Tananyagfejlesztés kezdő spanyol orvosi szaknyelv órákon a mesterséges intelligencia segítségével
Absztrakt
A szaknyelvek oktatásában – különösen a teljesen kezdők esetében – külön kihívást jelent az, hogy lényegében nyelvismeret nélkül is már a kezdetektől szakmailag releváns, esetünkben orvosi kontextusban jelenjen meg lehetőleg minden nyelvi jelenség. Mindemellett a vegyes anyanyelvű hallgatói csoportokban gyakran előforduló probléma, hogy még a tankönyvek hivatalos hanganyaga is túl gyors, nehezen követhető azok számára, akiknél az anyanyelv és a célnyelv elsősorban fonetikai szempontból távolabb esik egymástól. A ChatGPT és más mesterséges intelligencia (MI) által működtetett rendszerek publikus megjelenésével szinte egy időben bekerültek a köztudatba az oktatási célokra is felhasználható MI-alapú alkalmazások (Baditzné–Jakab, 2023), melyek jó része már most sikeresen használható a szaknyelvoktatásban, és megoldást jelenthet a két felvetett problémára is. Segítségükkel bármely nyelven elérhető szakmai anyagok azonnali és hatékony fordításával, átdolgozásával, adaptálásával egyedi, igényeink szerint kontextualizált, egyszerűsített, háttérzajoktól és megakadásjelenségektől mentes hangmintákat generálhatunk. Tanulmányunkban megvizsgáljuk, hogy az MI általgenerált célnyelvi audioanyagok milyen mértékben különböznek például szegmentális és prozodikus szempontból a humán mintáktól, ezáltal milyen mértékben alkalmasak kezdő szaknyelvi kurzusok támogatására. Eredményeink alapján a Word, a Speechify és a Natural Reader alkalmazások közül a Word beépített beszédszintetizáló funkciója teljesített a legjobban, a természetes beszédhez a legtöbb szempontból hasonló mintákat létrehozva.
Hivatkozások
Arnold, J. (2000): Seeing through Listening Comprehension Exam Anxiety. TESOL Quarterly , Winter, 2000, 34/4. (Winter, 2000). 777-786.
Baditzné Pálvölgyi, K. – Jakab, L. (2023): A mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségei a tanításban: kezdeti tapasztalatok és jó gyakorlatok. Anyanyelv-pedagógia 2023/3. 47–78. DOI: 10.21030/anyp.2023.3.3
Fogarasi, K. – Varga, É. K. (2022): Szaknyelvoktatás nulláról? Gyakorlatorientált szaknyelvi kurzusok a Semmelweis Egyetemen. Alkalmazott nyelvtudomány. 22/1. 22–39. DOI: http://dx.doi.org/10.18460/ANY.2022.1.002
Font-Rotchés, D. – Mateo Ruiz, M. (2011): Absolute interrogatives in Spanish: a new melodic pattern. In: Actas do VII congresso internacional da ABRALIN. Curitiba (Brasil). 1111–1125.
Harmer, J. (2007): The practice of English Language Teaching. Pearson Longman.
Karageorgakis, T. (2023): Best 100 AI apps for Teachers and the classroom. Educraft.tech. https://educraft.tech/best-100-ai-apps-for-teachers
Moreu, D. (Ed.) (2008): Medical Spanish Made Incredibly Easy! Wolters Kluwer: Lippincott Williams & Wilkins: Philadelphia
Nolte-Schlegel, – I. González Soler, J. J. (2004): Medical Dictionary/Diccionario de Medicina/Dicionário de termos médicos. Springer Science & Business Media: Berlin
Rahman, M. (2015): English for Specific Purposes (ESP): A Holistic Review. Universal Journal of Educational Research. 3/1. 24-31. DOI: 10.13189/ujer.2015.030104
Polat, M. – Erişti, B. (2022): The Effects of Authentic Video Materials on Foreign Language Listening Skill Development and Foreign Language Listening Anxiety at Different Levels of English Proficiency. International Journal of Contemporary Educational Research, 6/1. 135–154. DOI: https://doi.org/10.33200/ijcer.567863
Ríos, J. – Fernández Torres, J. (2004): McGraw – Hill’s Complete Medical Spanish. Practical Medical Spanish for Quick and Confident Communication. McGraw-Hill: New York
Rubin, J. (1994): A Review of Second Language Listening Comprehension Research. The Modern Language Journal. 78/2. 199–221. DOI: https://doi.org/10.1111/j.1540-4781.1994.tb02034.x
Unesco (2023): ChatGPT and artificial intelligence in higher education. Quick start guide. United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization.
Scrivener, J. (2011). Learning Teaching. The essential Guide to English Language Teaching. Macmillan Books for Teachers: London.
Seco, M. (1999): Gramática esencial del español. Espasa Calpe: Madrid
Ur, P. (2012): A course in English Language Teaching. Oxford University Press.
Vogely, A. J. (1998). Listening Comprehension Anxiety: Students' Reported Sources and Solutions. Foreign Language Annals. 31/1. 67–80. DOI: https://doi.org/10.1111/j.1944-9720.1998.tb01333.x

