NIOK Civil Report 2025
Absztrakt
A tanulmány a NIOK 2025-ös Civil jelentést mutatja be angol nyelven, a magyarországi civil társadalom aktuális helyzetére fókuszálva. A klasszikus civil szervezeteket – a Magyarországon bejegyzett alapítványokat és egyesületeket – középpontba állítva tárgyalja a szektor működési környezetét meghatározó politikai, jogi és gazdasági folyamatokat, valamint bemutatja annak főbb strukturális jellemzőit. Az elemzés több adatforrásra épül, köztük a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hivatalos statisztikáira, az Adjukössze.hu adománygyűjtő platform adataira, a releváns szakirodalom szisztematikus feldolgozására, valamint a NIOK Alapítvány által végzett kérdőíves felmérésekre és interjúkra. A tanulmány három fő területet tárgyal: a civil szervezeteket érintő makroszintű környezeti feltételeket, a szervezeti kapacitásra, foglalkoztatásra és bevételekre vonatkozó statisztikai trendeket, valamint a forrászserzési lehetőségeket, különös tekintettel a normatív állami támogatásokra, az egyszázalékos személyi jövedelemadó-felajánlások rendszerére és a magánadományokra. Az eredmények azt mutatják, hogy a magyarországi civil társadalom egyre inkább korlátozó működési környezetben működik, amelyet az erőforrásokhoz való hozzáférés növekvő egyenlőtlenségei jellemeznek. Bár az összbevételek és a foglalkoztatás növekedtek az elmúlt 15 évben, ezek az eredmények erősen koncentráltak, miközben az önkéntes részvétel csökkenést mutat. Ugyanakkor a magánadományok és az egyszázalékos felajánlások továbbra is kulcsszerepet játszanak számos szervezet működésében, ami egyszerre jelzi a szektor ellenálló képességét és strukturális sérülékenységét. érintő makroszintű környezeti feltételeket, a szervezeti
Hivatkozások
Az Európai Bizottság 2025. évi jogállamisági jelentése, Eur-Lex (2025): Bizottsági szolgálati munkadokumentum.
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:52025SC0917
Az Európai Bizottság kontra Magyarország benyújtott keresete (2024), Eur-Lex: (C/2025/124) dokumentum.
https://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:62024CN0829:HU:PDF
Az Európai Unió Civil Stratégiája (2025)
Az Európai Unió Tanácsa, Sajtóközlemény. 2024. november 19. https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2024/11/19/environmental-social-and-governance-esg-ratings-council-greenlights-new-regulation/
Bartal, Anna Mária és Molnár, Klára és Vida, Vivien (2025) Dilemmák idején – a magyar nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalásának jellemzői egy felmérés tükrében (2025). ÖNKÉNTES SZEMLE, 5 (2). pp. 28-55. ISSN 2786-0620
Bita Dániel (2025): Orbán Viktor március 15-i beszéde. 24.hu, 2025. március 15.
https://24.hu/belfold/2025/03/15/marcius-15-orban-viktor-beszed/
Bocz János (2009): A nonprofit szektor strukturális átalakulása Magyarországon. A magyar nonprofit szektor az 1990-es évek elejétől a 2000-es évek közepéig. PhD-értekezés. Budapesti Corvinus Egyetem, Szociológiai Doktori Iskola, Budapest.
https://phd.lib.uni-corvinus.hu/375/1/bocz_janos.pdf
Bódis András (2022): Állampárti Civil Alap: az igénylők 5 százaléka kapta a támogatások kétharmadát. Válasz Online, 2022. április 29.
https://www.valaszonline.hu/2022/04/29/varosi-civil-alap-2022-lista/
Civilizáció kiállás: Itt maradunk – mindannyiunkért Budapesten, Pécsen, Miskolcon és Szegeden is kiálltunk a leszámolási törvény tervezete ellen.
https://civilizacio.net/hu/tevekenysegek/programelem/erted-veled-miattad
Civilizáció (2025): EU-s civil stratégiát alkotott az Európai Bizottság!
https://civilizacio.net/hu/hirek-jegyzetek/eu-civil-strategia-bizottsag-2025
Cristian González Cabrera (2025): Budapest Pride 2025: A Record Crowd Stands Up for Democracy. Human Rights Watch, 2025. június 30.
https://www.hrw.org/news/2025/06/30/budapest-pride-2025-a-record-crowd-stands-up-for-democracy
Civilizáció Koalíció, Political Capital (2023): Civil szervezetek társadalmi megítélése. Kutatási jelentés, 2023.
Czinkóczi Sándor (2025): Itt van Orbán nagytakarítása: listázással, pénzek zárolásával és az 1 százalékos támogatás elvesztésével büntetne a kormány. 444.hu, 2025. május 14.
Debreciner.hu (2025): Megadták az új debreceni akkumulátorgyár engedélyét. Szabad Európa, 2025. január 24.
Differences in employment, volunteering, revenues, number of organisations, legal form and activity group: KSH Statinfo v40
Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület − ERKE (2025): A civil szervezetek helyzete Magyarországon a statisztikai adatok tükrében. erke.hu, 2025. június 29. https://erke.hu/2025/06/29/a-civil-szervezetek-helyzete-magyarorszagon-a-statisztikai-adatok-tukreben/
Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület − ERKE (2025): A KSH jelentése a nonprofit szektor helyzetéről. erke.hu, 2025. február 20.
https://erke.hu/2025/02/20/a-ksh-jelentese-a-nonprofit-szektor-helyzeterol/
ÉTA Országos Szövetség (2025): Ne kerüljenek hátrányba a közhasznú civil szervezetek dolgozói: levél és támogató állásfoglalás a döntéshozók felé. 2025. október 30.
Fazekas Pálma (2025): A Szuverenitásvédelmi Hivatal listája a külföldről támogatott civilekről. Szabad Európa, 2025. május 14.
Forbes (2025): Ellehetetlenítési törvény – meglepő hátraarc a kormánytól. Forbes.hu, 2025. június 19.
https://www.forbes.hu/tarsadalom/kormany-visszavonulo-ellehetetlenitesi-torveny/
Forbes (2025): Erre már kiadta az utasítást Orbán Viktor, meglepő? Forbes.hu, 2025. március 21.
https://www.forbes.hu/uzlet/poloska-lista-nik-orban-viktor/
Fődi Kitti (2025): Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt. 444.hu, 2025. március 19.
https://444.hu/2025/03/19/sulyok-tamas-alairta-a-pride-betiltasarol-szolo-torvenyt
Gerő Márton (2020): Elzárkózás és fojtogató ölelés. A civil szervezetek és az állam átalakuló kapcsolata az erősödő kontroll korszakában. In: Fejős A.–Szikra D. (Szerk.): Támogatás és támadás. Női civil szervezetek az illiberális demokráciában. Társadalomtudományi Kutatóközpont, 8–30.
https://szociologia.tk.hu/uploads/files/2021/tam_tam.pdf
Gerő Márton, Kerényi Szabina (2020): A civil társadalom változó szerepei és a társadalmi integráció. In: Kovách Imre (szerk.): Integrációs mechanizmusok a magyar társadalomban. Budapest, Társadalomtudományi Kutatóközpont, Argumentum. 195-227.
https://real.mtak.hu/118646/1/integmech_teljes1.pdf
Gulyásné dr. Kerekes Rita (2014): Civil szervezetek kommunikációs kihívásai. In: „Marketing megújulás”: Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciája előadásai, SZTE Egyetemi Kiadványok
http://acta.bibl.u-szeged.hu/57660/1/marketing_megujulas_250-258.pdf
Gyarmati Andrea (2022): Az idősellátásban dolgozó munkavállalók helyzete az Európai Unióban és Magyarországon.
https://library.fes.de/pdf-files/bueros/budapest/19035.pdf
Gyermekjogi Civil Koalíció (2025): Szolidaritási nyilatkozat a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentése kapcsán.
Helsinki Bizottság (2024): Szuverenitás: fogalma, helyzete Magyarországon. 2024. január 8.
https://helsinki.hu/szuverenitas/
Helsinki Bizottság (2025): Feketelistákból még nem épült ország. 2025. május 15.
https://helsinki.hu/feketelistakbol-meg-nem-epult-orszag/ ;
https://444.hu/2025/05/15/feketelistakbol-meg-nem-epult-orszag
Helsinki Bizottság (2025): Kutatás a szuverenitásvédelmi törvény hatásairól. 2025. február 12.
https://helsinki.hu/wp-content/uploads/2025/04/Kutatas_a_szuverenitasvedelmi_torveny_hatasairol.pdf
Humeyra Pamuk (2025): Trump administration scraps over 80% of USAID programs, top diplomat Rubio says. Reuters.com, 2025. március 10.
Hungarian Helsinki Committee (2022): Information note on Hungary’s Lex NGO 2021.
https://helsinki.hu/en/information-note-on-hungarys-lex-ngo-2021/
Iván-Nagy Szilvia (2025): 21 Kutatóközpont: Még a fideszesek között is van olyan, aki teljesen elutasítja az ellehetetlenítési törvényt. Telex.hu, 2025. május 29. https://telex.hu/belfold/2025/05/29/21-kutatokozpont-partizan-felmeres-atlathatosagi
Jogtár: 2023. évi LXXXVIII. törvény.
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a2300088.tv
Jogtár: 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról.
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1300489.kor
Júlia Szalai − Sara Svensson (2018). On Civil Society and the Social Economy in Hungary. Intersections. EEJSP, 4(4): 107–124.
https://intersections.tk.mta.hu/index.php/intersections/article/view/471/236
Kapitány Balázs: Egy cili alszektor ‘Államosítása’. Népesedési, népesedéspolitikai célokkal foglalkozó civil szervezetek Magyarországon 2011–2018. Civil Szemle, 16(4). 61−79.
https://www.civilszemle.hu/wp-content/uploads/2020/03/61_Civil_Szemle_2019_4.pdf
Katona Mariann (2024): „Mi hosszú távra álmodunk”. hang.hu, 2024. január 28.
Kákai László (2024): Nonprofit szervezetek lehetőségei az egyre inkább centralizálódó közszolgáltatási rendszerben. Civil Szemle, 21(3), 89-115.
https://ojs.mtak.hu/index.php/civilszemle/article/view/17063/14079
Kiss Julianna (2025): A klasszikus civil szervezetek helyzetének alakulása 2010 és 2024 között a statisztikai adatok tükrében – részletes elemzés.
K-Monitor blog (2024): Társadalmi egyeztetés: igény volna rá.
https://k.blog.hu/2024/10/22/tarsadalmi_egyeztetes_igeny_volna_ra
Központi Statisztikai Hivatal (KSH) (2024a). Nonprofit szektor. Helyzetkép. Elérhető: Helyzetkép | 2023
Központi Statisztikai Hivatal (KSH) (2024b). Kérdőív az éves statisztikai jelentéshez. https://www.ksh.hu/docs/hun/info/02osap/2024/kerdoiv/k241156.pdf
Központi Statisztikai Hivatal (KSH) (2024c). Kitöltési útmutató az éves statisztikai jelentéshez. https://www.ksh.hu/docs/hun/info/02osap/2024/kitoltesi/d241156.doc
Központi Statisztikai Hivatal: 9.1.1.12. A nonprofit szervezetek működési jellemzők szerinti száma és bevétele szervezeti forma szerint
Központi Statisztikai Hivatal: 9.1.1.13. A nonprofit szervezetek száma és bevételei bevételnagyság szerint
Magyar Ádám (2025): Eltökéltek a pécsi Pride szervezői: akármi történik, idén is megtartják a felvonulást. Euronews.com, 2025. július 2.
Mikecz Dániel (2020): Semmit rólunk nélkülünk – Tüntetések, politikai aktivizmus az Orbán-rendszer idején. Budapest, Napvilág Kiadó.
Mizsur András (2024): A Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentése alapján a Fidesz is a CIA-ként működő globális hálózat kreálmánya. Telex.hu, 2024. október 30.
MTI-fidesz.hu (2025): Nyilvános az Európai Bizottság „civilnek mondott” szervezetekkel kötött szerződéseinek listája. Fidesz.hu, 2025. július 31.
NJT (Nemzeti Jogszabálytár) (2017): 2017. évi LXXVI. törvény.
https://njt.hu/jogszabaly/2017-76-00-00
NJT (Nemzeti Jogszabálytár) (2025): 101/2025. (V. 14.) Korm. rendelet a bevett egyház és annak belső egyházi jogi személye által fenntartott köznevelési és szakképző intézményeket érintő 2025. évi egyszeri kiegészítő költségvetési támogatásról.
https://njt.hu/jogszabaly/2025-101-20-22
NJT (Nemzeti Jogszabálytár) (2025): 2025. évi III. törvény.
https://njt.hu/jogszabaly/2025-3-00-00
Nonprofit.hu (2020): Az online térbe költözés a legnagyobb gond − koronavírus felmérésünk megállapításai. 2020. május 13.
Nonprofit.hu (2022): ÁSZ-vizsgálat – elindult az ellenőrzés a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek körében. 2022. május 19.
Nonprofit.hu (2025): Elemzés a közélet átláthatóságáról szóló törvénytervezet civil szervezetekre gyakorolt hatásairól. 2025. augusztus 6.
Nonprofit.hu (2025): Formáljuk együtt az EU Civil Stratégiát! – Szakértői esemény.
Nonprofit.hu (2025): EU-s civil stratégiát alkotott az Európai Bizottság!
december 3.
https://www.nonprofit.hu/hirek/EU-s-civil-strategiat-alkotott-az-Europai-Bizottsag
Nonprofit.hu (2025): Milyen típusú bevételei lehetnek a nonprofitoknak? 2025.március 5.
https://www.nonprofit.hu/tudastar/milyen-tipusu-bevetelei-lehetnek-nonprofitoknak
Nonprofit.hu (2025): SZJA 1% fogadása − Útmutató civil szervezetek részére. 2025. szeptember 12.
https://www.nonprofit.hu/tudastar/utmutato-nonprofit-szervezetek-reszere-szja-1-fogadasa
Nonprofit.hu (2025): Több mint 20 milliárd forint jut el a civil szervezetekhez idén az adófizetők 1% felajánlásaiból. 2025. szeptember 15.
Nonprofit.hu (2025): Adománygyűjtő szervezetek jellemzői − NIOK Alapítvány felmérés 2022 és 2025. 2025. szeptember 23. https://www.nonprofit.hu/hirek/Adomanygyujto-szervezetek-jellemzoi---NIOK-Alapitvany-felmeres-2022-es-2025
Nosza.hu: A civil szervezet, társadalmi szervezet, civil társaság – az új civil törvény fogalmi újításai.
Papp Roland (2025): Az Európai Bizottság az átláthatósági törvény visszavonását kérte. Népszava.hu, 2025. május 23.
https://nepszava.hu/3280950_europai-bizottsag-atlathatosagi-torveny-visszavonas-orban-kormany
Parlament.hu: T/11923 számú iromány. 2025. május 13.
https://www.parlament.hu/irom42/11923/11923.pdf
Péteri Gábor – Szilágyi Bernadett (2022): Egyházak a köznevelési költségvetésben. Educatio 31 (3), pp. 461–478 (2022), Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék, Debrecen
https://akjournals.com/view/journals/2063/31/3/article-p461.pdf
Portfolio.hu (2025): Tárvágás a magyar erdőkben – Hiába tiltakoztak az akadémikusok, elfogadták a törvénymódosítást. 2025. június 11.
Prekáczka Judit (2012): Gondolatok a civil törvény rendelkezéseiről I. (CH, 2012/9., 12-14.) https://szakcikkadatbazis.hu/doc/1265648
Radakovic Mijat (2025): ENSZ-bírálat Magyarország gyülekezési jogi eljárásai miatt. Index.hu, 2025. március 22.
Regional differences:
1.2.7. A nonprofit szervezetek száma szervezeti forma és kiemelt tevékenységcsoport, vármegye és régió szerint
Szabó Krisztián (2025): Civil szja 1%-lista: tarolt a független sajtó, köszönjük a támogatásotokat! Átlátszó.hu, 2025. szeptember 16.
Szlavkovits Rita (2025): A Magyar Pszichológiai Társaság is felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal feketelistájára. Szeged.hu, 2025. február 10.
Szuverenitásvédelmi Hivatal: Az Erasmus+ program és a külföldről finanszírozott nyomásgyakorló hálózatok. 2025. október 20.
Transparency International Magyarország: Törvénysértő a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentése. 2024 október 15.
https://transparency.hu/hirek/torvenyserto-a-szuverenitasvedelmi-hivatal-jelentese/
Szuverenitásvédelmi Hivatal: Az Európai Bizottság CERV Programja − Így nyitotta meg Brüsszel a pénzcsapot a Soros-hálózat finanszírozására. 2025. január 29.
Szuverenitásvédelmi Hivatal: Vizsgálati jelentés − Az Átlátszó tevékenységének hatása a magyar szuverenitásra. 2024. október 28.
Tóth Laura – Varga Éva – Varga Péter (2011): A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon, Budapest: NESsT Kézikönyv sorozat
USAID (2018). 2017 CSO Sustainability Index for Central and Eastern Europe and Eurasia, Washington: U.S. Agency for International Development.

