Publikációs etikai szabályzat

Bevezetés

A Természetvédelmi Közlemények című folyóirat szigorú etikai és szakmai elvek mentén közöl cikkeket. Az alábbiakban bemutatjuk a tudományos publikációk közzététele során általunk követett alapelveket. A publikációs folyamat minden résztvevője (Szerkesztők, Szerzők, Bírálók és a Kiadó) köteles az etikus viselkedés alapelveit betartani. Útmutatónk a Committee on Publication Ethics (COPE) által kiadott Code of Conduct and Best Practice Guidelines for Journal Editors című kódexen alapul (http://publicationethics.org/).

Amennyiben azt tapasztalja, hogy a Természetvédelmi Közleményekben megjelent valamely cikk ellentmondásba került az alább részletezett alapelvekkel, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Szerkesztővel vagy a Kiadó (Magyar Biológia Társaság) képviselőjével.

 

Szerkesztők és Szerkesztőbizottság

A Természetvédelmi Közlemények Szerkesztőbizottsága a természetvédelmi biológia tudományterületének elismert szakértőiből áll. A Szerkesztőbizottság Tagjainak neve és affiliációja elérhető a folyóirat honlapján (https://ojs.mtak.hu/index.php/termvedkozlem/about/editorialTeam). A honlapon emellett megtalálható a Szerkesztőség kapcsolattartási címe is (https://ojs.mtak.hu/index.php/termvedkozlem/about/contact).

A Főszerkesztő, a Szerkesztő és a Szerkesztőbizottság Tagjai felelősek

1) a benyújtott cikkek értékeléséért, azok tudományos és szellemi tartalma alapján, a szerzők életkorától, nemétől, szexuális beállítottságától, fogyatékosságától, etnikai vagy vallási hovatartozásától, állampolgárságától, politikai orientációjától vagy szociális státuszától függetlenül;

2) a kéziratok korrekt elbíráltatásáért (a Bírálók és a Szerzők között ne legyen összeférhetetlenség, a Bírálók megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkezzenek egy szakszerű bírálat készítéséhez);

3) a Szerzőknek és a Bírálóknak a publikációs folyamat során nyújtott megfelelő útmutatásért; 4) a kézirat publikálhatóságáról való döntésért;

5) megfelelő intézkedések megtételéért, amennyiben etikai panaszok merülnének fel egy benyújtott vagy publikált kézirat kapcsán.

 

Szerzőség és egyéb közreműködés

A Szerzők

1) kötelesek jelentős mértékben közreműködni a benyújtott munka koncepciójában, megtervezésében, kivitelezetésében vagy interpretációjában;

2) nem nyújthatják be ugyanazt a kéziratot egyidejűleg egynél több folyóiratba, és nem publikálhatják le ugyanannak a vizsgálatnak az eredményeit más folyóiratba, amennyiben azt a Természetvédelmi Közleményekbe is benyújtják (ld. részletesen a jelen dokumentum „Duplikációk és redundáns publikációk” alfejezetét);

3) csak eredeti munkát nyújthatnak be, és kötelesek mások minden releváns munkáját megfelelően idézni és hivatkozni (ld. részletesen a jelen dokumentum „Plágium” alfejezetét);

4) teljes felelősséggel tartoznak a benyújtott munka tartalmát és tulajdonjogát illetően;

5) a kéziratnak a Folyóiratba történő benyújtásával elfogadják a jelen „Publikációs etika és a szabálytalanságok kezelése” című dokumentumban foglalt alapelveket;

6) kötelesek feltüntetni a felhasznált irodalmakat és anyagi támogatásokat;

7) el kell, hogy fogadják a publikálandó kézirat végső verzióját.

A Kapcsolattartó Szerző az a személy, aki a kéziratot kezeli, és a kapcsolatot tartja a Szerkesztőséggel a publikációs folyamat során. A kézirat benyújtásával a Kapcsolattartó Szerző elismeri, hogy joga van minden Társszerző nevében eljárni a kézirat és a mellékletek publikálásával kapcsolatban. A Kapcsolattartó Szerző kötelessége ezen jóváhagyásokat a társszerzőktől beszerezni, valamint tájékoztatni a társszerzőket a kézirat státuszáról a benyújtás, elbírálás és a publikálás folyamata során. Továbbá, a Kapcsolattartó Szerző az illetékes kapcsolattartó minden érdeklődő megkeresés esetén a cikk megjelenése után.

A benyújtással a Kapcsolattartó Szerző kinyilvánítja, hogy a kézirat a Szerzők eredeti munkája (beleértve a grafikonok, ábrák, táblázatok és illusztrációk tartalmát is), korábban az anyag nem került publikálásra, valamint a kézirat nem áll bírálat alatt másutt. A Szerzők tudatában vannak, hogy amennyiben a kézirat tartalma korábban másutt már publikálásra került, a Folyóirat azt nem fogadja el publikálásra.

Javasoljuk a Szerzőknek, hogy azon közreműködőket, akik a szerzőség kritériumait nem teljesítik (de pl. közreműködtek a kutatásban vagy az írás során), sorolják fel a Köszönetnyilvánítás fejezetben.

 

A szerkesztési és bírálati folyamat

A Szerkesztőség elkötelezett a független szerkesztői munka iránt. Törekszünk arra, hogy ezen elvet megőrizzük az összeférhetetlenséggel, valamint a vállalati, üzleti, anyagi vagy politikai befolyásokkal szemben. A Szerzőkkel, Szerkesztőkkel vagy Bírálókkal szemben semmiféle megkülönböztetést nem alkalmazunk személyes tulajdonságaik vagy identitásuk alapján.

A szakértői bírálat a szakmai színvonal fenntartásának elengedhetetlen feltétele a publikálási folyamat során. A benyújtott kéziratokat elsőként a Szerkesztő nézi át. Amennyiben a kéziratot a Természetvédelmi Közleményekben elbírálásra érdemesnek találja, kiküldi azt lehetőleg két független, általa kijelölt Bírálónak.

A Bírálók

1) segítséget nyújtanak a szerkesztői döntés meghozatalához és a kézirat jobbá tételéhez;

2) a kéziratot bizalmas dokumentumként kezelik;

3) kötelesek jelezni a Szerkesztőnek, amennyiben szerzői jogi szabálysértés vagy plágium gyanúja merül fel;

4) objektív bírálatot adnak a kéziratról, megjegyzéseiket világosan fogalmazzák meg, szakmai érvekkel alátámasztva;

5) nem bírálhatnak olyan kéziratot, amellyel összeférhetetlenségük áll fenn.

A Folyóirat “félvak” lektorálást alkalmaz (a Bírálók kiléte a Szerzők előtt ismeretlen, kivéve, ha a Bíráló kinyilvánítja, hogy neve a Szerzők számára nyilvánosságra hozható). A szakértői vélemény segíti a Szerkesztőt az elfogadásról/elutasításról való döntése meghozatalában azzal, hogy kinyilvánítja, hogy a kéziratot javasolja-e vagy sem publikálásra. A Bíráló véleménye és javaslata a Szerzőknek megküldésre kerül. A Szerkesztő felelőssége, hogy a Bírálók véleményének objektivitását biztosítsa. A bírálatok alapján javított kéziratot a Szerkesztőnek kell megküldeni, aki további módosításokat javasolhat az elfogadás előtt. A Szerkesztő felelős a végső döntésért, döntése végleges.

Amennyiben a publikálási folyamat során bárki mások számára sértően viselkedik, a Szerkesztőségnek jogában áll úgy cselekedni, hogy másokat a sértő viselkedéstől megóvjon. Ennek keretében pl. joga van elállni a kézirat elbíráltatásától, vagy tiltakozni a sértő bírálói megjegyzések ellen.

 

Publikálási szabályok

A Szerzők kötelesek eredeti kutatást publikálni, pontos és részletes leírást adni az elvégzett munkájukról, valamint kötelesek annak jelentőségét objektíven bemutatni. Precízen megadandó, hogy milyen adatok támasztják alá a kapott eredményeket. A kéziratban a módszereket és a rájuk való hivatkozásokat olyan részletességgel kell megadni, hogy azok alapján a munka mások által megismételhető legyen. Bárminemű csalás, valamint tudottan pontatlan állítások tétele etikátlan viselkedésnek minősül és elfogadhatatlan.

 

A kockázatok és emberi vagy állati alanyok kezelése

Amennyiben az elvégzett munka során olyan vegyszerek, módszerek vagy felszerelések kerültek használatra, amelyek alkalmazása különös veszélyt jelenthet, a Szerzők ezt kötelesek a kéziratban feltüntetni.

 

Plágium

Plágiumnak tekintjük „valaki más ötleteinek, szavainak, adatainak vagy egyéb általa létrehozott anyagnak az illető tudta nélküli felhasználását”. A plágiumot nem tudjuk elfogadni, és fenntartjuk a jogot, hogy minden benyújtott kéziratot leellenőrizzünk megfelelő plágiumkereső alkalmazások segítségével. Minden olyan benyújtott kézirat, amelynél részben vagy egészben a plágium gyanúja felmerül, elutasításra kerül. Amennyiben a plágiumra publikálás után derül fény, a jelen dokumentum “Visszavonás, javítás, aggályok kifejezése ” alfejezetében írtak során járunk el. Elvárjuk, hogy a Bírálók és Olvasók minden plágiumgyanút jelezzenek számunkra, az illetékes Szerkesztő vagy a Kiadó képviselőjének megkeresésével.

 

Duplikációk és redundáns publikációk

Nem támogatjuk a duplikált vagy redundáns publikálást, ill. az ön-plagizálást. Amennyiben egy kézirat Folyóiratunkhoz benyújtásra kerül, a kézirat nem állhat bírálat alatt másutt, nem lehet elfogadva vagy megjelenés előtti állapotban más folyóiratnál, könyvben vagy egyéb hasonló kiadványban. Ugyanakkor preprint elhelyezése saját weboldalon, intézményi repozitóriumban vagy preprint archívumban nem tekintendő előzetes vagy duplikált publikálásnak.

 

Visszavonás, javítás, aggályok kifejezése

Amennyiben egy Szerző hibát vét, a Folyóirat helyesbítést ad ki. Amennyiben a Folyóirat vét hibát, erratum keretében javítja. Visszavonásra csak olyan cikk kerül, amely súlyosan hibás, és amelynek eredményeire és következtetéseire nem szabad alapozni. Amennyiben a Kiadónak vagy a Szerkesztőknek kutatással kapcsolatos vétség gyanúja tudomására jut, azonnal eljárnak az ügyben, tájékoztatva minden felet. A Kiadó és a Szerkesztők bármikor hajlandóak helyesbítés, erratum, vagy bocsánatkérés kiadására, ill. a cikk visszavonására, amennyiben az szükséges.

A Természetvédelmi Közlemények nem vállal garanciát a webhelyen megjelenített anyagok pontosságát illetően. Az emberi és technikai hibák lehetősége, valamint egyéb tényezők miatt a Természetvédelmi Közlemények semmilyen körülmények között nem felel semmilyen hibáért vagy mulasztásért.