A' özvegy Karnyóné feltámásztása
Ruszt József Csokonai-értelmezésének körüljárása
Absztrakt
Ruszt József a 20. század második felének meghatározó jelentőségű színházrendezője, -pedagógusa, társulatszervezője. Életművének feldolgozása és színházszemléletének megismerése a kortárs színháztörténet-írás feladata. Ruszt egész életművében kiemelkedően jelentősek, programszerűek voltak a magyar drámák, így Csokonai műveinek színrevitelei is. Ruszt erről így fogalmaz: „Szeretem a régi magyar irodalmat. Nemcsak nyelvét, gondolatvilágát, hanem – európai viszonylatban – páratlan vállalásait is szeretem, s úgy érzem, ez a vállalás ma is aktuális, igaz, nem ugyanazon okok miatt, mint annak idején.” Kutatásom Ruszt Csokonai-olvasatának aktualitását kísérli meg körüljárni az Egyetemi Színpadon 1965-ben bemutatott A’ özvegy Karnyóné-előadásának (re)konstrukciója során. Tanulmányom fókuszában három szempont áll: Mennyiben lehet meghatározója az egyetemi (színpadi) lét a színházi nyelvhasználat szabadságmozgalmának? Az Universitas Együttes előadása milyen, a korabeli realista-naturalista formakánont kijátszató formanyelvvel dolgozott? Hogyan válhatott éppen egy 18. századi magyar dráma előadása az Universitas társulatának egyik legnagyobb sikerű, nemzetközi elismerésben is részesülő előadásává?
Hivatkozások
[A. P.] 1965. „Az Egyetemi Színpad két bemutatója.” Jövő Mérnöke, 04/26: 5.
[E. M.] 1965. „Karnyóné utazik… Nemzetközi Egyetemi Színjátszó Fesztivál Nancyban.” Film Színház Muzsika 17: 20.
Gajdó Tamás. 2023. „Vitéz Mihály ébresztése. Csokonai Vitéz Mihály színműveinek bemutatóiról, 1911–1948.” Uránia 2: 22–44. https://doi.org/10.56044/UA.2023.2.2
[g.i.] 1965. „A Karnyóné és a Kékszakállú az Egyetemi Színpadon.” Magyar Nemzet, 05/12: 4.
Gyárfás Miklós. 1958. Színész-könyv. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó.
[H. J.] 1965. ”Nancyból.” Jövő Mérnöke, 06/ 21: 6.
Illyés Gyula. 1953. „Prológus a Karnyónéhoz.” Irodalmi Újság, 06/04: 4.
[Ism.] 1973. „Ma este 7 órakor díszelőadás a Csokonai Színházban.” Hajdú-Bihari Napló, 1973. november 17.: 5.
Juhász Géza. 1965. „Karnyóné Debrecenben.” Hajdú-Bihari Napló, 09/26: 7.
Kardos Tibor, szerk. 1960. Régi magyar drámai emlékek. I–II. Budapest: Akadémiai Kiadó.
[K. K.] 1965. „Ifjú Karnyóné Nancyban. Hont Ferenc beszámolója.” Esti Hírlap, 05/12: 2.
Kornya István. 2021. Csikos Sándor kulisszák nélkül. Debrecen: Csokonai Színház.
Mátrai-Betegh Béla. 1953. „Karnyóné – Tűvé-tevők. Két komédia a Katona József Színházban.” Magyar Nemzet 06/02: 5.
Molnár Gál Péter. 1973. „Csokonai Samuja.” Népszabadság, 12/14: 7.
Nánay István. 2002. Ruszt. Budapest: Új Mandátum Kiadó.
Nánay István. 2007. Profán szentély. Színpad a kápolnában. Budapest: Alexandra Kiadó.
Nánay István, Tucsni András és Forgách András, szerk. 2012. Ruszt József. Debrecen, Universitas Együttes 1962–1972. Budapest: Ráday Könyvesház Kft.
Nánay István és Tucsni András, szerk. 2013. Ruszt József. Zalaegerszeg, Független Színpad 1982–1993. A Hevesi Sándor Színház és Tucsni András kiadása.
Pálfy G. István. 1974. „Csokonai színházi ünnepe.” Alföld 1: 85–88.
Ruszt József. 2011. Napló 1962–69, Rekviem. Zalaegerszeg: Hevesi Sándor Színház.