Információk

A Közlekedéstudományi Egyesület Alapszabálya szerinti egyik cél „a közlekedéstudomány eredményeinek közzététele, népszerűsítése”. Ennek érdekében a közlekedéstudomány területén igen nagy presztízsű, magyar nyelvű tudományos lap (Közlekedéstudományi Szemle) kiadását végzi. A szerkesztőség elnök, főszerkesztő, szerkesztőségi asszisztens közreműködésével működik. A szerkesztőség teljes létszáma 15 fő, akik közül az egyes közlekedési szakterületek képviselői a közreműködők.

Célok és szakterület

A Közlekedéstudományi Szemle - a közlekedés, mint tudományterületen az MTA-által Magyarországon egyedüliként bejegyzett magyar nyelvű folyóirat - publikációs platformot biztosít az (elsősorban) MSc, illetve PhD képzésen résztvevő egyetemi hallgatók, egyetemi oktatók, valamint kutatók számára egyaránt. A folyóirat tématerülete a közlekedésmérnöki, járműmérnöki, logisztikai mérnöki tudományokkal kapcsolatos kutatások széles spektrumát fedi le, kiegészítve a közlekedési rendszerben releváns építő- és építészmérnöki, közgazdasági aspektusokkal.

Absztraktokra vonatkozó információ

A folyóiratban megjelenő cikkek absztraktjai a magyar mellett, angol és német nyelvű fordításban is elérhetők.

Bírálat

A bírálati folyamatban a COPE (https://publicationethics.org/) etikai előírások kerülnek alkalmazásra. A bírálati és szerkesztési folyamat rövid, a cikktervezet online beadásától számított 3-4 hónapon belül az elfogadott cikkek az "Aktuális" menüpont-ban jelennek meg.

Kiadás

A folyóirat évente 6 alkalommal jelenik meg online és nyomtatott verzióban egyaránt. Az elektronikusan megjelenő cikkek nyílt hozzáféréssel rendelkeznek (OJS), online ingyenesen elérhetők és letölthetők. A cikkek szerzőit nem terheli megjelentetési vagy kiadási költség.

A folyóirat nyomtatott verzióban is megrendelhető, amelynek feltételei az alábbi oldalon találhatók: https://ktenet.hu/kozlekedestudomanyi-szemle/

Kiadó: Közlekedéstudományi Egyesület

Székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 38. II/235. Telefon: +36 1 353 2005, Telefon/Fax: +36 1 353 0562

Print ISSN 0023 4362