Hibrid design: A hálózatkutatás és a design szövetsége – Bauhaustól a kortárs ökológiai innovációig

Absztrakt

A tanulmány a hibrid design kortárs paradigmáját vizsgálja, amely olyan tervezői megközelítés, amely egyszerre épít a művészet, a tudomány, a technológia és az ökológia tudására, és ezek fenntartható össze­szervezését tűzi ki célul. A hibrid design lényege nem pusztán tárgyak létrehozása, hanem komplex ökoszisztémák, társadalmi és természeti kapcsolatok újrarendezése, valamint új dinamikák kialakítása. A designer ebben a keretben nem kizárólag esztétikai döntéseket hoz, hanem közvetítőként, hálózatihídként működik: képes összekapcsolni mérnököt és biológust, társadalomkutatót és számítógépes szakembert, művészt és ipari partnert. A hálózatkutatás ebben a folyamatban nem csupán elméleti háttér, hanem uni­verzális tervezői eszköztár: közös fogalmi nyelvet kínál a különböző területek és heterogén rendszerek (anyagok, folyamatok, közösségek, technológiák) egységes modellezéséhez és összehangolt alakításához. A történeti ív (Bauhaus–MIT) azt mutatja, hogy az interdiszciplinaritás hálózati logikája intézményesült, míg a kortárs esettanulmányok (Neri Oxman material ecology, Tomás Saraceno pókháló-alapú installációi, Michael Strano biolumineszcens növényei) példázzák a hálózati gondolkodás metaforikus, analitikus és operatív alkalmazását a tervezési folyamatban. Rámutatunk, hogy a skálafüggetlen, kisvilág- és multiplex hálózati modellek a hibrid designban kulcsszereplők azonosítását, gyors tudásáramlást és rétegezett együttműkö­déseket tesznek lehetővé. Következtetésünk szerint a hibrid design tudományának potenciális kibővítése a hálózatkutatás és design szövetsége, amely növeli a tervezés átláthatóságát, rugalmasságát, innovációs potenciálját és fenntarthatóságát, miközben új strultúrált pozíciót kínál a művészetek számára.