Nyugdíjrendszer – problémák
Absztrakt
1998-tól új, hárompilléres nyugdíjrendszer működik hazánkban, mely a korábbi felosztó-kirovó elven működő rendszert váltotta fel. Az új rendszer központi elemét az újonnan alakult magán-nyugdíjpénztárak alkotják. Az új nyugdíjrendszer első éveinek tapasztalatai alapján megállapítható, hogy vannak olyan területek, ahol a realitások nem teljesen felelnek meg az elvárásoknak – annak ellenére, hogy a lakosság körében igen nagy az új rendszer népszerűsége, amit az átlépők igen nagy száma bizonyított. Tanulmányomban egymás mellé állítva mutatom be a korábbi, felosztó-kirovó elven működő nyugdíjrendszer problémáit, a reform szükségességét, valamint az új rendszerrel kapcsolatban felmerülő problémákat azzal a konzekvenciával, hogy azok részletes kifejtése akár egyenként is alkalmas lenne egy-egy önálló tanulmány elkészítésére.