A neoavantgárd mint irodalmi hagyomány alakulása
A Magyar Műhely és az Arkánum helyzete a nyolcvanas években
Absztrakt
Dolgozatomban a magyar neoavantgárd irodalom mint hagyomány nyolcvanas évekbeli átértékelődésével foglalkozom. A nyolcvanas évek második felére az irodalmi nyilvánosság szerkezetének megváltozásával, vagyis a neoavantgárdként értékelt irodalmi kísérletek első nyilvánosságba való részleges befogadásával párhuzamosan megszűnt a Magyar Műhely meghatározó szerepe a magyar neoavantgárd művészet kitüntetett fórumaként. A megváltozott történeti kontextusban a korabeli, avantgárd hagyománytudattal rendelkező, ugyanakkor nem a Magyar Műhely által képviselt vizuális költészetben gondolkodó pályakezdő magyarországi írók saját művészi gyakorlatuk kialakításához a neoavantgárd más irányait kezdték el kutatni. E hagyományok, minták között találjuk meg az Arkánum folyóiratot is, amely a neoavantgárddal kapcsolatos kutatások egyik leginkább alulreprezentált intézménye. Írásomban arra vállalkozom, hogy ezt a nehezen szétszálazható irodalomtörténeti helyzetet, alakulási folyamatot a Magyar Műhely és az Arkánum folyóiratok korabeli, a magyar irodalmi mezőhöz való kapcsolódási módjain keresztül vizsgáljam meg. A Magyar Műhely gyakorlata és a folyóirat nyolcvanas évekbeli megítélése inkább a diszkontinuitást teszik érzékelhetővé a neoavantgárd és a korabeli újabb irodalmi formációk között, míg az Arkánum irodalomkritikai tevékenysége, valamint az avantgárd fogalmának általuk végzett kitágítása olyan értelmezői keretet hozott létre, amelyen keresztül láthatóvá váltak az új érzékenység irodalmának neoavantgárdhoz kapcsolódásai.
