Kompozíciós műhelymunka Dohnányi Ernő Suite en valse (op. 39) című keringőszvitjének iv. tételében

Absztrakt

Dohnányi Ernő  Suite en valse című keringőszvitjének utolsó tétele a sorozat legösszetettebb része, a keringők keringője, amit a zeneszerző lassú bevezetéssel, a tétel méretével (a szvitet alkotó négy tétel közül ez a leghosszabb) és formájával is hangsúlyossá tett. Mindezeket az előző tételekben elhangzottak összefoglalásának és megkoronázásának szánta. Dohnányi ebben a tételben nem egy, hanem három, önállóan is értelmezhető keringőt komponált – ezekben összesen nyolc különböző témát használt fel –, melyek olykor a témák szimultán szerepeltetésével kapcsolódnak össze. A zeneszerző a tétel végén visszautal az első tétel főtémájára, mégpedig úgy, hogy az egyidejűleg hangzik el a 4. tétel utolsó előtti témájával. A tanulmány végigköveti a tétel kialakulását és az egyes témák összevarrásának folyamatát. Választ keresek arra is, hogy vajon mi lehetett az oka annak, hogy az abszolút hallású Dohnányi szokásától eltérően az egyik témát miért nem a véglegesben megjelenő hangnemben írta le több alkalommal is vázlatfüzetében, ezzel szoros összefüggésben pedig rámutatok a témák egyidejű együtthangzásának lehetséges modelljeire és inspirációira is.