Küzdelem a lett államnyelvért

Absztrakt

A függetlenségét 1991-ben visszaállított Lettország számára történelmi okok miatt kiemelt fontosságú kérdés a nyelvpolitika. A szabályozás alappilléreit az alkotmány és az államnyelvtörvény jelentik, de sok szektorális jogszabály is tartalmaz nyelvi rendelkezéseket, így különösen az állampolgárság, az oktatás, a média vagy a névhasználat vonatkozásában. A jogalkotó elsődleges célja a szovjet megszállás évtizedeiben az orosz-domináns kétnyelvűség irányába eltolt lettországi nyelvi tájkép olyan megváltoztatása, amely a lett nyelv dominanciáját és a nemzetiségek lett-anyanyelvi kétnyelvűségét biztosítja. A függetlenség visszaállítását megelőzően született első, 1989-es államnyelvtörvény még az állam lett-orosz kétnyelvűségre épült, amelyben többnyire a lakosok joga lett volna eldönteni, hogy az intézményekhez melyik nyelven fordulnak. A törvény teljes, a függetlenség visszaállítását követő, 1992-es hatályba lépését megelőzően azonban a jogalkotó úgy módosította a szabályozást, amely már kizárólagos hivatalos nyelvként jelölte meg a lettet. Az 1998-as alkotmánymódosítás, majd az 1999-es új államnyelvtörvény teljesen ellehetetlenítette a lettől eltérő nyelvek használatát nem csak a közintézményekben, de a lakosok és a közintézmények kapcsolattartásában is – leszámítva néhány kivételes, elsősorban sürgősségi helyzetet –, illetve jelentősen korlátozta a magánszférában is. Ennek ellenére a jogalkotó célját, a lett nyelv dominanciáját továbbra sem sikerült maradéktalanul biztosítani, ezért az elmúlt évtizedekben további – a lettországi érintettek és nemzetközi kisebbségvédelmi fórumok által kritizált – szektorális szigorításokra került sor.