.oszk.hu/00000/00003/00014/granaszt.htm (utolsó letöltés: 2024. október 29.).
Gyáni Gábor. 1994. „Nyilvános tér és használói Budapesten a századfordulón”. Századok 6: 1057–1077.
Gyáni Gábor. 1996. „A kávéházba járó polgár”. Budapesti Negyed 12–13: 57–68. Online elérés: https://epa.oszk.hu/00000/00003/00011/gyani.htm (utolsó letöltés: 2024. október 29.).
Gyárfás Dezső. 1920. Orfeum. Budapest: Kultúra Könyvkiadó és Nyomda Rt.
Hanák Péter. 1998a. „Bécs–Budapest–Prága városfejlődése”. Budapesti Negyed 4: 49–60. Online elérés: https://epa.oszk.hu/00000/00003/00017/049-060.html (utolsó letöltés: 2024. október 29.).
Hanák Péter. 1998b. „Polgárosodás és urbanizáció: Bécs és Budapest városfejlődése a 19. században”. In A Kert és a Műhely, 17–63. Budapest: Gondolat Kiadó.
Heltai Gyöngyi. 2011. „Orfeum az operettben: A pesti zenés szórakoztatás helyszíneinek fikcionalizálása”. In Terek, tervek, történetek, 169–190. Budapest: Atelier Francia–Magyar Társadalomtudományi Központ.
Heltai Gyöngyi. 2014. „Primadonna-paradigma: Blahától az »isteni Zsazsáig és Carola Cecíliától a Honthy-féle Cecíliákig«”. Metszetek – A Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézetének online társadalomtudományi folyóirata 3(1): 82–116. Online elérés: https://epa.oszk.hu/04500/04590/00030/pdf/EPA04590_metszetek_2014_01.pdf (utolsó letöltés: 2024. október 29.).
Horányi Özséb. 1977. Kommunikáció: Válogatott tanulmányok. I–II. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.
Kellér Andor. 1968. Bal négyes páholy. Budapest: Magvető.
Koltay András és Nyakas Levente. 1997. Magyar és európai médiajog. Budapest: Wolters Kluwer Kft. Online elérés: https://mersz.hu/dokumentum/wk48__520 (utolsó letöltés: 2024. október 30.).
Konrád Miklós. 2008. „Orfeum és zsidó identitás Budapesten századfordulón”. Budapesti Negyed 16(2): 351–368. Online elérés: https://epa.oszk.hu/00000/00015/00055/pdf/02bir_voros.pdf (utolsó letöltés: 2024. október 29.).
Konrád Miklós. 2013. „Brettlik, zengerájok, orfeumok”. In Ami látható és ami láthatatlan: Erzsébetváros zsidó öröksége, szerkesztette Török Gyöngyvér. Budapest: Erzsébetváros Polgármesteri Hivatala.
Kotler, Philip. 1998. Marketing management. Budapest: Műszaki Könyvkiadó.
Kővágó György. 2009. A kommunikáció elméleti és gyakorlati alapjai. Budapest: Aula Kiadó.
Krúdy Gyula. 2008. A vörös postakocsi. Budapest: Akkord Kiadó.
M. E. 2000. „A kávéház kultusza a magyar irodalomban”. Napi Magyarország, január 22., 25–26.
Molnár Gál Péter. 1995. „A kalábriász parti”. Budapesti Negyed 2: 73–90. Online elérés: https://epa.oszk.hu/00000/00003/00007/molnar.htm (utolsó letöltés: 2024. október 29.).
Molnár Gál Péter. 2001. A pesti mulatók: Előszó egy színháztörténethez. Budapest: Helikon Kiadó.
Roth Endre. 1972. „Kultúra és tömegkultúra”. Korunk 31(9): 1288–1292.
Sárközi Mátyás. 2005. „A Király utcán végestelen-végig”. Holmi 17(9): 1071–1083.
Sármány Ilona és Juhász Gyula. 1996. „Amit a századforduló kávéházainak berendezéséről tudunk”. Budapesti Negyed 4(2–3): 243–260.
Sepsi Enikő és Lázár Imre. 2013. PR és Marketingkommunikáció. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem. Online elérés: https://btk.kre.hu/ebook (csak intézményi hozzáféréssel).
Szabó Miklós. 1978. „Politikai gondolkodás és kultúra Magyarországon a dualizmus utolsó negyedszázadában”. In Magyarország története, 1890–1918, 873–1002. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Szalai György. 1973. A budapesti kávéházak. I–II–III. Budapest: Hírlapkiadó Vállalat.
T. Kiss Tamás. 2013. „Az analfabetizmus: a dualizmus kori Magyarország kulturális/politikai problémája.” In Kultúrkapuk: tanulmányok a kultúr[politik]áról, az értékközvetítésről és a kulturális valóságról, 11–42. Szeged: Belvedere Meridionale. https://doi.org/10.14232/belvbook.2013.58503.a
Tarján Vilmos. 1940. Pesti éjszaka. Budapest: Szerzői kiadás.
Zsigmond Zsófia. 2015. A századelő magyar kabaréja: Szórakoztatás tömegkultúra és magaskultúra határán. Kézirat. Szeged: SZTE BTK Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék.
