A Magyar Néphadsereg minőségi fejlesztése az 1970-es években

  • Magyar Ildikó

Absztrakt

Az 1970-es évek személyügyi munkáját – a korábbi, sőt az azt követő évtizedekhez is hasonlóan – a folyamatos átszervezés, az állománycsoportok közötti létszámarányok megfelelő kialakítása, az állomány minőségi fejlesztése, a káderutánpótlás és a vezetők fiatalítása jellemezte a Magyar Néphadseregben. A nemzetközi helyzetben az évtized második felében bekövetkezett jelentős romlás, a fegyverkezés korszerűsítésének felgyorsulása magasabb szinten felkészített tiszti- tiszthelyettesi kart igényelt, miközben ennek biztosítása – demográfiai, gazdasági, munkaerőpiaci, stb. gondok miatt – egyre megoldhatatlanabb feladatok elé állította az illetékeseket, akiknek azonban mégis megoldást kellett találniuk. A bemutatott dokumentumok alapján – korántsem teljes – képet kaphatunk az intézkedésekről, valamint azok eredményeiről, illetve kudarcairól.

Megjelent
2010-12-31
Rovat
Rovat nélkül