A földrajztudomány intézményesülése és szellemiségének fejlődése az Osztrák–Magyar Monarchiában

Absztrakt

Az Osztrák–Magyar Monarchia több tekintetben a történelem eddigi legkülönösebb államalakulata volt. A birodalom két nagyobb egységét, Ausztriát és Magyarországot az uralkodó személyén kívül csupán három ügy kötötte össze szorosan: a hadügy, a külügy és az ezeket fedező pénzügy. Kevésbé ismert, hogy voltak „közösen intézendő ügyek” is: a pénzrendszer, a kamatláb, a mérték- és súlyrendszer, a vízi és vasúti közlekedés, a posta- és távirdaügy azonos szabályozása, valamint a találmányok és védjegyek kölcsönös elismerése. Minden más ügy tekintetében különvált a Monarchia két fele, így a tudománypolitikában is szakadás következett be. A kiegyezéssel a statisztikai intézmények is különváltak, ami a Monarchia, mint egység földrajzi kutatását nehezítette meg. Az 1868. évi horvát–magyar kiegyezéssel a Zágráb központú Horvát-Szlavónország is elkülönült az oktatásügyet tekintve az osztrák és a magyar féltől. Ausztriában a tartományi gyűlések önállóan dönthettek saját tartományuk oktatását érintő alapvető, így elsősorban a cseh és a lengyel felsőoktatás jöhetett létre a dualizmus alatt.

Emiatt a földrajztudomány intézményesülése az osztrák és a magyar birodalomfélben eltérő módon és időben zajlott le. A dualista államot is jellemző ellentmondások a tudományos életre is igazak voltak: egy inkább egységesnek tekinthető politikai és gazdasági térben létező egyetemeken megnyitott földrajzi tanszékek és a megalapított földrajzi társaságok lényegében mégsem teljesen homogén politikai térben formálódtak, azokra a saját állami, nemzeti és tartományi politikai eszméik hatottak. A tanulmány fókuszpontjában, a földrajztudomány nemzetközi alakulásának tükrében, az osztrák és a magyar földrajztudomány intézményesülésének és alapvető szellemiségének bemutatása, illetve azok összevetése áll.